Bernarda Alba háza – Rácsok mögé zárt női sorsok a Spirit Színházban

Federico García Lorca darabját egy igazi anya-lánya páros, Papadimitriu Athina és Trokán Anna főszereplésével mutatják be a teátrumban.   

Sötét szoba, csend, rácsok az ablakokon, megrebbenő függönyök, leselkedő szemek, elfojtott vágyak, fojtogató légkör, feltörő indulatok, fülledtség, hőség, kényszerű, zsarnoki rendszabályok. „A történet az édesapa halálával indul, s az akkori hagyományoknak köszönhetően nyolc évig senki, sehova. Így a testvérek be vannak zárva a házba egy nagyon szigorú édesanyával és egy kicsit már elmebeteg nagymamával, aki néha kiszabadul és kiönti a lelkét. A ki nem mondott és meg nem élhető feszültségek drámája ez” – meséli Trokán Anna, aki gyermeke születése után Adela szerepében tér vissza a színpadra. 

bernarda.jpgTrokán Anna és Papadimitriu Athina az előadás imázsfotóján (forrás: Spirit Színház)

Az előadás különlegessége, hogy Bernardát édesanyja, Papadimitriu Athina játssza, a nagymamát pedig Voith Ági alakítja. 

Az Andalúziában játszódó történet középpontjában a női sorsok állnak. „A költő megjegyzi, hogy e három felvonást hűséges dokumentumnak szánta” – írja Lorca a dráma elején. Annak is nevezhetnénk, ha a mű megírásának körülményeit kutatnánk. Bernarda Alba alakját ugyanis valóságos személy ihlette: Frasquita Alba. A keménykezű özvegyasszony Federico Garcia Lorcáék házával szemben lakott családjával Asquerosaban, a költő nagybátyja kiszáradt kútjából hallgatta az Alba házban zajló dialógusokat, és gyakran látta, ahogy a rácsos ablakok mögött megmozdulnak a függönyök. 

A drámában Bernarda a külvilágtól elzárkózva él öt lányával, s bezárva tartja anyját is, csak Poncia, a cseléd hordja a pletykát. A gyász alatt a ház lakóinak szigorú hagyományokat kell követniük. A fiatal lányok elzárva élnek a külvilágtól, nőiségük szinte pusztulásra van ítélve. Csak Adela, a legkisebb lány nem nyugszik bele sorsába: „Nem szokom meg! Nem akarok rabságban élni. Nem akarom, hogy elfonnyadjon a testem, mint a tiétek, nem akarok szobában megaszalódni. Holnap újra felveszem a zöld ruhámat, és kimegyek az utcára! Ki akarok menni innen!” 

dsc_4292.jpgNagyváradi Erzsébet az olvasópróbán (fotó: Szitás Bernadett)

Lorca klasszikusa Papadimitriu Athina, Trokán Anna, Nagyváradi Erzsébet, Perjési Hilda, Nagy Enikő, Marjai Virág, Szitás Barbara és Voith Ági szereplésével, Czeizel Gábor rendezésében látható február 22-től a Spirit Színházban.

(Forrás: Spirit Színház)

süti beállítások módosítása