A debreceni ajtó most Brassóra nyílik

A debreceni Csokonai Színház Az ajtó című előadása meghívást kapott a brassói Nemzetközi Kortárs Dramaturgiai Fesztiválra.

A november 10-e és 19-e között immár 28. alkalommal megrendezendő seregszemlén idén tíz vendégjátékot nézhet meg a fesztiválközönség. A román társulatok mellett angol, francia, moldovai színházak is bemutatkoznak. A Nemzetközi Kortárs Dramaturgiai Fesztivál célja, hogy kortárs szövegeket mutasson meg évről-évre a szakmabeliek és az amatőr érdeklődők előtt, illetve lehetőséget teremtsen a megmutatkozásra eredeti, újszerű dramaturgiájú darabok számára.

124_az_ajto_16_01_15.JPG             Kubik Anna Az ajtó előadásában (fotó: Máthé András)

A tíznapos fesztivál kerekasztal-beszélgetései lehetőséget nyújtanak arra, hogy a nézők találkozhassanak a szerzőkkel, dramaturgokkal, fordítókkal. A Nemzetközi Kortárs Dramaturgiai Fesztivál egyben verseny is, hisz a zárónapon kiosztják majd a legjobb előadás, rendezés, forgatókönyv, színésznő-színész díjakat és a zsűri különdíját is.

A debreceni Szabó Magda-adaptáció rendezője Naszlady Éva, dramaturgja Adorján Beáta volt. A főbb szerepeket Kubik Anna, Varga Klári és Vranyecz Artúr alakítja. Az ajtóban a különös házvezetőnő, Emerenc alakja révén egy fogadott anya történetét ismerjük meg. A budai villában lakó írónő és Emerenc lépésről lépésre kibontakozó barátságának hátterében valódi rejtélyként jelenik meg az ajtó, amely nem csak a házvezetőnő lakását választja el a kívülállóktól, de számtalan dolgot elzár és eltakar: zajt, hangot, tárgyakat, titkot, fájdalmat.

A brassói fesztivál közönsége november 15-én láthatja a debreceni előadást a Sică Alexandrescu Színházban.

(Forrás: Csokonai Színház)

süti beállítások módosítása