Nagyszínpad! Nagyszínpad!

A Dollár Papa Gyermekei új, Az apáca című produkciója lesz a színházi műhely első hagyományos nézőtér előtti, nagyszínpadi előadása a Trafóban.

A Dollár Papa Gyermekei egy tizenhat éves, akarata ellenére apácának adott lány zárdáról-zárdára menekülését, találkozásait és szerelmeit viszik színre Denis Diderot klasszikusát feldolgozva, a lehető legmaibb köntösbe öltöztetve. Az előadásban két, a kortárs táncszcénából ismert művész, Hód Adrienn és Cuhorka Emese lépnek fel prózai szerepben, és a produkcióban megszólal Pogány Judit is. A nemrég New Yorkot is megjárt színházi műhely először játszik hagyományos nézőtér előtt október 18-19-én a Trafó nagyszínpadán.

Denis Diderot a felvilágosodás egyik legprogresszívebb alakja, akinek Az apáca című regénye új szemszögből mutatta meg a vallás, vagy épp a nők helyzetének kérdését. Az 1780-ban befejezett műnek ez az előadás a magyarországi ősbemutatója. A könyvet feldolgozó Dollár Papa Gyermekei nem hagyományos színházi formákban gondolkozik: klasszikus szövegeket értelmeznek újra az emberi kapcsolatokkal a középpontban, Az apáca így egyenes ágú folytatása lesz előző előadásaiknak.

apaca_foto_ligetvari_csenge.jpgKiss-Végh Emőke, Stork Natasa és Hód Adrienn Az apáca imázsképén (fotó: Ligetvári Csenge)

Másik különlegességük, hogy produkcióikban olyan intim hangulatot teremtenek, amelyben elhalványul a határ nézőtér és színpad között, az így teremtődő atmoszféra alól pedig nincs néző, aki ki tudná vonni magát. „Újfajta színészet ez, a személyesség és a karakterképzés elegye, nem ’eljátszás’, hanem ’sima’ lét, színpadi létezés, leírni is nehéz” – fogalmazott erről Tompa Andrea a Magyar Narancsban. 

Az apácában a női közösségek működésmódját, és azokat a benne kialakuló viszonyokat mutatják meg, amelyeket a mai kor szülöttei is közelről ismerhetnek.  Egy akarata ellenére zárdába kényszerített lány meséli el hányatatott életét, különleges találkozásait, szerelmeit, Istenhez fűződő viszonyát. A szöveg az akkortájt divatos naplóregény formában íródott, mely ennek köszönhetően könnyen adaptálható, dramatizálható. A regényben a történet elmesélése közben a főhős, Suzanne nővér megpróbál tárgyilagos maradni, de az olvasót – és az alkotók reménye szerint majd a nézőt is – magával ragadják az átlagember előtt ismeretlen zárdabeli élet borzalmai, az összezárt nők egymás közti hatalmi és érzelmi játszmái.

Az előadásnak meghatározó eleme lesz a zene, melyet az a Dargay Marcell szerez, aki 2015-ben elnyerte a Színikritikusok legjobb zenéért járó díját a Schilling Árpád rendezte Faust I-II-ben nyújtott munkájáért. A jelmezeket ismét Kiss Tibor és Dévényi Dalma, azaz a Je Suis Belle fiatal tervezőpárosa készíti, ők folyamatosan együtt dolgoznak és gondolkodnak Dollár Papáékkal. Az előadást Ördög Tamás rendezi. 

csehov_nagy_gergo.jpgKiss-Végh Emőke egy korábbi, Csehov című előadásukban (fotó: Nagy Gergő)

Nagy lépés a Dollár Papa Gyermekei életében Az apáca, hiszen most nyúlnak a legrégebbi szöveghez, korábban Flaubert, Strindberg, Ibsen, Csehov és Arthur Schnitzler szövegeit állítottak színpadra.  

Október 19-én, 18.30-kor Ádám Anikó egyetemi docens a korról, Diderot-ról és a regényről, a forrásáról, műfajáról tart különórát Suzanne Simonin boldogsága – Diderot és az Apáca címmel.

Az előadás szereplői: Kiss-Végh Emőke, Cuhorka Emese, Urbanovits Krisztina, Szalontay Tünde, Stork Natasa és Hód Adrienn, illetve Pogány Judit az egyik nővér hangjaiként  lesz jelen az előadásban.

(Forrás: Trafó)

Kapcsolódó cikkek

Dollár Papa Gyermekei New Yorkban, otthon és a Trafóban
Szobaszínházból a Trafó nagyszínpadára

süti beállítások módosítása