A nap fotója – A Cirkuszhercegnőről

Kálmán Imre nagyoperettjét a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon mutatták be.

A nagyoperettet Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője állította színpadra, Dobó Enikő és Miller Zoltán, illetve Eperjesi Erika és Szőcs Artur főszereplésével.

Írtam már olyan operetteket, ami színházban, színház előtt, színház mögött játszódtak, most olyat szeretnék írni, amelyik egy cirkuszban játszódik” – vezette fel új darabötletét alkotótársainak Kálmán Imre 1925-ben, mely után fél évvel nagy sikerrel be is mutatták azt, először Bécsben – ahol több mint 300 előadásos szériát futott be – majd Budapesten, Párizsban, Londonban, Szentpéterváron, egy éven belül pedig a New York-i Broadway-en is.

                 Dobó Enikő / Toldy Gábor fotói a képre kattintva tekinthetőek meg!

A Cirkuszhercegnő, mint valamennyi operett olyan merész, olykor valószerűtlennek tűnő, sőt gátlástalan álmodozásból szőtt mese, amit a valóság sokszor fanyar, sokszor keserű ízei fűszereznek. A történetet ráadásul nemcsak légtornászok, bohócok és állatidomárok népesítik be, hanem gyönyörű hölgyek, titokzatos arisztokraták, és sebzett szívű katonatisztek is. Ebben a mesében a cirkusz világa mögött felsejlik az arisztokrácia vonzó, de rejtett hazugságoktól sem mentes titokzatos élete, a tét pedig nem más, mint a mindent elsöprő és felülíró szenvedély, a tiltott, vágyott, de az életben meglehetősen ritka boldogság megtalálása.

                          Toldy Miklós fotói a képre kattintva tekinthetőek meg!

Kapcsolódó cikkek

Dobó Enikő: „Végtére is mi másért akarunk színészek lenni, mint azért, hogy játsszunk?!”
Miller Zoltán: „Minél fontosabb vagyok valakinek, nekem is annál fontosabb lesz”
Kálmán Yvonne – Az operettet nem szabad lebutítani csak azért, hogy eladjuk

süti beállítások módosítása