Színház és néző – Színházelméleti konferencia az ELTE-n

2018. március 8-án egész napos konferenciát tartanak a színházzal foglalkozóknak és a színház iránt érdeklődőknek az ELTE bölcsészkarán.

A konferencia célja, hogy lehetőséget biztosítson előadásának megtartására minden olyan kutatónak, oktatónak, doktorandusznak és mesterképzésben résztvevő hallgatónak, aki a színházelmélet és/vagy a színházi gyakorlat bármely aspektusával foglalkozik.

miskolci_nemzeti_szinhaz_szinpad.jpg

Eugenio Barba elhíresült megfogalmazásában „a színház mint művészet legfőbb alapanyaga a néző és előadó/performer közötti energia/viszony”. A konferencia központi témája a néző, a nézői tekintet illetve a színház és a néző viszonyának különféle megközelítési módszereinek kutatása, de további színházelméleti témát is szívesen fogadnak. Olyan fórumot akarnak teremteni, ahol tudományos szempontból és gyakorlati tapasztalatok alapján egyaránt beszélhetünk arról, hogy a nézők vagy potenciális nézők színházi előadásokhoz való viszonyulása miként képes a közönség összetétele, elvárásai vagy előzetes felkészültsége szerint változni.

A konferencia minél tágabb kontextusában szeretné körüljárni azt, hogy milyen jellegzetességeket mutatnak a különféle színházi aktivitásokban megjelenő nézői szokásrendek, illetve azok alakulásának tendenciái. Merre tart ma a színház-szociológia a magyarországi és a nemzetközi kutatásban? A kortárs színházi alkotások milyen viszonyban vannak, hogyan értelmeződnek az interkulturális kutatások szempontjából? Milyen nézőkkel kapcsolatos felmérések készültek, készülnek, s milyen szempontrendszerek alapján a színházak és a színházi fesztiválok művészi és gazdasági előrelépése érdekében? Milyen mértékben és hogyan változnak a színházi szokások, illetve a kereslet és kínálat viszonya a tradicionális színházi központoktól távolabb eső területeken (Magyarországon, Kelet-Európában, illetve világviszonylatban)? A különböző korosztályok nézéskultúrájának fejlesztése, ennek magyarországi (művészet)pedagógiai megnyilvánulásai milyen eredményeket értek el eddig, és melyek a további céljaik?

A konferencia előestéjén kerekasztal-beszélgetést terveznek a témában érintett művészek és tudósok közös részvételével.

A jelentkezéseket az előadások címével és 1000–2000 karakter terjedelmű absztraktjával együtt a szinhaz.nezo@gmail.com e-mail címre 2018. január 31-ig kell eljuttatni!  A konferenciára 15–20 perces előadásokat várunk, anyagából tanulmánykötetet tervezünk megjelentetni 2018. december 31-ig.

A konferencia szervezői és házigazdái: az ELTE BTK Filozófiatudományi és Irodalomtudományi Doktori Iskoláinak doktoranduszai.

Bővebb információ az esemény Facebook-oldalán olvasható.

süti beállítások módosítása