A nap fotója – A színház szent szörnyetegeiről

A Nemzeti Színház Dér András rendezésében mutatta be Jean Cocteau Szent szörnyetegek című darabját. Mészáros Csaba előadásfotói.

A színházi miliő kitárja kapuit, és megmutatja, mi is rejlik a háttérben, illetve a művészek tudatalattijában. Szerelem, gyűlölet, ambíció, féltékenység ősidők óta ezek az érzelmek mozgatják az emberi kapcsolatokat, így a francia író történetét is, ami azért nem csupán egy szerelmi háromszögről szól, mert a szereplők között lebegő művészi világ elemeli azt valami „szent magasságba” – olvasható a színlapon. 

                     Nagy-Kálózy Eszter az előadásban / Az előadásfotók a képre kattintva tekinthetőek meg!

Az előadás szereplői: Nagy-Kálózy Eszter, Rátóti Zoltán, Ács Eszter, Tóth Auguszta, Nagy Mari és Mátyássy Bence. Rideg Zsófia fordítását Verebes Ernő dramaturgi közreműködésével állította színpadra Dér András. A jelmezek Szűcs Edit, a díszletterv Bukta Imre munkája.

A Szent szörnyetegeket december 16-án mutatta be a Nemzeti Színház. Az előadás legközelebb január 8-án és 9-én látható a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán.

süti beállítások módosítása