Csákányi Eszter: „Jó most egy erős közösséghez tartozni”

Az Örkény Színház színésznője a Madách téri teátrumról, Mácsai Pál gesztusáról és a különböző rendezőkkel való munkáiról is mesélt a Deszkavíziónak.

Csákányi Eszter majdnem húsz évig volt a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatának tagja, ezt követően tíz évre a budapesti Katona József Színházhoz szerződött, hat évig dolgozott a Krétakörben, majd következett kilenc év, amikor szabadúszóként izgalmasabbnál izgalmasabb feladatok találták meg, többek között Pintér Béla előadásaiban. 2017-ben végül úgy döntött, hogy ismét elszerződik egy kőszínházhoz, Mácsai Pál felkérését elfogadva az Örkény színház tagjaként kezdte meg a 2017/18-as évadot.

csakanyi_horvath_judit_ok_1.jpg                Csákányi Eszter (fotó: Horváth Judit)

Csákányi Eszter mindmáig jó döntésnek tartja, hogy az Örkény Színházba szerződött. „Számomra nagyon fontos, hogy olyan csapatban dolgozzak, ahol a színházcsinálás a legfontosabb dolog. Mindig olyan helyeket kerestem, ahol tudok tanulni, fejlődni, ez érdekel, és úgy gondolom, hogy e nélkül nem is lehet csinálni ezt a szakmát” – vallja az interjúban.

Amikor leszerződött, még úgy volt, hogy A hattyú évad eleji bemutató lesz, azonban Csákányi Eszter egy térdműtéten esett át, ami miatt nem tudott volna részt venni az előadásban. Mácsai Pál, a színház igazgatója miatta halasztotta el a bemutatót fél évvel. „Elsoroltam neki a tényeket, amire ő azt mondta, hogy most ő kér egy órát, bevallása szerint onnantól kezdve 90 telefonjába került, hogy megváltoztassák az évadot, hogy én eljátszhassam ezt a szerepet. Azt hiszem, hogy ennél nagyobb gesztust egy színház egy színész felé nem tehet” – emlékezik erre a színésznő. 

hattyu_07.jpgTenki Réka és Csákányi Eszter A hattyú előadásában (fotó: Mészáros Csaba)

A hattyú fogadtatása nem volt egyértelmű (kritikai szemlénk itt olvasható). „Nagyon profi komédia. Nehéz játszani, mert nagyon pontosnak kell lenni, ha egy picit is elcsúszol, abban a pillanatban ócska lesz. Ez egy hajszál, amiről beszélek. Érdekes, hogy óriási csapda a közönség, mert valóban szeretik, és akkor a színész könnyen belelazul, és eltávolodik az eredeti úttól” – mondja róla, hozzátéve – „A bemutató jól sikerült, de akkor én még azt éreztem, hogy nagyon „csinálom”, most már sokkal fesztelenebb, profibb az egész előadás. Sajnálom, hogy a kritikusok a premiert nézik. Értem, hogy fontos a tájékoztatás, de a tizedikre sokkal érettebb, gazdagabb az egész, pontosabb képet ad”.

A Pintér Bélával folyó munkáról is szó esik a beszélgetésben. „Miután ő maga írja és rendezi a darabokat, illetve játszik is bennük, ezért első perctől kezdve nagyon ragaszkodik bizonyos dolgokhoz. Gyakorlatilag már az olvasópróbán lehet tudni, hogy mit szeretne, mik a biztos pontok. Vérfagyasztó, hogy mennyire pontosan látja a dolgokat. Olyan mérhetetlen erő van benne, hogy nagyon erősnek kell lennie a saját gondolatnak, hogy át tudd vinni”.

Az apám (Csákányi László – a szerk.) azt becsülte bennem, hogy ha falakba ütköztem, akkor is kitaláltam, hogy hogy menjek tovább a magam útján. (…) Mindig az igazat kerestem, ha valamiért valahol nem azt találtam, akkor mentem tovább. Hosszú ideig voltam szabadúszó, 9 évig. Nagyon jó feladatokat kaptam valóban, élveztem, de most már azt érzem, hogy jó tartozni valahová, egy erős közösségbe, egy igaz társulathoz” – fejeződik be a beszélgetés.

p3230226.jpgDóra Béla, Csákányi Eszter, Tenki Réka és Takács Nóra Diána A hattyúban (fotó: Toldy Miklós)

Az eredeti interjúból, amit Malik Andrea készített, az is megtudható, milyen volt a színésznőnek Gáspár Ildikóval dolgoznia az Örkényben, miben volt más Polgár Csabával   A hattyú próbái során, valamint mivel nyitja a következő évadát az Örkény, és mit gondol a darabról.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Szórakozunk, szórakozunk?! – Kritikák A hattyú című előadásról
A nap fotója – A hattyú az Örkényben
Csákányi Eszter: „Nagyon hasonlóak a gondolataink, az ízlésünk, a céljaink”
Csákányi Eszter az Örkény Színház tagja lett
„Talán én vagyok az egyetlen színész, aki ennyi remek csapatban dolgozott” - Csákányi Eszter
Csákányi Eszter: „Mindent feláldoztam a hivatásomért”
Csákányi Eszter: „Amíg kíváncsiak rám, addig nem öregszem”

süti beállítások módosítása