Hat bemutató a József Attila Színház következő évadában

Az előadásokat Csiszár Imre, Hargitai Iván, Quintus Konrád, Szente Vajk, Telihay Péter és Verebes István rendezi.

A repertoáron maradó előadások mellett a következő évadban a nagyszínpadon négy, a stúdióban egy bemutatót tartanak, a fiatalok számára indított beavató színházi programsorozat pedig újabb, immáron az ötödik produkcióval egészül ki. A színház művészeti vezetése az új évad műsortervének összeállításánál is arra törekedett, hogy a lehető legszélesebb közönség számára nyújtson tartalmas kikapcsolódást. Az új előadások között – magyarországi bemutatóként – musicalt, zenés vígjátékot, „jutalomjátékot” és szerelmes históriát is láthat majd a közönség. 

9f3a0678.jpgNemcsák Károly igazgató és Telihay Péter rendező a sajtótájékoztatón (forrás: József Attila Színház)

A nagyszínpadon elsőként, szeptember 29-től Dennis Martin  Die Päpstin – A pápanő című musicalje látható Hargitai Iván rendezésében. A Donna W. Cross regénye nyomán készült musical időszámításunk szerint 814-ben játszódik, egy olyan korban, ahol a nőknek csak egy sorsuk lehet: dolgozni, sok-sok gyereket szülni és fiatalon meghalni. De Johannának, az Ingelheim városában született fiatal nőnek mást diktál a hite. Van-e joga egy tehetséges nőnek karriert csinálni a X. vagy a XXI. században? Van-e lényegi különbség a nők X. és XXI. századi megítélése között? 

Rejtő Jenő  Vesztegzár a Grand Hotelben című, egyik legismertebb regénye nyomán írt azonos címmel zenés vígjátékot Hamvai Kornél, Darvas Benedek és Varró Dániel. A december 8-án bemutatandó előadást a Színházban először bemutatkozó Szente Vajk rendezi. A Banánoxid nevű találmány vegyi képletének megszerzéséért folyó harc a bubópestis megbetegedés ürügyén vesztegzár alá helyezett nemzetközi közönséggel, a minden rendű és rangú szélhámossal zsúfolt Grand Hotelben zajlik. Miközben a bárzenekar – akárcsak a Titanicon tenné – megállás nélkül játssza a Lagonda bluest: „Monszun dúl Lagondán, / ne váltson jegyet ide momentán”. 

A 2019-es év első premierje január 26-án Gerhart Hauptmann  Naplemente előtt című jutalomjátéka lesz Görgey Gábor fordításában, Verebes István rendezésében. A konfliktus látszólag Clausen tanácsos időskori fellángolása miatt robban ki, melyet egy fiatal tanítónő iránt érez, a mélyben azonban kicsinyes acsarkodás, hatalom- és vagyonféltés húzódik meg, mely szétterjedő mételyként gyilkolja a családot. Modernkori Lear király – annak minden nemessége nélkül. 

verebes.jpgVerebes István rendező a sajtótájékoztatón

A 2018/2019-es évad utolsó nagyszínpadi bemutatójára március 9-én kerül sor. Szép Ernő  Lila ákác című szerelmes históriáját Telihay Péter rendezi. Tóth Manci, a primadonnaálmokat szövögető kis varrónő a Városligetben, egy hatalmas lila akác alatt ismeri és szereti meg Csacsinszky Pált. Pali viszont Bizonyosné iránt érez lírai szerelmet, az úriasszony azonban csak játékszernek tekinti, és csapodár élvetegségével hamar kiábrándítja. A felejteni akaró Pali Angelusz úr kaszinójában talál rá az új táncos csillag Mancira. Mire rádöbben, hogy Manci hozta életébe a tiszta szerelmet és az ártatlan ifjúságot, a lányt már oroszországi turnéra viszi a vonat. 

A Stúdióban október 12-én Márai Sándor  A gyertyák csonkig égnek című színjátékát mutatják be két részben, Csiszár Imre rendezésében; a művet Pozsgai Zsolt alkalmazta színpadra. Az 1942-ben megjelent, nagy indulatoktól feszülő, szuggesztív erejű regény vakító élességgel világít a barátság, a hűség és az árulás ösvényeibe. Két régi barát évtizedek után újra találkozik, s végig beszélgetik az éjszakát. A múltra visszatekintve egyikükből vádlott, másikukból vádló lesz. Ám a tragédiát valójában nem alkalmi gyengeség okozta: egy világrend széthullása a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését is jelenti. 

A Quintus Konrád által koordinált beavató színházi előadások sora Molière  Tartuffe-jével bővül, illetve tovább folytatódik az immár hagyományosnak mondható Ádámok és Évák Ünnepe programsorozat is, amelynek keretében általános és középiskolai csoportok számára biztosít lehetőséget a színház a professzionális bemutatkozásra. 

A József Attila Színház a következő évadban ismét műsorára tűzi Hunyady Sándor  Feketeszárú cseresznye című színművét Kerényi Imre rendezésében. A történet kezdetén Bácskában a magyarok az urak. A szerb házaspár, Irina és Dusán házában gyakori vendég egy barát: a magyar főbíró, aki titokban szerelmes a ház asszonyába – nem viszonzatlanul. A történelem azonban az ő esetükben valóban sorsfordító, hiszen amikor Bácskában a szerbek átveszik a hatalmat, a magyar főbírónak menekülnie kell… 

jozsef.jpgHargitai Iván rendező és Szokolai Brigitta dramaturg

A teátrum a darabbal 2018 júniusában egyhetes erdélyi turné keretében öt városban mutatja be a művet, amelynek főbb szerepeit Rékasi Károly, Nemcsák Károly, Pikali Gerda és Kocsis Judit alakítják. 

Elképzelt találkozások címmel kétnapos ingyenes, szakmai rendezvényen vehetnek részt az érdeklődők május 27-én és 28-án, amelynek középpontjában három eddig be nem mutatott kortárs magyar darab áll. 

Az első napon a délelőtti Sárkányölő Krisztián című gyerekdarab mellett délután 2 órától olvasópróbákon vehetnek részt a nézők, majd bepillantást nyerhetnek a színház kelléktárába, fény- és hangstúdiójába, valamint díszletraktárába. Ezen a napon este 6 órától az egyik aznap próbált darab, Csáky Pál  Egy nap az örökkévalóságból című stúdióelőadása tekinthető meg. 

A második napon a másik két elkészült előadást láthatják a látogatók: a Kiállítóteremben Szále László   Fekete zongora című művét, a Nagyszínpadon pedig Szilágyi Andor   Papp Laci és az éjszakai látogatók című darabját. Mindezek után a kétnapos programot egy szakmai beszélgetés zárja a rendezők, Szilágyi Andor, Telihay Péter és Verebes István részvételével.

A József Attila Színház a következő évben is vendégül lát vidéki és határon túli magyar előadásokat.  

(Forrás: József Attila Színház)

süti beállítások módosítása