Boldog születésnapot! – Egy éve nyitotta meg kapuit a Hatszín Teátrum

40 produkció, közel 300 előadás és 40 ezer látogató – számokban így lehet összefoglalni azt az egy évet, amit ezen a hétvégén ünnepel a Hatszín Teátrum. 

Tavaly áprilisban új helyszínnel bővült a budapesti színházi kínálat.  Ők is kaptak születésnapi ajándékot a világhírű író, Daniel Kehlmann látogat el a teátrumba vasárnap , emellett pedig az ünnepelt is megajándékozza a nézőket. 

Tavaly áprilisban nyitotta meg kapuit a 238 férőhelyes színház, mely vállaltan gyermek-, ifjúsági és felnőtt előadások, befogadott és saját produkciók „olvasztótégelye”. „A Hatszín Teátrum megnyitásával egy olyan játéktér létrehozása volt a legfőbb célunk, amelyben több színházrajongó generáció is otthon érezheti magát” – mondja Gálvölgyi Dorka, a színház igazgatója. 

szenteste2.jpgPetrik Andrea és Rába Roland a Szenteste előadásában (fotó: Draskovics Ádám)

A Hatszín legfontosabb együttműködő partnerei és fellépő színészei között találhatjuk a hazai színházi élet jelentős csapatait és művészeit. A közönség rendszeresen találkozhat az Orlai Produkciós Iroda, a Gólem Színház és a Manna Produkció előadásaival a Jókai utcában. Ebben a térben született meg Szabó Győző és Rezes Judit  Loveshake című produkciója vagy épp a Hatszín saját előadásaként A rendíthetetlen ólomkatona, és a nyitás óta szép sikerrel fut a Janikovszky Éva könyvei alapján színre vitt Az úgy volt… című előadás is. A legkisebbeknek mesedarabokkal készült a színház, míg a kamasz korosztálynak például Adrian Mole naplójának színpadi változatát kínálja a teátrum. 

A nyitó év zárása a legújabb, Szenteste című produkció, mely a teátrum első saját, felnőtt bemutatója. Gálvölgyi Dorka úgy fogalmaz: a befogadott felnőtt előadások és gyerekeknek szóló saját bemutatók után ezzel a darabbal lépett be nagykorúságába a színház. A Petrik Andrea és Rába Roland főszereplésével, Szilágyi Bálint rendezésében színre vitt produkció április 22-i estéje ráadásul különleges alkalom lesz, hiszen megtiszteli jelenlétével az író, Daniel Kehlmann is. A német-osztrák szerzőnek – aki a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége – külön kérése volt, hogy részt vehessen az előadáson, amely után közönségtalálkozón válaszol a nézők kérdéseire, és könyveit dedikálja.    

hatszin_ok.jpgA Hatszín Teátrum nézőtere (fotó: Draskovics Ádám)

A Hatszín Teátrum kedvezményes akciókkal is ünnepli a születésnapját. Április 30-ig 30%-kal kedvezőbb áron válthatják meg belépőiket a nézők a gyerek előadásokra, így A rendíthetetlen ólomkatonára, a Lúdanyó meséire, a Széttáncolt cipellőkre, a Bumbára és az Az úgy volt…-ra, emellett pedig a könyvfesztivál ideje alatt a Szentestére is jár 20% kedvezmény. 

A következő időszakban többek közt ingyenes gyereknappal (május 26.) és a S.Ö.R - Shakespeare Összes Rövidítve előadás 606. előadásával várja a közönséget az immár egyéves Hatszín Teátrum.

(Forrás: Hatszín Teátrum)

Kapcsolódó cikkek

Kehlmann új darabja a Hatszín Teátrumban
Nagy szám egy kis színházban
Színház nyílik a hatodik kerületben – nem csak gyerekeknek

süti beállítások módosítása