Keresztes Tamás és Hajdu Szabolcs az év színház-, illetve filmművésze

Keresztes Tamás az Egy őrült naplójáért, Hajdu Szabolcs pedig az Ernelláék Farkaséknál elismeréseként kapta meg a Mastercard által idén létrehozott díjat. 

Az Év Színművésze díjat Keresztes Tamás, a budapesti Katona társulatának tagja nyerte el, az indoklás szerint „az Egy őrült naplója című produkcióban nyújtott magas színvonalú teljesítményéért. A művészi koncepció fontos része volt a színházi zene és a hanghatások újszerű alkalmazása, mely nagymértékben hozzájárult az előadás egyedülálló atmoszférájának megteremtéséhez. Tamás emellett saját maga jegyzi a díszletet és az előadás vizuális arculatát is.” 

orult_toldy_2-horz.jpgKeresztes Tamás az Egy őrült naplójában, és Hajdu Szabolcs az Ernelláék Farkaséknál filmjében

Az elismerést az Év Filmművésze díjjal együtt, az Év Bankja díjátadó gála keretei között osztották ki. Az Év Filmművésze díjat Hajdu Szabolcs kapta az Ernelláék Farkaséknál című filmjéért.  A két díjat ötfős zsűri ítélte oda, melynek tagjai Veiszer Alinda, kulturális újságíró, Grecsó Krisztián, író, Jaksity György, üzletember, Kovács Bálint, újságíró, kritikus és Nádasdy Ádám, költő, műfordító volt. 

(Forrás: Katona József Színház)

 

süti beállítások módosítása