Vajdai Vilmos és Keresztes Tamás a házigazdája a Budapest Bár turnézáró bulijának

A kezdetben egy koncert erejéig életre hívott zenekar december 22-én a Budapest Kongresszusi Központban zárja tízedik éves jubileumi turnéját. 

Az idén tízéves zenekar nem egy nagy koncerttel hanem egy tíz állomásból álló országjáró sorozattal ünnepel. December 22-én a Kongresszusi Központ közönsége együtt ünnepelhet a zenekarral, immár a sorozat záró akkordjaként. A koncerten a Farkas Róbert vezette zenekaron kívül ott lesz a Budapest Bár összes, azaz mind a tizenegy énekese is. A koncert különlegessége, hogy a konferansziészövegeket a Dumaszínház alapítója, Litkai Gergely írta, és az estét a Katona József Színház két kitűnő színésze, Vajdai Vilmos és Keresztes Tamás prezentálja. Az esemény látványvilága is a 20-as, 30-as éveket fogja idézni. A koncert zenei magját az egy éven belül megjelent három lemez (Ünnep, Best of és a Budapest) adja.

vajd_ker.jpg                                    Vajdai Vilmos, Keresztes Tamás

Ezt megelőzően egy sajátos időutazást ajánl a Budapest Bár: pontosan 10 évvel az első színpadra állás után a zenekar debütáló koncertjét rekonstruálják eredeti díszletek között, az eredeti felállásban a budapesti Katonában, december 19-én. Az aznapi este 7 órakor kezdődő koncertet egy 10-es követi. Akinek eddig nem sikerült jegyet szereznie, annak sajnos már nem lesz több lehetősége, mivel mindkét előadásra elkeltek a jegyek. 

A szilveszteri dupla koncertre azonban még kaphatóak jegyek. A különleges zenei formáció december 31-én a MOM Kulturális Központban kétszer, először délután háromkor, majd este héttől búcsúztatja az óévet. Ezeken a koncerteken mindenki megtalálja a saját ízlésének megfelelő szórakozási formát, mert a földszintre állójegyek szólnak, de aki inkább ülve szeretné hallgatni a zenét, annak is nyújt megoldást a két koncert: az emeleten 160 ülőhelyre lehet jegyet váltani. 

budapest_bar_foto_erdelyi_gabor.jpgBudapest Bár (Fotó Erdélyi Gábor)

Az eddigi nyolc jubileumi koncerten több mint tizenegy ezer nézőnek játszották a régebbi slágereket és az új album dalait. A jubileumi koncertturnén összesen több mint tizenhét órát muzsikáltak, volt, hogy rekkenő nyári kánikulában, de volt, hogy a közönség hangos kiáltása szavazta meg, hogy a tihanyi viharban ne szakítsák meg a koncertet, hanem folytassák szakadó esőben is a zenélést. Az összes koncert teltházas volt, de leghamarabb, három nap alatt a Katona József Színházba, a Születésnapi koncertre fogytak el a jegyek. A színpadon a zenekar mellett a legtöbbet szereplő három énekes Behumi Dóri, Németh Juci és Keleti András volt.

(Forrás: Budapest Bár)

süti beállítások módosítása