Csákányi Eszter az Örkény Színház tagja lett

Átadták a teátrum felújított nézőterét és évadot is hirdettek az Örkény Színház társulati ülésén.   

Helyreállították a nézőtér eredeti alaprajzát, modernizálták a színház belsejét, amely új világítási karzatot kapott és hangterelő felületekkel javítottak az akusztikán is. Ezentúl a nézők egyszerű, letisztult falfelületekkel, az előcsarnokból felvezető elegáns lépcsőkkel, a nézőtéren pedig szürkés, feketés és ezüstös színekkel találkozhatnak.

uj_nezoter.jpg

Mácsai Pál igazgató elmondta: a felújítási munkákban több mint 400 szakember vett részt, az újjáépítés építésztervezője Vincze Krisztián, a belsőépítész Fülöp Krisztina volt, a kivitelezést a Budai Műemlék Felújító Kft. hajtotta végre. Felhívta a figyelmet, hogy hasonlóan a korábbiakhoz, most is elindítják a Nevezzen el egy széket! című programot, amely során az új székek jelképes megvásárlásával támogathatják a nézők a színház működését.

Beszámolt arról is, hogy a 2017/2018-as évadban hat bemutatót tartanak: október 14-től lesz látható Shakespeare IV. Henrik című darabja Nádasdy Ádám fordításában. Januárban mutatják be Franz Kafka Átváltozását Gáspár Ildikó rendezésben, márciusban Molnár Ferenc A hattyú című műve lesz látható Polgár Csaba rendezésében. A stúdióban mutatják be Daniela Kapitanova Pionírszív című regényének színpadi változatát Szenteczki Zita rendezésében. Majd Sylvia Plath Az üvegbura című regényét mutatják be Widder Kristóf rendezésében. Az idei évad utolsó bemutatója Heinrich von Kleist Az eltört korsó című műve lesz Bagossy László rendezésében.

A társulathoz szerződik Csákányi Eszter színész, míg az anyai örömök elé néző Hámori Gabriella szerepeit Pető Kata (József és testvérei), valamint Waskovics Andrea (Három nővér) veszi át.

csakanyi-eszter-.jpg                          Csákányi Eszter az Örkény Színház új társulati tagja

Bíró Kriszta szerkesztésében jelenik meg a Végvári Tamásról szóló könyv, de bemutatják többek között az Élő költők című kötetet is, amelynek hanganyaga CD-n is megjelenik. Interaktív műsorfüzeten keresztül is tájékozódhatnak ezentúl a nézők az idei évad darabjairól és a színház arculata is részben megújul, a Madách téren pedig megnyílt a Kávézó a régi székekhez elnevezésű vendéglátóhely.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó cikkek

A szíve mélyén minden színész kicsit vándorszínész - Mácsai Pál a költözésről
A támogatók elvihetik az Örkény Színház székeit
Akik nélkül nem lenne Örkény az Örkény
„Talán én vagyok az egyetlen színész, aki ennyi remek csapatban dolgozott” - Csákányi Eszter
Csákányi Eszter: „Mindent feláldoztam a hivatásomért”

süti beállítások módosítása