Csajózós rock BEKVART-módra

A nagyrészt fiatal színészekből álló BEKVART zenekar első lemezének bemutatója október 26-án lesz a Kuplungban. A zenekar nagy show-t ígér.

Megjelent a Bánfalvi Eszter Kvartett (BEKVART) első nagylemeze, A hetedik év. A zömében színészek alkotta zenekar 2010-ben alakult a Kaposvári Egyetem akkori hallgatóiból, a „keménymag” köré szerveződött csapat azóta is rendületlenül muzsikál. A félreértések elkerülése végett: Bánfalvi Eszter sosem volt a zenekar tagja, nem négyen vannak és jazz helyett csajozós rockban utaznak.

bekvart_sajtofoto_2017_trokannora.jpgA zenekar (fotó: Trokán Nóra)

A hetedik év című album a BEKVART első nagylemeze, amely a Cseh Tamás Program támogatásával jött létre és az elmúlt hét év daltermésének „legszebb” darabjait tartalmazza. Az album címéről Formán Bálint, a zenekar vezetője így nyilatkozott: „A hetedik év címet azért választottuk, mert ez magán a száraz tényen túl is jelent valamit, ahogyan a sejtjeink is lecserélődnek hét év után, úgy az ember életében is a hétéves ciklusok a legmeghatározóbbak. Állítólag.”

A lemez elkészítésében a zenekar tagjain kívül három szakember vett részt: a kezdetek óta a csapat fő-főnökének aposztrofált Zságer-Varga Ákos (Zagar) és a Cseh Tamás Program által delegált mentor, Bodnár Tibi (Ladánybene 27) szakmai tanácsokkal támogatta az elsőalbumozó fiatalokat, a stúdiómunka és keverés pedig Dióssy Ákos (Kispál és a Borz) érdeme.

A lemez nyitódalához, a Spritzermann című számhoz klip is készült, melynek rendezője a Wellhello #sohavégetnemérős filmjét is jegyző Tiszeker Dániel, főszereplői pedig a hazai színházi világ ifjú tehetségei, azaz maga a zenekar: Lovas Rozi, Lábodi Ádám, Horváth Szabolcs, Fehér Balázs Benő, Formán Bálint, Keresztény Tamás, Kárpáti Pál és Garami Sámuel Miksa (aki viszont zenész).

A lemezbemutató koncert október 26-án lesz a Kuplungban. A zenekar különlegessége, hogy tagjai végzett színészek és fellépéseiket igyekeznek show jellegűre formálni. Többen több hangszeren is játszanak, ezzel is izgalmasabbá téve a produkciót, ami a lemezbemutató koncertre fokozottan igaz lesz. Felturbózott látványra és vendégek sorára számíthatnak a nézők. Például a Fák Alatt Zenakarra.

A teljes album itt található.

süti beállítások módosítása