Vidor Fesztivál – Nagy klasszikusok és kortárs darabok a versenyprogramban

A bohózattól a tragikomédiáig összesen tizennyolc szórakoztató színházi előadással várják a közönséget augusztus 24-től szeptember 1-ig Nyíregyházán.

A színházi versenyprogram napi két előadását idén is a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán és a Krúdy Kamarában tekinthetik meg a színházkedvelők. 

adam_08.jpgÁdám almái (fotó: Mészáros Csaba)

 Mint a szervezők írják, a darabok a mai magyar színház csaknem teljes spektrumából merítenek, „gyakorlatilag minden műfaj, irányzat és gondolkodásmód, minden fontosabb kortárs színházi műhely képviselteti magát, legyen szó klasszikus kőszínházi formáról, vagy kísérletezőbb jellegű, újító hangvételű csapatról”.

A nagyszínpadi program a Radnóti Színház Anders Thomas Jensen azonos című dán-német filmje alapján készült drámájával, az Ádám almáival kezdődik, de látható lesz majd a Vígszínház társulata William Shakespeare komédiájával, a Lóvátett lovagokkal, a Csiky Gergely Színház a Nyikolaj Kolada által jegyzett Rivaldafény (A Chanel-lány) című tragikomédiájával, az Örkény Színház Molnár Ferenc klasszikus mesterkomédiájával, A hattyúval és az Orlai Produkciós Iroda James Goldman Az oroszlán télen című drámájával.

A Weöres Sándor Színház Ben Johnson színművével, a Volpone vagy a pénz komédiája című darabbal jön Nyíregyházára, a Miskolci Nemzeti Színház Molnár Ferenc a Játék a kastélyban című vígjátékát mutatja be, a Bartók Kamaraszínház pedig szintén egy Molnár-darabot, Az üvegcipőt állítja színpadra. 

hattyu_01.jpgTenki Réka A hattyú előadásában (fotó: Mészáros Csaba)

A kamarában Jeff Baron Szép jó estét, Mr. Green! című darabját a Veres 1 Színház, Daniel Glattauer vígjátékát, a Párterápiát az Orlai Produkciós Iroda, Tasnádi István művét, a Kartonpapát a Vörösmarty Színház, míg a Rejtő Jenő regénye nyomán született, a Piszkosak című bohózatot a Nézőművészeti Kft. és a Karinthy Színház koprodukciójában láthatja a közönség.

A Rózsavölgyi Szalon Arts & Cafe az Emberi hang… című önálló dalestjét Molnár Piroska tolmácsolja, Vinnai András Garázsbanda című darabját a Dekk Színház társulata mutatja be, de látható lesz Tasnádi István Majdnem 20 című komédiája a Majdnem Színház és az Ördögkatlan Produkció, Danyiil Harmsz írásaiból készült abszurd zenés játéka, a Kivettem a fejemből egy gömböt a Nézőművészeti Kft. és Jordi Galceran Bankhitel című vígjátéka a Játékszín előadásában.

A fesztivál részletes programja a nyíregyházi teátrum, illetve a fesztivál honlapján olvasható.   

majdnem_20_schiller_kata_243.jpgMajdnem 20 (fotó: Schiller Kata)

A nyíregyházi színházbérlettel rendelkezők július 23-tól háromnapos elővásárlási jogosultsággal rendelkeznek a fesztivál versenyprogramjának színházjegyeire, július 26-tól pedig bárki számára elérhetőek a Vidor-tikettek. A VIP-bérlettel rendelkezők előtt már július 20-tól megnyílik a jegyvásárlási lehetőség.

Újdonság, hogy a Benedek Miklós Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész vezette zsűri a három, nézők közül kisorsolt tag mellett még egy hellyel bővül: az ötödik zsűrihelyet árverésre bocsájtják, az ebből befolyt összeget jótékonysági célra ajánlják fel a Bohócdoktorok fellépéseit támogatva.

(Forrás: Móricz Zsigmond Színház, MTI)

Kapcsolódó cikkek

„Hideg vízből a forróba” – Kritikák az Ádám almáiról
A nap fotója – Ádám almái
Szórakozunk, szórakozunk?! – Kritikák A hattyú című előadásról
Csákányi Eszter: „Nagyon hasonlóak a gondolataink, az ízlésünk, a céljaink”
A nap fotója – A hattyú az Örkényben
Alföldi Róbert Volponét rendez Szombathelyen
„Én tudtam gitározni, a többiek meg kézfeltartással választottak hangszert” (Garázsbanda)„A zongora gyerekként valamiféle szükséges rossz volt” (Garázsbanda)
Ű
Molnár Pirosla: „Ha a trombitát megfújják, azonnal táncolunk”
Majdnem 20 – „Kemény számvetés és röhejes utópia egyszerre”

süti beállítások módosítása