Székely Kriszta és Boross Martin is rendez az Operettszínházban

Az Operettszínház következő évada, amelyben hét új bemutató szerepel, a magyar történetekről és magyar szerzőkről szól.

A Semmelweis című operát szeptember 28-án mutatják be a Raktárszínházban. A rendező, Boross Martin hangsúlyozta: az oratorikus mű a főszereplő önmagával és a világgal hadakozó pszichéjében kalauzolja majd a nézőket a valóság, a rémálmok, a fikciók mezsgyéjén.

operettszinhaz.jpg

Zenés mesejáték készül Szabó Magda  Tündér Lala című könyvéből Szenteczki Zita rendezésében, a dalszövegeket Závada Péter írta. A darab bemutatója október 25-én lesz a Kálmán Imre Teátrumban. Vitathatatlanul aktuális történet Szabó Magda meséje, hiszen az elfogadásról, a bátorságról és odaadásról szól – emelte ki Szenteczki Zita.

Jövő májusban lesz Szerb Antal kultikus regénye, A Pendragon legenda musicalváltozatának bemutatója az Operettszínházban. A rendező, Somogyi Szilárd kiemelte: a misztikus krimi fő kérdése, hogy van-e jogunk, nekünk embereknek elvenni egy másik ember életét.

Az Operettszínház szeptember 20-án mutatja be Budapesten az István, a király rockoperát Székely Kriszta rendezésében, amely augusztus 24-én látható első alkalommal Baján. Szintén műsorra tűzik az ősszel induló évadban a színház legendás igazgatója, Fényes Szabolcs  Maya című darabját Fischl Mónika és Bordás Barbara címszereplésével. Az előadást Réthly Attila állítja színpadra. 

Szerepel a bemutatók között Molnár Ferenc színműve, a Liliom alapján készült Carousel című musical is, amelyet 2019. áprilisban láthat a közönség, Béres Attila rendezésében. Kálmán Imrétől a Marica grófnőt állítja színpadra az Operettszínház 2019. júniusban, amelyet pedig Szabó Máté rendez.

A korábbi évek tendenciáinak megfelelően több koprodukciós együttműködésre és vendégjátékra is sor kerül sor. Így a  Zikkurat Színpadi Ügynökséggel koprodukcióban megvalósuló Apáca Show bemutatójára is Szente Vajk rendezésében, amelyet először a Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége láthat, majd a produkció szeptember 8-tól beköltözik az Operettszínházba. A szegedi sztárszereposztásban Sári Évivel, Molnár Piroskával, Feke Pállal és Alföldi Róberttel is találkozhatnak a nézők a társulat olyan tagjai mellett, mint Peller Anna, Janza Kata, Lehoczky Zsuzsa, Kékkovács Mara, Vágó Zsuzsi, Szabó P. Szilveszter és Peller Károly.

A Magyar Zenés Színházzal szövetségben egy Mária főhadnagy premier készül, amit Bozsó József állít színpadra, a Karinthy Színházzal kötött stratégiai megállapodás keretében az Operettszínház színészei prózai szerepekben mutatkozhatnak be az újbudai teátrumban, Szabó P. Szilveszter pedig rendezőként jegyzi majd A baba című darabot.

Lőrinczy György főigazgató a sajtótájékoztatón megköszönte Kerényi Miklós Gábor, a színházból elbocsátott korábbi igazgató és művészeti vezető több évtizedes munkáját. Hozzátette, Kerényi Miklós Gábor öt rendezése közül hármat szeretnének műsoron tartani.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása