Az Örkény Színház kulisszái mögött

A színház színművészei egy-egy háttérben dolgozó munkatársról meséltek az Örkény Színház szeptemberben teljessé vált, huszonnégy részes sorozatában. Ebből szemezgettünk.

Hámori Gabriella Sós Eszter ügyelőről

Az ügyelő a színész legjobb barátja, az előadás egyik pillére. Tisztázom, pontosan mi is a feladata. Nem kevés, gyakorlatilag minden, hiszen az ő figyelme mindenhol ott van: az összes tárat kézben tartja, végig motorja a próbafolyamatnak, később az előadás minden percével együtt lélegzik, irányítója a műszaknak és a színészeknek. Az ügyelő a néző számára láthatatlan karmester.

hamori_sos.jpgHámori Gabriella és Sós Eszter (fotók: Horváth Judit)

Sós Eszter kezében mindannyian biztonságban vagyunk, teljesen rábízhatjuk magunkat, mint ahogy a képen is vagyok, a hátán, hasamban a kislányommal. Eszter sokszor más terhet vesz magára, hátizsákot a legszükségesebbekkel, évről-évre így tesz meg hosszú zarándoklatot Európán átgyalogolva, hogy kisöpörje fejéből a hétköznapok marhaságait, ezért még külön csodálom és tisztelem, számomra az egyik legszebb dolog az egyedül megtett út. Ebben hozzá hasonló lelki alkatok vagyunk, én is, és Gálffi Laci is. Nem véletlen, hogy szeretünk együtt dolgozni.

Pogány Judit Kákonyi Árpád zenei vezetőről

Kákonyi Árpád a színház zenei vezetője. Pontos, kifejező szó a munkakör meghatározására. Általában is felel a színházban felmerülő zenei feladatokért, a konkréten rábízott produkciókhoz zenét szerez vagy válogat, szerkeszt, zenekarokat, szóló- és kórusénekeket betanít, maga is több hangszeren játszik, már prózai szerepeket is osztanak rá a rendezők, minden módon jelen van az alkotásban. Csakhogy ez eddig normális dolog, mások is csinálják.

De az Árpi más! Árpi nem csak egy munkatárs! Ő egy jelenség! Olyan személyiség, aki attól, hogy velünk van, minden gondolatával, lélegzetvételével, csodálatos empátiakészségével, tűzön-vízen át működő becsületességével, megmagyarázhatatlan teherbírásával, csalhatatlan stílusérzékével, azzal, ahogy ránk néz, értéket ad hozzá a színház bármilyen területén való működéséhez! 

pogany_ok.jpgPogány Judit és Kákonyi Árpád

A mi társulatunkban igen sok értékes ember van, de ha egy színház egy ilyen kincset talál, mint az Árpi, az szedje össze minden erejét és ezt a kincset őrizze meg! Az utóbbi években több nagyszerű ember vált meg a társulatunktól kétszeres, sőt háromszoros gázsi csábítására. Átfutott rajtam a gondolat, mi lesz, ha egyszer valaki elirigyli tőlünk őt? Rögtön le is nyugtatom magam, mert az Árpi nem az az ember, akit el lehet csábítani, ha ő szeret velünk lenni. Nekünk csak arra kell vigyázni, hogy szeressen!

Bíró Kriszta Ari-Nagy Barbara dramaturgról

Mi az a dramaturg? – tettem fel a kérdést húszévesen egy dramaturgnak. A dramaturg a rendező legjobb barátja – szólt a válasz.

Noha fenti állítás frappáns, és voltaképpen igaz is, azért pontosításra szorul. Az ideális dramaturg éjjel-nappal színre vihető szövegeket keres, vagyis folyton olvas. Amikor talál egyet, amit a rendező megszeret, akkor a rendező vágyai mentén példányt gyárt belőle. A dramaturg ott ül majdnem minden próbán, és mint egy távol-keleti istenség harmadik szeme, mindent észrevesz, amit a rendező nem. A dramaturg kiváló ízléssel szól hozzá színészi játékhoz, díszlethez, jelmezhez, bármihez, ami a színpadon folyik. De csak akkor, ha kérdezik. A dramaturg iszonyú szerény, gyakorlatilag nincs benne exhibíció, szavát alig venni. Szóval, dramaturgnak lenni nem egy kirakat-foglalkozás. Például celeb nemigen akad köztük. 

biro_kriszta_ari_nagy_barbara.jpgBíró Kriszta és Ari-Nagy Barbara

Viszont hiányában összeomolhat a próbafolyamat. Vagyis nélkülözhetetlen. Mint Ari-Nagy Barbara. Ráadásul neki mindezeken felül még finom, penge humora is van.

Epres Attila Érdi Ariadne rendezőasszisztensről

Ariadne egy egészen különleges hölgy és egy egészen különleges személyiség. Nekem ő a színházban olyan, mint a levegő. Észrevétlenül teszi a dolgát, de ha nincs ott, hiányzik.

