Nagyvárad vendégeskedik a Bethlen Téri Színházban

A nagyváradi Szigligeti Színház egy táncelőadással, egy prózai darabbal és egy gyerekelőadással szerepel a Vendégváró Fesztiválon január 19. és 21. között.

A Bethlen Téri Színház a határon túli kulturális szervezetekkel együttműködésben immáron hatodik alkalommal rendezi meg a fesztivált. A háromnapos rendezvény vendége ez alkalommal a nagyváradi Szigligeti Színház, melynek három tagozata egy-egy előadással érkezik.

Január 19. 19 óra / Barbárok / Nagyvárad Táncegyüttes

A Móricz-novella dramaturgiai felépítése sokban hasonlít a görög drámákhoz: jellegzetes jellemábrázolásai, valamint a benne felmerülő kapcsolatrendszerek kiváló alapot szolgáltatnak a táncszínpadra alkalmazáshoz. Hogyan győzheti le ösztöneit az eredendően jónak teremtett ember? Egyáltalán: túlléphetünk-e ösztöneinken? Mit jelent ma az ünnep? Lehet-e a gyász ünnep? Mi bűneink legkegyetlenebb következménye? Előadásunk ezekre a kérdésekre keresi a választ, közben pedig kísérletet tesz arra, hogy egy olyan zenei világot teremtsen, amely visszaidézi azokat az archaikus korokat, amelyben a zenész és a táncos különleges párbeszédet folytattak.

1489843939-barbarok4.jpgBarbárok

Az előadás dramaturgja Fazakas Márta, a zene Cári Tibor, a díszlet- és jelmeztervek Cristina Breteanu munkája. Györfi Csaba, Andreea Belu és Dimény Levente koreográfusként működtek közre, a táncelőadás rendező-koreográfusa Györfi Csaba.

Az előadás megtekintése 12 éven felülieknek javasolt.

Január 20. 19 óra / Tangó / Szigligeti Társulat

Végy egy háromgenerációs családot, amelyben a lecsúszott nagynéni és a jobb napokat látott nagybácsi naphosszat kártyáznak. Adj hozzá egy középkorú apát, aki idétlen kísérletezgetéssel múlatja az időt. Spékeld meg az anyával, aki a házibaráttal flörtöl, sőt!

Amikor ezek már kellően főnek a levükben, fűszerezd meg a család ifjú trónkövetelőjével, aki nemcsak hogy nem vágyik ebben a trutymóban úszkálni, de egészen más elképzelése van az egészséges táplálkozásról. Ő véget vetne a mindent megengedő léhaságnak, és végre rend uralkodna az élet káoszán.

Nincs még kialakult receptje, de a magához ragadott szúró- és vágó eszközökkel megpróbálja újravagdalni az összetevőket, hogy hagyományos fűszerekkel visszahozza a tradicionális ízeket. Az ő konyhájának dísze kedvese szűzpecsenyéje, amit aranyos mártásban kíván szervírozni.

tango.jpgTangó

Hogy ebből mi sül ki? Hát biztos nem tragédia. Apja még időben figyelmezteti korunk (konyhaművészetének) alapigazságára: A tragédiák kora lejárt! Csak bohózat lehet a végeredmény!

Azzal azonban senki se számol, mi van, ha a lé(t) váratlanul odakozmál.

Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Florina Bellinda Vasilatos, dramaturgként Zsigó Anna segítette a rendező, Harsányi Sulyom László munkáját.

Ennek az előadásnak a megtekintése is 12 éven felülieknek javasolt.

Január 21. 10 óra / A Négyszögletű Kerek Erdő / Lilliput Társulat

Erzár király kicsi sámlin kuksol, térdén jegyzettömb, körötte gyűrött papírhegyek. Ő maga is gyűrött, mint egy búval bélelt arc, amelyet elfelejtettek kivasalni. Pedig hajdan micsoda nagyhírű író volt! Fékezhetetlen agyvelejű, világvándor, szeretnivaló szeleburdi, és mégis nemesen egyszerű, mint az ég kékje. Ám mindennek ellenére sokszor csak a bolondját járatták vele. Bele is fáradt, hogy sehol sem értik meg. És ő sem érti az embereket. A szavaikat főleg nem, ha azok csak üres kilégzések – egy szavakkal dolgozónak pedig ez igazán szomorú dolog. És most egy sámlin ücsörög, kezében írószer és nem jön az ihlet. Egyszer csak bekopog egy furcsa, macskaformájú gyerek és azt mondja: Fussunk!

És futnak. A távolban halványan felsejlik egy kedves, barátságos kis zöldövezet.

Megérkeztünk! – így a macskaforma. Az én nevem Mikkamakka. Ez pedig a Négyszögletű Kerek Erdő. Itt senkit nem érhet bántódás.

2aa8a-negyszoegletu.jpg      A Négyszögletű Kerek Erdő

Lázár Ervin meséjét felhasználva színpadra írta és rendezte: Szabó Attila. Tervező: Kasza Julianna, zeneszerző: Csernák Zoltán Samu, koreográfus Györfi Csaba.

6 éven felülieknek. Az előadás után kézműves foglalkozás várja a gyerekeket.

(Forrás: Bethlen Téri Színház)

süti beállítások módosítása