Kortárs színházi fesztivál az RS9-ben

Idén III. alkalommal rendezi meg az RS9 Színház a Vallai Péter kortárs előadóművészeti fesztivált, amelyen kortárs irodalmi szövegek adoptációjára épülő előadások mutatkoznak be.

A szép számú pályázatból az előzsűri tizenegy produkciót válogatott be a fesztivál versenyműsorába. Az előadások november 24. és 26. között láthatóak a Rumbach Sebestyén utcában található RS9 Színház termeiben.

Ahogy az előző években, idén is szakmai zsűri ítéli oda a 300.000 forinttal járó Vallai Péter Díjat, a 200.000 forinttal járó II., illetve a 100.000 forintos jutalommal járó III. díjat. A fesztiválon idén is lesz közönségszavazás, a fesztivál látogatói szavazhatnak az előzetesen vagy a helyszínen megvásárolt jegyükkel az általuk legjobbnak tartott produkcióra. A közönségdíj értéke 50.000 Ft.

vallai_peter.jpg                                Vallai Péter

A szakmai zsűri tagjai: Kőváry Katalin rendező, Turbuly Lilla költő, író, kritikus és Horváth János Antal költő, dramaturg, drámaíró.

A fesztivál programja

November 24. péntek

17:00 – Megnyitó [VK] (30p)
A fesztivált megnyitja Kőváry Katalin rendező, a Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Alapítvány elnöke. Játszik: David Yengibarian.           

18:00 – Kemény Gabriella: A kólásüveghez öltözött lány dala [VK] (45p)
Rövid, történetekkel egybekötött zenés performansz. Kemény Gabriella saját versein kívül felcsendülnek Fehér Renátó, Seres Lili Hanna és Csillik Kristóf megzenésített szövegei is. 

20:00 – Bornai Tibor: Gondolkodom, tehát dalok [F] (60p)
Zongorázom és énekelek. Két dal között mesélek.
Aki csak a komolyságot kedveli, annak túl vidám lesz ez az este. Aki csak a tréfát, annak túl komoly. Aki ismer, annak ezt nem is kell tovább magyarázni. Aki nem ismer, annak másképp kell fogalmaznom ugyanezt. Aki nem kedveli sem a minden humort nélkülöző komolykodást, sem az agyatlan viccelődést, az jól fogja érezni magát.
Eljátszom egy pár olyan dalt, amit még sosem, egy pár olyat, amit eddig még csak a KFT zenekarral játszottam, és egy pár olyat is, ami legegyszerűbben „a többi dal”-nak nevezhető.
A „Gondolkodom, tehát dalok” semmilyen műfajba be nem sorolható, különleges előadás. Izgalmas, nevetős, zenés, sztorizgatós, elgondolkodós, amilyen én magam vagyok” – mondja az előadásról Bornai Tibor. 

November 25. szombat 

15:00 – Strófa Trió: Mese a valóságról [SZ] (60p)
Tizennégy énekelt verset hallhatnak a nézők a Strófa Trió koncertjén: Weöres Sándor, Ady Endre, Garai Gábor, Sárközi György, Birtalan Ferenc, Sárhelyi Erika, Karácsondi Imre, N.Horváth Péter, Savanya István és Robert Burns általunk megzenésített költeményeit.
A Trió tagjai:
Dara Vilmos (ének, vokál, akusztikus gitárok, akusztikus basszusgitár, mandolin, ütősök, koboz, ír bouzuki, udu, kaval, cajon);
Silling Tibor (ének, vokál, akusztikus gitárok, ütőhangszerek, kalimba)
Tábi Tamás (ének, vokál, hegedű, furulyák, whistle, khena)

17:00 – Bertóti Johanna: Versek között [F] (45p)
Bertóti Johanna a Versek között című koncertjén kortárs költők verseit énekli saját megzenésítésében, gitárkísérettel. A Vallai Fesztiválon Csík Mónika, Kányádi Sándor, Kelebi Kiss István, Kovács András Ferenc, Lackfi János, Szabó T. Anna, Papp Márió, Varró Dániel megzenésített verseit hallhatjuk. 

