Tompos Kátya: „Szükségem van az útkeresésére”

A Nemzeti Színház színművésze önmagáról, színházi szerepeinek sokféleségéről és az éneklésről mesélt a Fideliónak.

Tompos Kátya a Nemzeti Színház társulati tagja, azonban az anyaszínházában jelenleg domináns úgynevezett költői színházi szerepek mellett más színházakban többféle játékstílusban játszik.  A budapesti Katona Kamrájában Kocsis Gergellyel adják a Prostitúciót, ami „voltaképpen szövegszínház”, a My Fair Lady a Centrál Színházban viszont zenés előadás, ahol énekelnie és táncolnia is kell, a Szerelmes Shakespeare-beli játéka a Madách Színházban pedig egy prózai szerep egy zenés produkcióban.

tompos_kleb_attila.jpg                Tompos Kátya (fotó: Kleb Attila)

Az interjúban elmondja, hogy éppen emiatt a sokféleség miatt választotta a színészi pályát. „Színészileg most teljesen sokszínű, amit csinálok és pont erre vágytam. Kíváncsi vagyok arra, mit hoz ki belőlem egy másfajta színházi közeg, egy új helyzet” – meséli ezzel kapcsolatban, hozzátéve – „Nem nagyon nézek le műfajokat. Persze az olyan ajánlatokat, szerepeket nem fogadom el, amelyek már az elképzelés szintjén sem állnak össze a fejemben”.

A színésznő nem mindig tudta elképzelni, hogy képes lenne zenés darabban is helyt állni, „csak aztán Bagó Gizella lett a hangképző mesterem, ami életem legnagyobb szerencséje. Nekem ő a mester, hiszen azóta sem találkoztam olyan tanárral, aki ennyire ismerné a tanítványait, akinek ennyire lételeme lenne a tanítás. Az ő személyiségének és szakmai tudásának köszönhetően tudtam fejleszteni az énekhangomat a mostani szintre, és ez lecsapódik a színészetben is. A kettő hat egymásra: számomra nem különül el annyira az éneklés és a színház” – meséli az interjúban.

Nagyon unnám, ha egyedül lennék, de közben meg szükségem van az útkeresésre is, arra, hogy rájöjjek, ki vagyok, mit jelentek én ebben a színházi világban. Mi az, amit én tudok és amire kifejezetten engem választanak ki” – reagál arra a kérdésre, független alkotónak vagy inkább csapatjátékosnak tartja-e magát.

my_puskel_zsolt.jpgAlföldi Róbert és Tompos Kátya a My Fair Lady előadásában (fotó: Puskel Zsolt / Port.hu)

Színészi pályája mellett Tompos Kátya önálló könnyűzenei lemezeket is készít. 2013-ban jelent meg Keresztül Európán című albuma, amelyben több nyelven is énekel, és nemsokára egy új lemezzel jön ki Holdjárat címmel, amelyben szövegíróként és zeneszerzőként is megmutatja magát.

Sok verset olvastam, dalszövegeket nézegettem és az előadások után éjszaka próbáltam „költeni”. Innen jött a cím is. Az éjszakai megváltozott fényviszonyok, a hold és a csillagok határozták meg a szövegek hangulatát. Ez a lemez is a már megfogalmazott útkeresésről, szerelemről, életről, filozófiáról szól” – meséli a lemezről. „Persze nem akarom ezekkel a dalokkal megváltani a világot, inkább a saját kapacitásomra voltam kíváncsi, arra, hogyha az a feladat, hogy írjak szöveget, akkor a sok színházi munka mellett mi az, ami engem inspirál, amit ki szeretnék fejezni” – fűzi hozzá az interjú végén.

Az interjúból az is megtudható, mik azok a színházi műfajok, amiket nehezen tud elképzelni magának, mi inspirálta a My Fair Lady főszerepében, és miért tartja ziccerszerepnek Violát a Szerelmes Shakespeare-ben.

A teljes interjú itt olvasható.  

Kapcsolódó cikkek

„Az utcazene rengeteg görcsöt oldott fel bennem”
„A nagy elvárások miatt sokáig nem élveztem a színészetet”

süti beállítások módosítása