A bemutatók hónapja jön a Bethlen Téri Színházban

A háromnapos Gangaray fesztivállal indul a június, amit a rákövetkező héten három tánc-, majd egy színházi premier követ.

A Gangaray jubileumi fesztiváljának programja

A Gangaray Dance Company komplex képzési és tehetségkutató programjának eredményeit demonstráló előadások az évad folyamán két alkalommal mutatkoztak be a Bethlen Téri Színházban. Az idén ötödször megrendezett háromnapos fesztiválon Maday Tímea új produkciójával jelentkezik a G.A.P csapata, melyet a második napon a pályakezdő Thury Zita  Hátsó ablak című előadása követ. A fesztivált a program vezető koreográfusának, Hámor Józsefnek a Monoton című darabja zárja.

fesztival_nemethmelinda.jpgFotó: Németh Melinda

Fallen / kor: Maday Tímea / június 1. 19 óra

Mennyi esés, landolás,
zuhanás a semmibe.
Mennyi újrakezdés, áhitat
a jóra, virágbontásra,
kijózanodásra.

Mennyi elveszett pillanat,
elfojtott érzés, gyáva
visszavonulás.
Mennyi kietlen út, sivatag
trópusi erdők helyett.
És mégis a zuhanás erősít, felemel.

(Zágorec-Csuka Judit: A zuhanás)

fallen_udvarhelyigergely.jpgFallen (fotó: Udvarhelyi Gergely)

Hátsó ablak / kor: Thury Zita / június 2. 19 óra

Egy lakóház ablakain keresztül különböző életekbe pillanthatunk be. Szemtanúi lehetünk felhőtlen boldogságnak, elhagyatottságnak, átlagos vágyaknak, indokolatlan félelmeknek, a szürke hétköznapok monotóniájának, négy fal közé rekedt problémáknak, amikről mélyen hallgatunk; csupa olyan epizód, ami velünk is megtörténhet, vagy éppen meg is történik. Mozaikok, amik önállóan is értelmezhetőek, de egészet is alkothatnak. Az már viszont a befogadón múlik, hogy összeállnak-e, vagy magukra maradnak.

Thury Zita 2015 óta a Gangaray Dance Company képzési programjának tagja, a fesztiválon debütál első egészestés alkotásával.

thuryzita_futarerno.jpgHátsó ablak (fotó: Futár Ernő)

Monoton / kor: Hámor József / június 3. 19 óra

Olyan nagy a Létező, és mi olyan kicsik vagyunk. A végtelen emberi művekben nem, hanem égitestek mozgásában, a monoton ismétlődésben, a szél fújta levelek vibráló táncában, a tengermorajlásban vagy egy bogár életében érezzünk meg.” (Száraz Miklós György)

Hámor József táncművész, koreográfus. 2004-ben megalapította saját együttesét, a Gangaray Dance Companyt, aminek mai napig a művészeti vezetője, a Gangaray Artistic Program (G.A.P.) képzésvezetője. Pályája során megfordult többek között a Magyar Fesztivál Balettnél, tagja volt Frenák Pál Társulatának, 2005-ben pedig a meginduló MU terminálnak lett a szakmai vezetője. Dolgozott többek között a Bozsik Yvette Társulattal, a Budapest Táncszínházzal, a Duda Éva Társulattal és a PR Evolution Dance Companyval. 

monoton_02.jpgMonoton (fotó: Mészáros Csaba)

Premierek        

Transz (kortárstánc) / kor: Mikó Dávid / június 9. 19 óra

Az előadás az Ifjú Koreográfusok Fóruma (IKF) keretén belül jött létre. Az IKF  egy 2013-ban indult tehetséggondozó- és kutatóprogram, melynek elsődleges célja a fiatal koreográfusok lehetőségeinek javítása. A nyertesek egy hétig dolgozhatnak a Közép-Európa Táncszínház táncosaival, a hét végén pedig nyilvános demonstrációt tartanak.

Ebben a rítusban a testek személyiség nélküli, finomra hangolt adó-vevők, melyek eleinte külön-külön hordozzák magukban ezeket a minőségeket. Találkozásaik és a jelenlétre gyakorolt hatásaik során közösen egy magasabb szintű teremtményt hoznak létre. A rezgés fokozódik, a körforgás végtelen, az árnyalatok változnak. A folyamat egy belső utat is tükröz, melyben az emberi tudatosság azáltal emelkedik, hogy egyre sokszínűbbé válik. Önmagát ismeri meg a környezete által.

unnamed_13.jpg                           Mikó Dávid (forrás: Bethlen Téri Színház)

Mikó Dávid 2009-ben végzett a SEAD-ben (Salzburg Experimental Academy of Dance). Kisebb koreográfiái mellett aktív táncosként több hazai és külföldi alkotóval dolgozott együtt. Újabban Fehér Ferenc, Mészáros Máté és Goda Gábor előadásaiban láthatjuk mint előadó. 2015-ben Podmaniczky Dorottyával egyetemben megalapította a Psycle Of Movement Imagination-t. Munkáiban cél az előadó belső korlátainak áttörése végletekig intenzív mozgásban, ahol megszűnnek a gondolatok, feloldódnak az „én” határai és a táncos eggyé válik az előadással.