19:00 – Affér Társulat: Zárt kör [VK] (60p)
Kortárs dráma Kal Pintér Mihály tollából, Seres Lili Hanna átiratában. Az egyén és a közösség viszonyáról. Ki hol helyezkedik el a közösségen belüli ranglétrán? Ki hozza a szabályokat? Ki hogyan tudja betarta(t)ni ezeket a gyorsan változó előírásokat? Felnőtt közönségnek szánt történet - a valóságtól elrugaszkodott kőkemény alternatív realitásban.

zart_kor.jpg                Zárt kör

A történet két főszereplője, Eszter és Magda, két merőben különböző lány, akiket egy dolog mégis összeköt: mindketten szeretnének bekerülni a Zárt körbe. Egy olyan homályos világba, amiről ők maguk sem tudnak sokat, mégis valamiféle megváltást remélnek a szigorú szabályok uralta közösségtől. A Kör vezetője, Hanna eligazító sajátságos és önkényes módszerekkel próbálja ,,kigyógyítani'' őket a Körön kívüli hibáikból. Eszter és Magda számára később el is jön a megváltás, de egyáltalán nem úgy, ahogyan várták. 

Az előadás rendezője Szegedi Tamás András. 

21:00 – TÁP Színház: Dzsuva [SZ] (70p)
A Dzsuva egy sűrű, erőteljes, költőien gazdag szöveg, melyben egy felnőtt testvérpár mesél gyermeki fantáziával alkoholista apjukkal töltött gyerekkorukról. A 9 képből álló, egyfelvonásos darabban egy csonka, anya nélküli, rossz anyagi helyzetben és érzelmi hidegségben élő család képe rajzolódik a fantázia segítségével mitológiává. Az így formálódó világkép szerint a csecsemők a szeméten teremnek, a boldogsághoz elkerülhetetlen egy tévékészülék, és a Gondviselő, mint a gondatlan apa, néha maga is belefeledkezik a tévézésbe. Bármilyen hideg ez a világ, egy szeméten talált csöppség alakjában mégis beköltözik az életbe a szeretet. A kérdés csak az, hogy túlélhet-e ebben a világban és magával hozhatja-e a megbocsátást. 

Dennis Kelly 2003-as darabját Sándor Júlia fordításában és rendezésében Egger Géza és Papp Katalin játssza. 

November 26. vasárnap 

10:00 – Katáng Zenekar: Hétmadár [VK] (60p)
A Katáng zenekar megzenésített versekből, találós kérdésekből, hangulatfestő dallamokból szőtt Hétmadár című meséje a magyar népmesék hagyományait követi.
A történet főszereplője a Legény, aki miután megpillantotta a gyönyörű, aranytollú madarakat útra kel, és addig meg sem áll, míg meg nem találja őket. Bolyongása, vándorlása során sokfelé jár, különböző helyzetekben találja magát.

A történetet alkotó versek költői: Nemes Nagy Ágnes, Kányádi Sándor, Kiss Dénes, Kiss Anna, Bartalis János, Dénes György, Gál Sándor. A Katáng mesebeli hangszereivel: a kelta hárfával, ír furulyákkal, harmonikával, cincoval és számos ütőhangszerrel mesebeli atmoszférát teremt a történet köré, melyet örömmel hallgat gyerek és felnőtt egyaránt. 

13:00 – Vörösmarty Színház – Átrium: Pukedli [VK] (60p)
Adott egy formalista világ pontosan behatárolt rendszerekkel, viselkedési sémákkal, kódolt gondolatokkal, ideákkal Funkcionál. De nincs benne lényeg! Adott egy Yvonne nevű lény. Aki szabad. Viszont ebben a világban nem funkcionál! De van benne valami lényegi. Amikor a terheink súlya alatt összetörünk, egyetlen támaszunk a nevetés marad. A nevetés kiszabadít önmagunkból, és képessé tesz arra, hogy minden fájdalmas változástól függetlenül megőrizzük emberségünket. 

