Egy fesztivál, ahol a Veresegyházi Asszonykórus tagjai a hostessek

A Veres 1 Színház színházi előadásokkal és koncertekkel várja felnőtt és gyermek látogatóit a Mézesvölgyi Nyár Fesztiválon. 

2018-ban Július 6. és augusztus 25. között második alkalommal rendezik meg a településen a Mézesvölgyi Nyár fantázianevű szabadtéri rendezvénysorozatot. A szervezők ezúttal két helyszínen, több, mint húsz produkcióval várják az érdeklődőket.  

dsc_7992.JPGA Veresegyházi Asszonykórus (forrás: Veres 1 Színház)

A július elejei nyitóelőadáson az ExperiDance Produkció lép színpadra Nagyidai cigányok című zenés-táncos showműsorával. Szintén a zenés műfajt képviseli a Bob herceg című nagyoperett július 20-án, Kállai Bori és Dósa Mátyás főszereplésével.

A könnyűzene kedvelőit két produkció is várja: július 28-án Bródy János, augusztus 3-án pedig a Boban Marković Orkestar ad koncertet Veresegyházon. A világhírű szerb trombitaművész zenekara sztárvendégként Palya Bea énekesnőt látja majd vendégül.

A vígjátékok kedvelői számára is kínálnak előadásokat – július 13-án Pindroch Csaba, Schell Judit és Molnár Piroska főszereplésével a Boeing, Boeing című komédiát láthatják a Mézesvölgyi Nyár nagyszínpadán; augusztus 17-én pedig Gesztesi Károly és Beleznay Endre főszereplésével kerül műsorra Ray Cooney vígjátéka, A miniszter félrelép

minisz.jpgBeleznay Endre és Gesztesi Károly A miniszter félrelép előadásában (forrás: Bánfalvy Stúdió)

Három családi programot is találhatunk a nagyszínpad műsorában: július 20-án Kocsák Tibor új mesemusicalje, a Rigócsőr királyfi kerül színpadra, augusztus 4-én Halász Judit ad koncertet, augusztus 25-én pedig, a rendezvénysorozat zárásaként Presser Gábor és Sztevanovity Dusán: A padlás című musicaljét láthatja a közönség a Győri Nemzeti Színház előadásában. 

A veresegyházi nagyszínpad 1235 fős nézőtere már 2017-ben is Pest megye legnagyobb szabadtéri helyszínének számított, idénre pedig 1344-re bővítették az ülőhelyek számát.

Emellett egy 400 néző befogadására alkalmas, második színpadot (Fabriczius udvar) is létrehoznak, amely a mesedarabok (Lúdas Matyi, Kisherceg, Maugli, a dzsungel fia valamint az Alma együttes koncerje), illetve a kamaraelőadások elsődleges helyszíne lesz. Itt fog fellépni Kern András (A kellékes - július 11.), Pokorny Lia (Dolgok, amikért érdemes élni – augusztus 8.), Pindroch Csaba (Segítség, megnősültem! – augusztus 15.) és Vándor Éva (Shirley Valentine – augusztus 22.), valamint a Veres 1 Színház több produkciója (Szép jó estét, Mr. Green!, Hajszál híján Hollywood, Játék a kastélyban) is ezen a helyszínen lesz látható.  

dsc_7683.jpgMolnár Gyöngyi, Hirtling István és Kerekes József a Veres 1 Színház Játék a kastélyban előadásában

Már az is egyedi couleur locale-t ad a fesztiválnak, hogy a hostess-szolgálatot a Veresegyházi Asszonykórus tagjai látják el. 

A fesztivál részletes programja és további információk megtalálhatóak a Mézesvölgyi Nyár 2018 honlapján.

(Forrás: Veres 1 Színház)

süti beállítások módosítása