„Pillanatok alatt kiéghetsz, alkoholistává, sértetté, keserűvé válhatsz”

Debreczeny Csaba a színészszakma kiszolgáltatottságáról, saját konokságáról és Mácsai Pállal való korábbi konfliktusairól is mesélt a Szinhaz.net-en.

Debreczeny Csaba a Színmű elvégzése után a budapesti Katonában kezdte a pályáját, ahonnan egy év után Kecskemétre szerződött. Ezt követően öt éven át a Radnóti Színházban játszott, majd három esztendei szabadúszás után az Örkény Színház társulatának lett a tagja, ahol tizenkét évig játszott. 2016 óta ismét szabadúszó. Vendégként azóta sokfelé játszik Budapesten és vidéken is. Többek között arról is szó esik az interjúban, mi volt az oka a gyakori változtatásoknak. 

deb_ok.jpg             Debreczeny Csaba

Ennyi esztendei társulati lét után adódik a kérdés, miért nem keresett magának az Örkény után új társulatot. „Tudtam, hogy nem akarok megint társulathoz szerződni. Tizenöt évig voltam az Örkényben, ami az ország egyik legjobb színháza, talán szakmailag és emberségben a legjobb társulata. Feltettem a kérdést, akkor innen hova?” – válaszol erre a színész.

A Radnótiból, majd később az Örkény Színházból azért jött el, mert egy idő után úgy érezte, hogy nincsenek kihasználva a színészi kapacitásai. „Úgy éreztem, jó színész vagyok, mégsem használnak úgy, ahogy lehetne. Felálltam. Az Örkényben is ez történt. Rengeteg jó és fontos szerep, többek között a János király, a Finito után hirtelen nagy csend lett. Negyvenévesen kellene a csúcson lenni, s akkor kezdtek mellőzni. Úgy éreztem, ha maradok, megkeseredem” – mondja az interjúban.

A színházban nem csak a saját szerepe, az előadás komplexitása is érdekli – ezt még Zsámbéki Gábortól tanulta az egyetemen. „Fejben sokszor megrendeztem, átrendeztem dolgokat. Mácsaival elég sokat vitatkoztam, amikor rendezett engem, ez konfliktus is volt közöttünk. Mácsai Pál fogalmazta meg nagyon precízen, hogy ez a viszony olyan, mint egy megromlott házasság. Sebek szakadnak, beforrnak, majd egy idő után minden elfogy, s jó, hogy vége van. Többször ajánlottam, hogy felállok, de mindig marasztalt. Az is jó, hogy egy nagyon békés pillanatban mondtam ki, hogy vége. S ő először nem mondta, hogy maradjak. Mindketten úgy éreztük, jó döntés” – emlékezik a búcsúra. 

orkeny_puskel.jpg                 Mácsai Pál és Debreczeny Csaba az Anyám tyúkja előadásban (fotó: Puskel Zsolt / PORT.hu)

Sokak szerint a falon túlra is elviszi, amihez ragaszkodik. „Odamondós, konok ember vagyok. A véleményemhez általában konokul ragaszkodom, s ezért hajlandó vagyok a konfliktusokat is vállalni. Inkább konfliktus-kereső, mint azt kerülő ember vagyok. Talán doppingol is, ha van egy kis feszültség, izzás. Alkati, otthonról hozott. Nem bírom az igazságtalanságot, olyankor beleállok, harcolok” – vallja.

Belebújós, virtuóz színész vagyok, önmagamból, de mégis egy adott karaktert formálok meg. Az életben nem vagyok annyira sokrétű, a színpadon tudom ezt a sokszínűséget egészen jól eljátszani. Zelig-típus, az átalakulós vagyok” – vallja önmagával kapcsolatban

Úgy véli, akár társulatban van egy színész, akár szabadúszó, mindenképpen kiszolgáltatott. „Az egész szakmánk kiszolgáltatott. Ha társulatnál vagy, azért, hogy az ottani rendezőknek, igazgatónak úgy tudj megfelelni, hogy szerepet kapj, hogy szeressenek. A mostani helyzetemnek az a szabadsága, hogy azok hívnak, akik engem akarnak. Nem kell megfelelnem senkinek, csak annak a produkciónak, amiben játszom. Ez szakmai kérdés. S csak ezután jön az, hogy mennyire tudsz velük harmonikusan együtt dolgozni” – fogalmaz ezzel kapcsolatban. 

deb_a_het_szamuraj_toldy.JPGDebreczeny Csaba A hét szamuráj előadásában (fotó: Toldy Miklós)

Nagyon kiszolgáltatott szakma, észnél kell lenni, mert pillanatok alatt kiéghetsz, alkoholistává, sértetté, keserűvé válhatsz. Kicsiben mindegyik megvolt. De nem mehet rá sem a családom, sem én” – fűzi hozzá az interjú végén.

Az eredeti interjúból az is kiderül, mennyire nehéz számára az, amikor még alkalmanként az Örkény Színház előadásában játszik, mennyire fontos számára a megbecsülés és a szeretet, és mennyire izgatja őt a rendezés gondolata.

A teljes interjú, amelyet Marton Éva készített, itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

„Eljött a váltás ideje számomra” – Villáminterjú Debreczeny Csabával

süti beállítások módosítása