Maximalizmus és egy picit „more”

Leo Mujić koreográfus állítja színpadra a Pécsi Balettel Diamond című darabját. A világ sok táján alkotó koreográfus beszélt az előadásról.

A Pécsi Balett Diamonds című, két koreográfiából álló bemutatója május 10-én látható a Pécsi Horvát Színház vadonatúj, impozáns épületében. Az első darab Földi Béla  Footsteps című koreográfiája, ezt követi Leo Mujić munkája.

A két koreográfiából álló előadás olyan emberi értékekre világít rá, amelyek ősidők óta foglalkoztatják az emberiséget: az érzelmek játékai, avagy játszmái, a társadalmi ranglétrában elfoglalt helyünk, a nő és a férfi örök egymásra utaltsága, a gyémántban rejlő megfoghatatlan, mégis rabul ejtő vonzerő. 

Az előadás plakátja (forrás: Pécsi Balett, fotó, design: Rajnai Richárd)

Igazi világjáró koreográfus vagy. Honnan érkeztél most Pécsre?

Leo Mujić: Most éppen Olaszországból, ahol az Aterbalettoval dolgoztam, de tényleg nagyon sokfelé járok a világban. Pécs és az új premier fontos állomás ismét – hiszen már másodszor vagyok itt, és a flow élményben telt március egy röpke pillanatnak tűnik most, hogy egy rövid időre elköszönök a társulattól.

Merre indulsz és mikor térsz vissza?

Most Berlin következik, aztán Ljubljana, majd Japán – ahol egy nagy klasszikus balett társulattal dolgozom majd. És igen, a májusi premierre újra itt leszek. A nyári szezonban pedig a Horvát Nemzeti Balettel járjuk a világot, beindulnak a nyári fesztiválok, főképp az Adriai-tenger partján.

Milyen típusú előadásokat állítasz színpadra?

Készítettem három különböző koreográfiát Rijekában. Most a nagybalettek idejét éljük: a történetmesélő, dramaturgiailag jól felépített előadások világa ez, amelyekben egy vagy több szálon a néző cselekményes sztorikat követhet végig.

Pedig manapság nehéz jó dramaturgot találni.

Ez így van, a legtöbb esetben nehéz, és az sem könnyű, hogy nekem, a koreográfusnak át kell fordítanom a történet szálait mozdulatokká, és tudnom kell, hogy a dramaturg milyen történetvezetést épít fel. A Pécsi Balett társulatával most elkészített Diamond (Gyémánt) előadásom nem éppen sztorialapú, de mégis van mögötte egy súlyos tartalom, egy fő üzenet, ami egyfajta cselekményszálat eredményez. Például A makrancos hölgy, amit 2017 óta játszotok: ott adott a történet, amin végigutazik a néző, így ez lesz a hangsúlyosabb, nem a lépések.

Az általad említett Diamond egy kétrészes balettest második eleme. Az első felvonásban egy másik stílusú előadást láthat a közönség: Földi Béla Footsteps című koreográfiáját követi a második felvonásban a Diamond, így együtt kapták az alkotások a Diamonds címet.

Igen, a balett egy tündérmese, és én alapvetően hiszek a történetekben… A Diamond koreográfiája dinamikus, hullámzó, ahogy a női karakter lelke is hullámzik emlékeiben, és bár ez alapvetően nem történetmesélő előadás, mégis jól követhető. A táncművészek számára szerepeket is alkotok, nemcsak táncmozdulatokat. A Diamond-ban a női lélek síkjai, emlékei váltakoznak, és ez a koreográfia alapvetően absztrakcióra épült, bár a címmel adtatok egy keretet, ami nagyon megfogott…

Leo Mujić (fotó: Marsalkó Péter)

Az emberiséget régóta vonzza a gyémánt, hiszen egy ősi, ritka drágakő, amit a természet kelt életre. A gyémánt erős fegyver, férfiakat is rabul tud ejteni. Képviseli a kincsben rejlő egyediséget, a gazdagságot, az előadásban pedig a nő értékrendjét és kapcsolatrendszerét a férfihez.

A próbák során izgalmas volt figyelni a munkád. Az jutott eszembe, hogy a lelkünkbe bezárt titkok bújnak elő, nagyon sok szenvedély és érzelem robban elő – csupa sóvárgás, irigység… A koncepciót gondolom végigbeszéltétek a táncosokkal is.

Hogyne. Ez az első, leülünk és végigrágjuk a „mondandót”… mert az mindig van, akár történetmesélő az előadás, akár nem. Itt a gyémánt ereje a központi motívum, a hozzá kapcsolódó hitrendszer és kapcsolati háló. Az angol irodalomban van egy kifejezés, hogy „nem tudtam elengedni a gyémántjaimat”, ami arra utal, hogy mennyire rabjai vagyunk a külsőségeknek, mennyire félünk elengedni valami régit. Persze kérdés, hogy mennyi mutatkozik meg mindebből, hiszen ez egy absztrakt műfaj.

Rettenetes mennyiségű érzelem árad a mozdulatokból…

Ez így van rendjén. A táncos dolgozik, a néző érez, ez az előadó-művészet. A táncos közvetít, a néző befogad. Amikor először jártam itt Pécsett 2010-ben, akkor alkottam meg veletek a Change Back-et. Ez volt az eddigi legmeglepetésszerűbb és leginkább érzelemgazdag koreográfiám. Nagyon jó a Pécsi Balett. Az a fontos, hogy a táncos a maximumra legyen képes, és még egy picit „more”.

Ez jó üzenet a fiataloknak is.

Ez a lényeg. A koreográfus nem a személlyel foglalkozik, hanem a tehetséggel. Mindig mindenkinek más lépést csinál, és így megmarad a táncművészek egyénisége is. Hagyni kell, hogy a saját lényegük, lelkük forrjon egybe a tánccal, az üzenettel. Ez fontos feladata a koreográfusnak. Persze a legfontosabb a zene. A zenében van a dramaturgia, a zene a hajó, amit tisztelni kell. A közönségnek zeneiséget kell adni, hiszen ha esetleg nem egyértelmű a történet, akkor a zene szárnyán lesz képes átélni, átérezni a mondandót.

Az interjút Uhrik Dóra készítette.

(Forrás: Pécsi Balett)