„Ez nemcsak egy fesztivál, ahol jól bebaszunk!”

A Bánkitó Fesztivál vezetője mondta el a Pótszékfoglalón, ha nem csak ennyi, akkor még mi.

Néhány nappal ezelőtt ért véget az ország legkisebb nagyfesztiválja a Bánki-tó mellett. A koncertek és a színházi események mellett civil programokkal is találkozhattak, vagy éppen részt vehettek benne a fesztivállátogatók. Schönberger Ádám a fesztivál igazgatója egyben a civil szerveződésű és társadalmi ügyekért kiálló Marom Egyesület tagja. Ők indították el 2006-ban és tartják életben azóta is a fesztivált. 

bank_2018_mg_0798-1024x683.jpeg                           Schönberger Ádám (fotó: Keravin Deraton)

A Marom Egyesülettel dolgoztunk több helyszínen, a Művészetek Völgyében tizenhárom évvel ezelőtt. Legutoljára Monostorapátiban egy nyolcnapos fesztivált szerveztünk. Ott jöttünk rá arra, hogy ilyen hosszú, majdnem tíznapos fesztivált nem lehet igazán jól levezényelni, illetve szerettünk volna jobb helyszínt találni, mint amilyen Monostorapáti volt” – mesél az interjúban az indulás előzményeiről Schönberger Ádám.

Mivel Bánkon volt előzménye a közösségi kritikai gondolkodásnak, így jól fogadta őket a falu: „Nagyon jól tudtunk kommunikálni a falu közösségével. Nem ütköztünk a „most akkor ide fura emberek jönnek majd, akik ki tudja, mit fognak itt majd csinálni” közegbe. Nem féltek, nem tartottak tőlünk – ez is lehetett talán a kulcs az egészhez!

A személyességet és a közösséget célozták meg a fesztivál elindításakor. „Éreztük, hogy a fesztiválkínálat valamiért nem oké. Amikor ott voltunk Monostorapátiban, láttuk, hogy bődült sok ember mászkál – pedig mégsem akkora azért, mint a Sziget – a személyesség mégis már ott is elveszni látszott. A Marom is egy egyesület, ami eleve a közösségi létre épít. Akkor érezzük jól magunkat, ha közösségben dolgozhatunk – ezt a közösséget szerettük volna „tágítani” addig a pontig, amíg lehet!” – fogalmaz a fesztivál vezetője. 

banki_1.jpgForrás: Bánkitó Fesztivál Facebook oldala

A kormányzat civilekkel és a kritikával való agresszív szembenállását nem nagyon kell egyes példákkal bizonyítani. Mégis idekívánkozik a Marom Egyesület által létrehozott Auróra Civil Központ, illetve az általuk üzemeltetett Auróra Kioszk és az Auróra Kert folyamatos hatósági vegzálása és néhány nappal ezelőtti azonnali hatályú bezáratása. Olyan indokokkal, amelyek szinte minden egyes szórakozóhely esetén fennállnak (zavarja a környéken lakókat és drogfogyasztást találtak a razziák során), csak azokba szórakozni és nem gondolkodni járunk.

Azt gondolom, hogy az életünk természetes, magától értetődő része az is, hogyha történnek körülöttünk a dolgok, akkor azokat mi tudjuk, akarjuk befolyásolni. Úgy érezzük, hogy nekünk, egy fesztivál szervezőinek dolgunk is, hogy ezeket a minket körülvevő dolgokat a fesztivál részévé is tegyük!” – mondja a szembenállás kapcsán Schönberger Ádám, hozzátéve – „Ez nemcsak egy fesztivál, ahol jól bebaszunk, zenét hallgatunk, pogózunk, hanem ahol kultúra van, társadalmi ügyek vannak, és ahol megoldásokat keresünk!

Az eredeti interjúból, amit Csatádi Gábor készített, az is kiderül, a fesztivál vezetője szerint egy ilyen fesztivál mennyire hagy nyomot a benne résztvevőkben, és mit tart a fesztivál igazi értékének.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Beszámoló a fesztivál első napjáról (Pótszékfoglaló)
Beszámoló a fesztivál második napjáról (Pótszékfoglaló)
Beszámoló a fesztivál harmadik napjáról (Pótszékfoglaló)

süti beállítások módosítása