Marton László lemondott

Marton László tagadja az őt ért vádakat, de lemondott vígszínházi főrendezői pozíciójáról, amit a színház el is fogadott. Az egyetemi állása szüneteltetését is kérvényezte.

Mint ismeretes Sárosdi Lilla néhány nappal ezelőtt Marton Lászlót nevesítette egykori szexuális zaklatójaként. Ennek hatására a Színház- és Filmművészeti Egyetem egykori és jelenlegi hallgatói kérelemmel fordultak az egyetem vezetéséhez, amelyben Marton László egyetemi tevékenységeinek a felfüggesztését kérik mindaddig, amíg a helyzetet nem sikerül megnyugtató módon tisztázni. Azóta az Index információi szerint még két nő állította, hogy szexuálisan zaklatta őket Marton László. 

marton.jpg                               Marton László

A Vígszínház közleménye

A mai napon Marton László, a Vígszínház főrendezője az alábbi levelet küldte el, melyet teljes terjedelmében teszünk közzé.

„Tisztelt Igazgató Asszony, kedves Enikő!
Kijelentem, hogy a személyemmel kapcsolatos állítások valótlanok.
Mai nappal főrendezői állásomról lemondok a személyemet érintő ügy tisztázásáig. Kérem lemondásom tudomásul vételét.
Tájékoztatlak, hogy a tegnapi napon hasonló indokkal kértem a Színművészeti Egyetemen tanári működésem szüneteltetését.

Tisztelettel,
Marton László”

A Vígszínház a lemondást elfogadta.

Budapest, 2017. október 20.

süti beállítások módosítása