A Köztársaság újra látható Zsámbékon

Ismét megelevenedik az ifjú Julius Caesar elrablásának valós tényeken alapuló története a Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázison augusztus 18-án és 19-én. 

2016 nyarán mutatták be különleges atmoszférájú közegében Horváth Illés és csapata Szálinger Balázs színdarabját, a 2012-ben az évad legjobb magyar drámájának választott Köztársaságot. Az előadás mellett fiatal művészek munkáiból nyílik kiállítás és egy kuriózumnak ígérkező beszélgetésre is sor kerül, melynek vendége a Berlinben élő szíriai Liwaa Yazji színházi és filmes alkotóművész. 

A magyar és külföldi fiatal művészek fotó-, film- és hanginstallációiból születő csoportos kiállítás az „otthon” témakörét járja körbe. Az otthonteremtés vágya, az otthon hiánya, az otthon valamilyen okból való elhagyása jelenik meg az alkotásokban konkrét és átvitt értelemben egyaránt. 

8.JPGGáspár Tibor és Takács Géza a Köztársaság előadásában  (fotók: Toldy Miklós)

Liwaa Yazji 2014-ben készített és számos nemzetközi filmfesztiválon bemutatott Haunted című filmje szintén az otthonról mesél. Az otthonról, mely elvileg biztonságunk, identitásunk, valahová tartozásunk origója, és melynek elvesztése egy addig nem ismert űrbe katapultál. Yazji filmjének szereplői háborús menekültek; sodródó emberek, akik egyik percről a másikra hontalanná váltak. Az 1977-ben Moszkvában született, jelenleg Berlinben élő szíriai alkotóművész annak ellenére sem kért menekült státuszt, hogy közvetlenül a háborús hadszíntérről érkezett. A 70 perces alkotást  augusztus 19-én 18 órától tekinthetik meg, ezt követően egy  beszélgetésre kerül sor Liwaa Yazjival, valamint a kiállítás és a színházi előadás alkotóival.

 Az otthon és otthontalanság gondolatkörére rímel a Köztársaság című előadás is, mondja a rendező, Horváth Illés. „Épp azért választottam a zsámbéki rakétabázist, mert ott van egy kietlen hely az erdő közepén beton bunkerekkel, egy szinte sztalkeri közeg, lepusztult, megrozsdásodott, hatalmas fémkapukkal, kietlen rakéta silókkal, amit elkezdett benőni az erdő, és amit ezért időről időre lakhatóvá kell tenni. Az előadás is úgy kezdődik, hogy megjelennek a kalózok, megérkeznek egy teljesen üres betontérbe és azt pár perc alatt berendezik rögtönzött bázisnak, ez szolgál ideiglenes lakhelyül számukra. Ilyen értelemben tehát kapcsolódik a másik két projekthez.” 

6.JPGTakács Géza és Mészáros András a Köztársaság előadásában

Szálinger művében a mostani és az ókori problémák kísérteties hasonlóságot mutatnak egymással, részint ezért is esett Horváth Illés választása erre a darabra. A történet a Római Birodalom egy olyan válságos időszakában játszódik, amikor kívülről és belülről is súlyos problémák feszítették. Belül a demokratikus berendezkedés, a köztársaság fennmaradása került veszélybe, kívülről pedig sorozatos támadások érték a birodalmat. „Nem kell sokat gondolkodni, hogy az ember rájöjjön, mik az analógiák a mai nyugat-európai civilizációval. Egyrészt van egy fenyegetettségünk kívülről, ami már a saját otthonunkat is eléri, másrészt a különböző demokráciák is sorozatos próbatételek elé vannak állítva” – mondja a rendező, aki emellett fordulatos, izgalmas, humoros és szellemes munkának tartja a darabot, „már első olvasáskor úgy éreztem, színpadra kívánkozik”. 

(Forrás: Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis)

süti beállítások módosítása