„Ha kérdezik, mi vagyok, azt szoktam felelni, hogy költő”

Müller Péter Sziámi mesélt a Magyar Nemzetnek, amiből kiderül, hogy még mennyi mindennel foglalkozik ezen kívül. Többek között színházzal.

Ki az a Kovalcze Végh Péter Iván? Müller Péter Sziámi született ezen a néven, aki apa nélkül és részben intézetben nevelkedett 12 éves koráig, amíg édesanyja össze nem házasodott Müller Péterrel. Ezt követően vette fel a jelenlegi nevét. Van rádiószerkesztő-operatőr diplomája, az Állami Artistaképző Iskolában kitanulta a bohócmesterséget, valamint cirkusz- és varietérendezői képesítést szerzett, az ELTÉ-n francia-magyar szakos tanári diplomát kapott, illetve film- és televízió-rendezői diplomát szerzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

muller_vegh_laszlo_magyar_nemzet.jpgMüller Péter Sziámi (fotó: Végh László / Magyar Nemzet)

A 80-as évek meghatározó underground figurája volt, és Sziámi nevű együttesével továbbra is koncertezett. Négy éve a Sziámi AndFriends nevű formációval zenél együtt. A Sziget Fesztivál egyik alapítója, sokáig kreatív igazgatója, illetve résztulajdonosa is volt.

Ami pedig a színházi vonalat illeti, Müller Péter Sziámi 1998-ban a Miskolci Nemzeti Színház Játékszínének művészeti vezetője volt, 2001-ben pedig az akkor induló Miskolci Nemzetközi Operafesztivál ügyvezető igazgatója lett, valamint 2005-től a Magyar Állami Operaház stratégiai igazgatója. Amit talán kevesebben tudnak róla, tíz éve rendszeresen szerepel színészként a Baltazár Színház előadásiban, ahol ép és értelmileg sérültek játszanak együtt, és ahol dalműhely foglalkozásokat is tart a résztvevőknek.

Ennyiféle végzettség után adódik a kérdés, ezek közül melyik ő. „Soha nem akartam semmit. Egész életemben azt csináltam, ami történt velem. Egyedül azt tudtam biztosan, verset írok. Mindig van nálam egy notesz – ma már a telefonom –, és ha eszembe jut valami, azt feljegyzem. Ez nem változott” – vall Müller Péter Sziámi az interjúban, hozzátéve – „Ha kérdezik, mi vagyok, azt szoktam felelni, hogy költő, mert arra hangoltan élek, amiből végül a versek születnek”.

1984-től kisebb megszakításokkal hat éven keresztül lakott Amszterdamban. „Menekülésnek terveztem. Amire elhagytam az országot, már három nagyjátékfilmemet betiltották. Korábban Tarr Bélával és Deák Krisztával voltunk osztálytársak rendező szakon, és elég jó kritikákat kaptam az alkotásaimat illetően. Megvolt a lehetősége, hogy jó rendező legyek, de a harmadik betiltás után úgy döntöttem, nem készítek több filmet. Ráadásul ekkor már a zenekaraim miatt nagyon figyelt ránk a rendőrség, és nem léphettünk fel” – mesél a kiköltözés okairól.

muller.JPG        Sziámi AndFriends - Roszik Hella és Müller Péter Sziámi (forrás: vaskarika.hu)

A holland mentalitás tiszteletre méltó és érdekes, viszont kevésbé mozgalmas és romantikus, mint a magyar. Legalábbis akkoriban Magyarország rendkívül barátságos, vendégszerető és vidám ország volt. Hollandia azonban barátságos, de nem annyira barátkozós” – fűzi hozzá.

Hogy indult a Baltazár Színházzal való közös munka? „Tóth Krisztina költőnő nagyon jó barátom, ő hívott el egy közös vacsorára a baltazárosokkal. Ott találkoztam Elek Dóra rendezővel, aki megkért, hogy színészként álljak be közéjük. Meghökkentem, mert tudom, milyen a jó színész, és én nem vagyok az. Végül azonban csak rávett valahogy, eljátszottam egy szerepet, és fantasztikusan éreztem magam” – emlékezik Müller Péter Sziámi, hozzátéve – „Elmondhatatlanul sokat adnak a sérültnek mondott színész kollégák. Ez már több mint tíz éve volt, azóta is benne vagyok az összes színdarabban”.

Amikor a 2010-es évek elején az állam csonkította a kis színházak költségvetését, az a Baltazárt nagyon érzékenyen érintette. A színház tizenöt embernek, főként Down-szindrómásoknak biztosított alacsony fizetéssel ugyan, de biztos megélhetést. Ők szinte minden percüket ott töltötték. A színház egy ponton már nem tudta fizetni az oktatókat sem. Ekkor döntöttem úgy, hogy egy napot elvállalok; végiggondoltam, mihez értek, így született meg a dalműhely” – mesél az általa vezetett foglalkozások születéséről.

Amikor Gasner János, a Sziámi gitárosa, zeneszerzője 2009-ben meghalt, úgy döntöttem, nem lesz többé Sziámi nevű zenekar. A Szigeten viszont azóta is rendszeresen mi adtuk a zárókoncertet, és erre mindig más barátaimat hívtuk, a programfüzet angol változatában rendre ez szerepelt: Müller Péter Sziámi AndFriends. Amikor azt vettem észre, hogy a harmadik évben is ugyanazok zenélnek körülöttem, és dalokat is írunk, úgy döntöttünk, zenekar lesz az alkalmi formációból. Idén már a harmadik lemezünk jelenik meg, és teljes fordulatszámon koncertezünk” – meséli új zenekaráról. Amelynek vannak színházi vonatkozásai is, hiszen állandó tagja Roszik Hella, a Pintér Béla és Társulata színművésze.

Az interjúból kiderül az is, mi a leginkább meghatározó élménye Hollandiából, hogyan indult egy zalaegerszegi baráti fesztiválból a Sziget, és mit gondol Müller Péter Sziámi a fesztivál jelenlegi volumenéről.  

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

A Baltazár Színház Örkény egyperceseit viszi színpadra

süti beállítások módosítása