Felnőttek felé is nyit a Trafó színházpedagógiai programja

Kibővített kínálattal indul az új évadban a Gondolat Generátor, a Trafó kortárs színházpedagógiai programja: nézni, beszélgetni, megismerni, megvitatni és akár alkotni is lehet.

Az eddig is futó, középiskolásoknak szóló foglalkozásokon túl két állandó csoporttal, kreatív pályázatokkal és előadásokhoz kapcsolódó, minden korosztály számára nyitott közönségtalálkozókkal várják a közönséget. A programban nemcsak színházi produkciók, de táncelőadások is szerepelnek, és a Trafó Galéria kiállításai is szerepelnek a Gondolat Generátorban.

gg_montazs.jpgForrás: Trafó

A megújult, széles közönség számára is elérhető program célja, hogy a Trafó nézői ne csak láthassák az előadásokat, hanem azok kapcsán párbeszédbe is léphessenek egymással és az alkotókkal.

Az egyes pedagógiai programok négyféle formában valósulnak meg és más-más metodikát követnek. A céljuk azonos: fejleszteni a résztvevők társadalmi érzékenységét és problémalátását; elérhető közelségbe hozni az alkotói önkifejezés lehetőségét, és teret biztosítani a közös gondolkodásra és véleménycserére. A programhoz csatlakozó résztvevők pontgyűjtő játékokon vehetnek részt, alkotásokat hozhatnak létre a produkciókhoz kapcsolódóan, és az előadások által generált gondolataikat és érzéseiket is megvitathatják.

gondolatcsatlakozo.jpg

Programtípusok

Nézőpont

A műsorfüzetben vörös színű ponttal ellátott előadások után nem lesz érdemes hazamenni, ugyanis egy tematikus, kötetlen véleménycserére biztosít lehetőséget a Gondolat Generátor csapata.

Pályázatok

Az évad során több alkalommal meghirdetett pályázatokkal alkotásra buzdítunk olyan 2-5 fős csoportokat, akiket megihlet egy-egy Trafóban látott előadás, vagy azok kérdésfelvetései. A műveket az előadók bírálják el.

Csatlakozó

A heti rendszerességgel találkozó csoportok egyedi bepillantást nyernek a Ház működésébe – az előadások látogatásával, az alkotókkal való munkával, a csoporton belüli közös gondolkodással, és végül egy saját alkotással válnak a Trafó kikerülhetetlen részévé.

Középiskolásoknak szóló foglalkozások

A középiskolás osztályoknak szóló különböző műfajú előadásokhoz kapcsolódó ráhangoló és feldolgozó foglalkozások drámajátékos eszközökkel segítik elő a kortárs művészet és a fiatalok párbeszédét.

A részletekről a Trafó honlapján és a program FB oldalán keresztül is lehet tájékozódni. 

(Forrás: Trafó)

süti beállítások módosítása