Táncfarsang Nyíregyházán

Néptánc, kortárstánc, kortárs balett, flamenco és modern táncfeldolgozás is szerepel a háromnapos rendezvényen, amely egy táncfiesztával végződik. 

Tizenötödik alkalommal rendezik meg a Móricz Zsigmond Színházban a Táncfarsangot, idén február 19. és 21. között. Annak idején Tasnádi Csaba akkori igazgató és Krámer György koreográfus ötlete alapján azzal a céllal született meg a farsangi esemény, hogy bemutassák a nyíregyházi nézők számára a színpadi tánc különböző válfajait. 

Program 

Táncgála - Nyíregyházi táncegyüttesek előadása / február 19. (hétfő) 19:00 - Nagyszínpad  

Nyíregyháza táncéletének kiemelkedő együttesei, táncosai, alkotói mutatkoznak be az idei Táncfarsang nyitóeseményén, a Táncgálán. Moderntánc és néptánc, öröm és büszkeség, érzelmek és hangulatok, eredetiség és sokszínűség jellemzi majd a kétrészes műsort.

A gálaműsorban szerepel a RE-flex Moderntánc Stúdió, a Szabolcs Néptáncegyüttes, a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium Táncművészeti Tagozatának néptáncos és moderntáncos növendékei, az Igrice Néptáncegyüttes és a Nyírség Táncegyüttes. A műsort színesítik a legutóbbi Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptánc tehetségkutató versenyből jól ismert, kiváló szólisták: Glonczi Rodrigó, Bíró Gréta és Németi Márk, Cruz Heather Laura és Demarcsek Dániel táncosok valamint Borbáth Szilveszter énekes. 

Makrancos - Gulyás Anna C.iC műsora / február 19. (hétfő) 19:30 - MŰvész Stúdió

Shakespeare A makrancos hölgy című komédiája a mai korba helyezve egészen érdekes látleletet ad. A két teljesen eltérő temperamentumú nő párkapcsolatának alakulását végigkövetve megkérdőjeleződik a klasszikus alaphelyzet: a naiv, simulékony húg az érte feltétel nélkül rajongó férfi mellett végül boldogabb lehet-e, mint a megközelíthetetlenné keményedett nővér azzal az emberrel, aki mindenáron a nő teljes személyiségét akarja látni? A táncelőadás a darab karaktereire fókuszál és a lélektani okokat vizsgálja a cselekmény alakulásának szempontjából.

makrancos.jpgMakrancos (képek forrása: Móricz Zsigmond Színház)

Gulyás Anna valóban mélyen megmártózott A makrancos hölgy két domináló, ellentétes női karakterében, ám nem volt szándékában a figurákról Shakespeare-hű elemzést színpadra vinni. Sokkal inkább az érdekelte, hogyan lehet e két női archetípust aktualizálni, vagyis a mában is érvényes és időszerű jelenségüket mai eszközökkel bemutatni” – írta Kutszegi Csaba kritikus az előadásról. 

Bizet: Carmen - Kecskemét City Balett előadása / február 20. (kedd) 19:00 – Nagyszínpad 

Egy elegáns fogadás jómódú vendégei lézengenek céltalanul életük sokadik partiján, amikor az éppen gyors tempóban unalomba fulladni készülő összejövetel házigazdája egy rendhagyó ötlettel próbálja feldobni a hangulatot. Felajánlja, hogy vendégei rendelkezésére áll egy spanyol jelmez kollekció, öltözzenek be, kinek mihez van kedve: katonának, torreádornak, csempésznek, fogadósnak, parasztlánynak vagy éppen cigány jósnőnek. A vendégeknek megtetszik az ötlet és elindul a játék. Ahogy egymáshoz lépnek, érnek, szólnak, vagy csak jeleznek, elkezdődik egy történet, amely félig játék, félig élet, benne tűz és jég: szerelem, féltékenység, szabadság- hatalomvágy, gyilkos indulatok. S innen már megállíthatatlanul haladnak elkerülhetetlen végzetük felé e kis társaság tagjai, köztük egy varázslatos lánnyal, akit úgy hívnak: Carmen. 

carmen.jpgCarmen

A Kecskemét City Balett, Barta Dóra koreográfiájában megtalálható a démoni nő, a femme fatale alaptípusa, megtartva az opera eredeti főszereplőit és konfliktusait.
 

Prométheuszról - a TMK Alkalmi Társulás táncszínházi előadása / február 20. (kedd) 19:30 - MŰvész Stúdió

Prométheusz. Isten. Hős. Lázadó, akinek személyes tragédiája egyúttal az emberiség legnagyobb dicsősége. Ellopta a tüzet az istenektől és megosztotta az emberekkel, egyenrangúvá téve őket a halhatatlanokkal. De mint minden mártírnak, Prométheusznak is nagy árat kell fizetnie nagylelkűségéért. Száműzve az Olümposzról egy sziklához láncolva kell szenvednie, míg egy sas, Ethon minden nap a májából lakmározik.

prometheuszrol_kep_2.jpg                      Prométheuszról

Az előadásban Franz Kafka: Prométheusz című írása hangzik el Tandori Dezső fordításában.

Farsangi flamenco fiesta – a Las Flamencas estje / február 21. (szerda) 19:30 - MŰvész Stúdió

A flamenco, Andalúziából, Spanyolország déli részéből származik. Az előadás a különböző flamenco stílusok széles palettájából ad ízelítőt a tradicionális és modern irányzatokon keresztül. Megismerteti a táncoknál használt eszközöket, mint legyező, tánckendő (manton), bata de cola (uszályos ruha), kalap, kasztanyetta, majd a közönséget bevonva a flamenco alapjaiba tánctanítás és közös táncolás következik a fellépő művészekkel.
Akinek kedve tartja, spanyolos öltözékével is hozzájárulhat a hangulat emeléséhez. (5-6 cm magas sarkas cipő, vagy csizma, lányoknak bő szoknya vagy nadrág derékra kötött kendővel) 

(Forrás: Móricz Zsigmond Színház)

süti beállítások módosítása