Tánc Színház Nevelés 2018 konferencia a Bethlen Téri Színházban

A táncszakma négy képviselőjének összefogásával létrejött konferenciasorozat első alkalommal április 6-7-én lesz a Bethlen Téri Színházban.

A Bethlen Téri Színház, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Magyar Táncművészeti Egyetem, Nemzeti Táncszínház által szervezett Tánc Színház Nevelés elnevezésű sorozat négy alkalommal kerül megrendezésre.  

foto_kaszner_nikolett_1.JPGSzínházi nevelési foglalkozás (fotó: Kaszner Nikolett)

A konferenciasorozat a táncművészet területén megvalósuló színházi nevelési és színházpedagógiai tevékenységekre fókuszál. A szervezők és a projektvezetők célja egyfelől a szakmai párbeszéd elindítása, másfelől pedig, hogy a színházi nevelés és drámapedagógia módszereit mind szélesebb körben ismertessék meg a táncszakma képviselőivel. A péntek délután és szombat egész nap tartó konferencián tizenöt szervezet, társulat vagy intézmény képviselője tart rövid prezentációt. 

Az előadások mellett péntek este komplex drámaórán vehetnek részt a regisztráltak, szombaton a résztvevők megkísérlik a táncszakmai helyzetkép fölvázolását, a konferencia pedig egy kötetlen word caféval zárul, aminek főbb kérdései ki is jelölik a következő alkalmak témáit. 

tszn_logo_kicsi.jpg

A konferencia sorozat következő alkalmai:

május 11-12. Trafó Kortárs Művészetek Háza
október 5-6. Magyar Táncművészeti Egyetem
november Nemzeti Táncszínház  

Az április 6-7-ei nyitó alkalomra korlátozott számban még fogadnak jelentkezőket, regisztrálni itt lehet. 

A konferencia projektvezetői:

Lőrinc Katalin DLA táncművész, egyetemi tanár
Cziboly Ádám PhD, színházi nevelési szakember, kulturális menedzser
Szögi Csaba MA táncpedagógus, a Közép-Európa Táncszínház igazgatója
Takács Gábor színész-drámatanár, a Káva Kulturális Műhely művészeti vezetője. 

Az első alkalom az ismerkedés és a résztvevők igényeinek felmérése jegyében zajlik. A következő szervezetek és intézmények képviselői tartanak rövid prezentációt saját színházi nevelési tevékenységük bemutatásáról:

Duda Éva Társulat
Juhász Kata Társulata
Győri Balett
PR-Evolution Dance Company
Hodworks
Hagyományok Háza
Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
FlamenCorazonArte Táncszínház
FrenákPál Társulat
Tünet Együttes
Trafó Kortárs Művészetek Háza
Közép Európa Táncszínház
Duna Táncműhely – Káva Kulturális Műhely
Nemzeti Táncszínház
Nyitott Kör Egyesület 

Részletes program a tancszinhazneveles.wordpress.com honlapon vagy a Tánc Színház Nevelés facebook oldalon található. 

A Tánc Színház Nevelés 2018 című konferencia a Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán Program támogatásával valósul meg.

(Forrás: Bethlen Téri Színház)

süti beállítások módosítása