Keresztvíz (kortárstánc) / kor: Juhász Kata / június 12. 19 óra

Felső középosztálybeli testvérpár hajótörést szenved a családi vitorlázáson. Noha elvesztik egymást, a dagállyal mindketten szerencsésen partot érnek. A lány munkát vállal, de úgy ítéli meg, hogy férfiként jobban érvényesülhet a helyi munkaerőpiacon. A fiú egy érzékeny homoerotikus kaland útján gáláns támogatóra talál. Sajnálatos módon hamarosan mindkettőjüknek szembesülnie kell a mesterségesen gerjesztett helyi xenofóbiával, mely óhatatlanul erőszakos jelenetbe torkollik. Végül azonban Shakespeare-nek köszönhetően nemcsak egymást találják meg, de a boldogságukat is, mivel sikerül beházasodniuk a helyi elitbe. Várjuk a következő dagályt.

Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című komédiája tökéletes médium, mivel az alaphelyzet elemei – hajótöröttek partra vetődnek Illíriában, vagyis a manapság (úgy nevezett) nyugat-balkáni migrációs útvonal mentén húzódó partvidéken, és az ott élő közösség tagjai valamilyen attitűddel fogadják őket – megfelelnek a mai tudósítások sémájának. 

3angle1.jpgK. Szabó Csenger és Takács Lacek a Keresztvíz imázsfotóján (forrás: juhász Kata Társulat)

Juhász Kata táncos, koreográfus, pedagógus 2005-ben alakította meg saját társulatát, mely a kortárs tánc és a fizikai színház műfajában hoz létre előadásokat. Kezdetben a formai kísérletezés, a különböző társművészetek fúziója, egyfajta összművészetiség jellemezte a társulat előadásait, valamint – a közönséggel, különösen az új közönségrétegekkel való kapcsolatkeresés érdekében – az előadások kimozdítása a hagyományos színházi térből tér-specifikus előadások formájában. Ezt követően a színházat a társadalmi párbeszéd terepének tekintő szemlélet vált egyre erősebbé. Ennek megfelelően a társulat az elmúlt években felépített egy teljes repertoárt különböző korcsoportok számára 3-tól 93 éves korig.

Minden máshogy van (kortárstánc) / kor: Gyulai Júlia / június 13. 19 óra

Kortárs táncszínházi előadás az elmagányosodás, a csalódottság és a magány állandósuló jelenlétéről, az emberi természetből való végtelen kiábrándulásról, és az emberiséggel való kényszerű szakításról. A felismerésről, hogy minden máshogy van. A felismerésről, hogy együtt vagy egyedül,de őrlődünk egy világban, amelyet egyszerűen csak hiba nem alapjaiban megkérdőjelezni. Mert minden úton, minden élményben, minden kapcsolatban előbb vagy utóbb megjelenik az, amit úgy hívunk, az emberi tényező.

Gyulai Júlia koreográfus eleinte a Coincidance Táncszínház kortárs ír tánc világának megalkotásával vált ismertté, melynek célkitűzése az autentikus ír sztepp tánc és napjaink kortárs táncának ötvözése volt. A felvállaltan nagyszínpadi, széles közönségréteget megszólító, populáris táncelőadások mellett Júliában azonban mindig is jelen volt az igény egy alapvetően kortárstánc alkotói vonal felerősítésére is. A Minden máshogy van lélektani, befelé forduló tematikájú kamaradarabként az első lépésnek tekinthető ezen az úton.

unnamed_12.jpg                           A Minden máshogy van imázsfotója (forrás: Bethlen Téri Színház)

A sátán ügyvédje (zavarbaejtő erkölcsi tanmese felnőtteknek) / r: Egressy G. Tamás / június 16. 19 óra

A Spirita Társulat és a Tükörkép Társulat közös előadásában Kevin Lomax, a sármos és sikeres ügyvéd fiatal felesége unszolására elvállal egy jól fizető állást egy nagyvállalatnál. Lucius Milton, a vezérigazgató extrém és rejtélyes alak, aki egyre több erkölcstelen, morálisan megkérdőjelezhető ügyet bíz az ifjú titánra. A tisztesség és a becsület fokozatosan a háttérbe szorul, Kevin feleségét nyomasztó víziók és hallucinációk kezdik gyötörni, és lassan kiderül: semmi sem az, aminek látszik.

A nagy sikerű, 1997-es mozifilm posztmodern átiratában a szereplők törékeny, bűnökkel és kétségekkel terhelt alakok, akiknek sorsa a földi Pokol kapujában különleges, elgondolkodtató és zavarba ejtő erkölcsi tanmesébe torkollik.

A TükörKép Társulat a Spinoza Színház egyik állandó fellépőjeként évek óta készít szórakoztató előadásokat. A Sátán ügyvédje az első színházi együttműködésük a Bethlen Téri Színház rezidens prózai társulatával, a Spirita Társulattal.

(Forrás: Bethlen Téri Színház)

Kapcsolódó cikkek

A nap fotója – Monoton

süti beállítások módosítása