„Lady Orlando szülte O. márkinét”

A Trojka Színházi Társulás Temesváron bemutatott O. márkiné című előadása a Jurányiban lesz látható. Interjú Soós Attilával, a független társulat vezetőjével.

A 2013-ban alakult fizikai és prózai színház határvonalát kutató Trojka Színházi Társulás O.  márkiné című előadása november 17-én és 18-án látható Magyarországon a Jurányiban. A Trojka a november 18-ai előadás társulatra eső jegybevételének teljes összegét a Sín Kulturális Központ Peron Stúdiójának rekonstrukciós munkálataira adományozza. Soós Attila, aki egyben az előadás rendezője és egyik szereplője a darabválasztásról és a további terveikről is beszél. 

omarkine1.jpgSoós Attila az O. márkiné előadásában (fotó: Robert Dohar)

Hogy jött létre az együttműködés a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházzal?  

A kíváncsiság és az ismeretlenbe vágyás vezérelte. Olyan színházi intézményt kerestünk fel repertoáron tartandó új darabbal, ahol még nem voltunk, illetve ami nem budapesti, sőt magyarországi székhelyű, de elsősorban magyar nyelvű. Az elmúlt három évben hat független színházi bemutatónk volt. Ki akartuk próbálni magunkat a kőszínházi struktúrában is. Az ötletünk lényege a nyitás gesztusa volt, amit Balázs Attila, a Temesvári Színház igazgatója örömmel és őszinte érdeklődéssel fogadott. A temesvári bemutató fogadtatása magával ragadott minket. Lesz folytatása az együttműködésnek.

Heinrich von Kleist O. márkiné című elbeszélésében a női kiszolgáltatottság és áldozathibáztatás az elmúlt események fényében ma is aktuális témának tűnik. Miért esett erre a műre a választásod?  

A történetek kényszerítenek arra, hogy színpadra állítsuk őket. A legfőbb tanulság, hogy az irodalmi alapanyagból kiolvasott személyes vonatkozások megjelenítésének a kulcsa: a józan ítélet. Objektív irányítást kell éreznem elsőként saját magam fölött, és másodsorban az adaptációban. Mint az eddigi darabválasztásokban, most is az egyik darab, mint egy anya, megszülte a következőt. Jelen esetben az Orlando az O. márkinét. A második felvonásában a főszereplőnő a szexuális bántalmazását követően teljesen váratlanul karóráért kiált. Abban a pillanatban szülte meg Lady Orlando O. márkinét. 

omarkine_kep.jpgBárnai Péter, Nagy Dóra és Soós Attila az előadás imázsfotóján (fotó: Bokor Krisztián)

Az adaptálás során milyen környezetbe helyeztétek az eseményeket? 

Az adaptációban az elbeszéléshez hűen követjük az eseményeket. A három részre osztott darab sűrű tagolással három időegységet is magába foglal. Az első részben a meghökkentő tartalmú újsághirdetés után az expozíció rögtön a múlt időbe ugrik vissza. Kleisthez hűen homályosan és tisztázatlanul tárjuk fel a főszereplőnő megerőszakolásának estéjét, és az azt követő napot, egészen az orosz hadi csapatok kivonulásáig. A második részben elindulnak azok a bizonyos rosszullétek, amikből aztán maga a családi botrány is keletkezik, miután bebizonyosodik, hogy gyermeket vár, és az apa kiléte teljesen ismeretlen, sőt a fogantatás megtörténte is. A harmadik részben az idősík a jelenből észrevétlenül gyorsuló tempóban a jövőbe vetül. O. márkiné idegrendszerével, őszinteségével, és nem utolsó sorban állapotával haladunk. Ebben az „állapot-darabban” a kiszolgáltatottság nézőpontjából szeretnénk rávilágítani a megerőszakolt nő esetére.

Milyen további terveitek vannak?  

December elején lesz az olvasópróbája a Balassa Eszter dramaturg által jegyzett Anna Karenina adaptációnknak Gryllus Dorkával a címszerepben. A bemutató tervezett időpontja 2018. március első hétvégéjére esne a KuglerART Szalonban. Ezt követően a One more time with feeling című táncdarabunk próbái folytatódnak a szeptemberi elő-bemutató tanulságaival. A bemutató a debreceni székhelyű MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban lesz várhatóan március utolsó hetében. Reményeink szerint Cseh Dávid dramaturg addigra már teljesen elkészül Akutagava Rjunoszuke: A bozótmélyben című elbeszélésének friss, ropogós fordításával. A darab elő-bemutatója várhatóan július végén lesz Szegeden, és ősszel a MU Színházban a budapesti premierje.

Az interjút Bordás Katinka készítette a Jurányi Latte sorozatban. 

Kapcsolódó cikkek

Villáminterjú Soós Attilával – „Erre vágyom a legjobban: ledönteni a negyedik falat”
Lenz - Soós Attila diplomamunkája a Jurányiban
Orlando - Egy nővé lett férfi története a Jurányiban
Dr. - Prágában tartott előbemutatót a Trojka
Genesis - Helyspecifikus előadás a Műcsarnokban

süti beállítások módosítása