A generációk örök harca – Premier Salgótarjánban

A Zenthe Ferenc Színház Jean Cocteau Rettenetes szülők című darabját mutatja be a Színházi Világnapon.

A tragikomikus bohózatnak is beillő darab főbb szerepeiben Kovács Vanda, Jakab Csaba, Farkas Zoltán és Bánfi Kata mellett vendégművészként Kökényessy Ági szerepel, aki első alkalommal játszik a salgótarjáni teátrumban. Az előadás rendezője Gyuriska János

rettenetes_szulok_kovacs_vanda.JPGKovács Vanda az előadásban (forrás: Zenthe Ferenc Színház)

Yvonne (Kökényessy Ági) kisajátító imádattal veszi körül egy szem fiát, Michelt (Farkas Zoltán), emiatt még férjét, Georges-ot (Jakab Csaba) is elhanyagolja. A férfi ezért magányában kalandokba menekül. Így ismerkedik meg a végső elkeseredésében már öngyilkosságra gondoló fiatal lánnyal, Madeleine-nel (Bánfi Kata), akinél álnéven, özvegynek kiadva magát eljátssza a jótevő szerepét. Ám a sors útjai kifürkészhetetlenek. Madeleine és Michel véletlenül megismerkednek és egymásba szeretnek. Az anya elkeseredetten harcol az ellen, hogy fia megnősüljön, mert fél, hogy így elveszíti az egyetlen lényt, akit igazán szeret. A fiatalok áldozatul esnek a szülők önzésének.

Kusza-ködös viszonyok, érzelmi és lelki egymástól-függések, ahol tombol a titok, tort ül a látens zsarnokság, a valódi szeretet hiánya, s kísért az elhibázott múlt; a kiútként felkínálkozó szerelem és a jövő viszont - ki tudja...? Legalábbis homályos – olvasható az előadás ismertetőjében.

A Rettenetes szülők március 27-én, este 7 órától látható első alkalommal a Zenthe Ferenc Színházban. Ezt követően április 26-án Pásztón vendégeskedik az előadás.

(Forrás: Zenthe Ferenc Színház)

süti beállítások módosítása