Szereplők: Lábodi Ádám, Blaskó Borbála, Rovó Tamás, Gál Horváth Bernadett, Kertész Júlia, Szirmai Irén, Vida Emőke, Gál Gergely, Pásztor Richárd. Koreográfus-rendező: Blaskó Borbála. 

16:00 – Teatroprodukcio: Szárnyszegetten [F] (45p)
Nemcsak Karinthy, Örkény, Parti Nagy Lajos vagy Spiró van: azaz nemcsak magyar abszurd. Van lengyel, bolgár és orosz is. Bár nem ismerjük őket eléggé. Rokon-népek, rokon-lelkek, rokon–írók. Például Mrozek, Sztratiev és Harmsz.

Most ízelítőt adunk belőlük Önöknek. Kávéház-színházat képzeltünk, közvetlenül Önökhöz szólunk, együtt ülünk Önökkel az asztaloknál, együtt kávézunk, talán még beszélgetünk is. Furcsa történeteket, groteszk eseteket mesélünk, a kelet-európai emberek megannyi típusával találkozhatnak ezen az estén. Hogy elrémüljenek, csodálkozzanak és szórakozzanak! 

szarnyszegetten.jpegSzárnyaszegetten

Akik erről gondoskodnak: Bognár Anita, Csépai Eszter, Csongrádi Barnabás,Király Orsolya, Simon Attila, Stubnya Béla színészek, Bartók Béla művei és a rendező: Cserje Zsuzsa. 

18:00  – Koroknai – Ladjánszki (H): Felület-sértések [VK] (30p)
Az előadás tartalmi és képi megjelenésben magában hordozza a kísérleti motiváció kutatását és a társművészeti áthatások tartalmi és formai nyelvezetét. A performansz és a színházi előadás kultikus párbeszédét mint építő elemét, analitikus inspirációját taglalja a képzőművészet klasszikus formanyelvezetének a bodyart hagyományainak, sajátságos magyar kultúrtörténeti szféráját felölelve, jelen esetben Hajas Tibor és kor szellemét újra értelmezett szcenikai tükrében taglalva, jeleníti meg a Felület-sértések című előadás. 

A test szerepkörét, a bodyart transzponálását, a performansz tartalmi és formai nyelvezetét a kortárs média technikai megjelenítésében taglalja, a képi és fizikai spontaneitás egyidejűségében kiemeli az alkotás folyamatát és a már historikus elemek szcenikai alkalmazását kísérleti úton bemutatja. A darab ezáltal “reagensként”, önmaga kontrolljában elemezve, értékelve iránymutató előadást nyújt a kísérleti művészet lehetőségeiről és formai-tartalmi nyelvezetéről. Akii mozog: Kovács Noémi Anna, koreográfus-rendező: Ladjánszki Márta. 

19:00  – Kezeslábas Bábszínház: Anyajegy [SZ] (60p)
Döbbentem tapasztalom, hogy hiába vagyok a közepén az életemnek, hiába vagyok én a Mama, mégsem vagyok az a nagy és mindenható lény, akinek annak idején az éppen ennyi idős szüleimet láttam. Felnőtt vagyok, de nem vagyok eléggé erős.”  

Előadás születésről és halálról, anyákról és gyerekekről, férfiakról és nőkről. Az élet legapróbb és legfontosabb kérdéseiről. Szöveg: Szabó T. Anna. Báb: Emőd Kriszta. Művészeti munkatárs: Ellinger Edina, Gimesi Dóra. Rendezte és játssza: Markó-Valentyik Anna. 

21:00 – Díjátadó, eredményhirdetés [SZ] 

JELMAGYARÁZAT:

[VK] – Vallai Kert (Bp., Rumbach S. u. 10.)
[SZ] – Színházterem (Bp., Rumbach S. u. 9.)
[F] – Fehér Terem (Bp., Rumbach S. u. 9.)
(45p) – Az előadás hossza 

(Forrás: Vallai Fesztivál)

süti beállítások módosítása