Számomra rendkívül fontos és mindig meghatározó az ő véleménye. Szinte tévedhetetlen az ízlése szakmai kérdésekben, érdekes, hogy egyszerre belülről is és kívülről is látja a színpadi dolgokat. Művészeti kérdésekben egyszerre szenvedélyes és rendkívül pontos. Ha ő valamire azt mondja, hogy ez tetszett, akkor örülök, de ha kritizál, komolyan el kell gondolkodnom. 

epres_attila_es_erdi_ariadne.jpgÉrdi Ariadne és Epres Attila

Szeretem az egész lényét, úgy ahogy van, kicsit már olyan, mintha színházi testvérem lenne. Persze mondhatnánk, könnyű annak, aki szép és okos… De ő melózik! Jellemző rá, hogy a próbaidőszakban sportosan egyszerű cuccban szaladgál, intézkedik, aztán a premieren kihúzza magát, csináltat egy új frizurát, belebújik egy magas sarkúba, lazán leöltözi az egész társaságot.

Amikor azt mondják, hogy asszisztens, nekem rögtön ő jut eszembe, minden próbafolyamatban szükségem van a profizmusára, a figyelmére, a jókedvére. A kezdetektől tevékeny részese az Örkény színház sikereinek, valószínűleg nélküle nem így alakultak volna a dolgok.

Vajda Milán Veszprémi Judit sajtóreferensről

Becenevén V.P. Hogy papíron mi a munkaköre a színházban, azt most hagyjuk. Igazából ő a problémamegoldó. Minden gondunkkal, bajunkkal hozzá fordulunk, egyszerűen azért, mert tudjuk, hogy ő megoldja. „Én nem tudom, de kérdezd meg a Vépét. Beszélj a Judittal, mert nekem fogalmam sincs. Gőzöm sincs, de a Veszprémi asszem látott már ilyet.” 

vajda_ok.jpgVajda Milán és Veszprémi Judit

És mi persze hívjuk őt, nullahuszonnégyben. Olyankor is, amikor tudjuk, hogy ebben vagy abban nem neki kellene segítenie. Mások helyett is dolgozik. Valójában kihasználjuk, visszaélünk azzal, hogy képtelen egy munkát rosszul elvégezni, nem nyugszik, amíg nem klappol minden. Szívem szerint most felhívnám, hogy oldja már meg, hogy ne legyen emiatt bűntudatom.

Félek, hogyha egyszer besokall és elmegy tőlünk, egy héttel később a színház lángokban áll, és kóbor állatok csatangolnak a romok között.

Polgár Csaba Lőrincz Gyula portásról

A portásaink mindent tudnak. Mindent. Tudják, mi történik a próbateremben, az öltözők előtt, a színpadon, a bejárat előtt, a büfében, az irodában, a másik irodában, egy harmadik irodában, reggel, délben, este, éjszaka. 

polgar_csaba_lorinz_gyula_portas.jpgLőrincz Gyula

És tisztában vannak a készülő előadásokkal is – ha valaki nem tudja, hogy mi a következő bemutatónk, elég belesnie Gyula asztalára. Ha József és testvéreit próbálunk, Gyula a József és testvéreit olvassa. Ha Mesél a bécsi erdőt, akkor Gyula asztalán Horváth kötet van. Megnyugtató, hogy ha elakad az ember a munkában, akkor van kitől tanácsot kérnie.

Mácsai Pál Bagi Andrea gazdasági igazgatóról

Gazdasági igazgató.
Hideg szavak, különösen a “gazdasági”. De az “igazgató” is, magában.
Együtt zimankó, északi sark.
Mi ketten folyamatos párbeszédben vagyunk. Szóban, mailben, telefonon, smsben, vasárnap és éjszaka, jelszó: bármikor.
Felnevet, figyel, elmosolyodik, figyel, felnevet.
Ésszel mérlegel, szívvel határoz.
Melegség, pálmafák, délvidék. 

macsai_ok.jpgMácsai Pál és Bagi Andrea

Gálffi László Vass Barbara, Tóth Tünde és Frank Mónika öltöztetőkről

Egy előadás az öltözőben kezdődik. Mónika, Tünde, Barbara.

Szépek, fiatalok, energikusak. Három izgalmas személyiség. Mintha három feleségem lenne. Minden rigolyámra egy. Ki se kell mondanom a kérésemet, már teljesítik, ha rossz kedvem van (ez gyakran előfordul egy idős embernél), ők rögtön egy mosollyal helyretesznek, nehezen tolerálható viccelődéseimet hősiesen elviselik.

Védőangyalok. Laci angyalai. 

galffi_ok.jpg

Dóra Béla Dóczi Orsolya büfésről

Egyszerű a képlet! Ha Orsi nem lenne, mi sem lennénk. Ő az, aki étket ad nekünk, kinek főztjétől egyből jobban megy a próba. Szeretete és túrógombócának illata rögtön jobb kedvet csinál az egész színházban. A közösségi élet motorja, ő tart minket ilyen jó formában. Mosolyog, főz, mosogat, és megint csak mosolyog. Egyszóval ad és ad. Mint egy jó asszony.

Ha arra jártok, nézzetek be hozzá! 

dora_ok.jpgDóczi Orsolya és Dóra Béla

A teljes sorozat az Örkény Színház FB oldalán, illetve a nyomtatott évados füzetükben is olvasható.

süti beállítások módosítása