Ullmann Mónika: „Egyedül állsz a színpadon, nem tudsz elbújni”

A színésznő Lengyel Nagy Anna évtizedek óta gyűjtött privát sorsai közül a szexmunkás Bella személyes történetét mondja el egy monológban. 

Bella, és a férfi testben megszületett nő, Pira történetét, amelyet Borbély Alexandra tolmácsol, pont egy évvel ezelőtt az Orlai Produkciós Iroda és a Szentendrei Teátrum mutatta be egy előadásban. Idén Pira és Bella története újra szerepel a teátrum programjában. Ullmann Mónika mondta el a gondolatait a darabról, az előadásról, és mesélte el a karakteréhez fűződő bensőséges viszonyát. 

Ullmann Mónika a Bella előadásában (fotók: Takács Attila)

Ullmann Mónika: Nagyon jó, hogy ez a két történet egymás mellé került. Van egy férfitestben született női lélek, aki mindent megtesz azért, hogy nőként élhessen. Megvalósul az álma, mégsem boldog, mert nem találja a párját (Pira – a szerk.). Bellának az életét a férfiak töltik be, akik masszázsra járnak hozzá, de igazi társra ő sem talál. Ezekben a kapcsolatokban – elmondása szerint – a vendégeinek sem a fizikai együttlét a fontos. Bella törődést, odafigyelést nyújt számukra. Kényszerből, a megélhetése miatt csinálja, gyerekei előtt próbálja titkolni. Visszajáró vendégei bizalma, a szeretete tudja a mindennapokon őt továbblendíteni.

Több ilyen foglalkozású nővel beszélgettem. Mindegyik azt gondolja magáról, hogy törődést ad. Nagyon kevesen látják racionálisan a helyzetüket. Bella igen, mert tudja, csak így érheti el, hogy soha többé ne legyenek anyagi gondjai. Hogy életében először megengedhesse magának, hogy a gyerekeivel elutazzon a tengerpartra, hogy megízlelje a tenger illatát. Olyan mondatok, amelyek nem írói fantáziából születtek. Éppen ezért nagyon szeretem ezt a szöveget mondani, nagyon megkedveltem ezt a nőt, Bellát.

Minden mondata vezet valahová, mindegyiknek súlya van. Amikor az ember elkezd egy szöveggel ismerkedni, próbálja megtalálni a mérföldköveit. Amikor ezt a szöveget elkezdtem tanulni, azon vettem észre magam, hogy szinte mindegyik mondatát aláhúzom. Ez a monodráma egy valós történet, valós ember beszél. Nagyon pontosan akartam megtanulni a szöveget, ahogy ő mondta el.  

Valós történet. Jobban üt, közelebb került hozzád? Máshogy hat, mint egy fiktív történet?

Nekem sokat jelent, nagy súlya van. Sokszor a színpadi szerepeknél azt gondolom, én biztos másként csinálnám. Olyankor megpróbálom a saját igazságomat is hozzátenni, hogy ne maradjak kívül a szerepen. Itt azt érzem, hogy mindent ugyanúgy csinálnék, mint ez a nő. Nagyon megölelném Bellát.

Említetted, hogy beszélgettél szexmunkás nőkkel. Borbély Alexandra találkozott Pirával. Próbáltad megtudni, ki Bella?

Az én Bellám ma már sokkal idősebb. Húszon évvel ezelőtti a története. Nem volt alkalmam találkozni vele. De több személyes emlék beugrott a szöveg kapcsán. Volt régebben egy masszőröm, egy vak fiú. Beugrott, mennyire másként állt a testemhez, mennyivel erősebb volt a belső figyelme, mint a látóké. 

Ullmann Mónika mint Bella az előadásban

Bella többször beszél arról, hogy jó negyvenes, szemüveges, haját kis varkocsba fogja. Semmi kihívó, semmi kacér. Mi teszi vonzóvá a férfiak számára?

Az a kisugárzás, az a figyelem, az a fél óra, amit a férfiaknak ad. A teljes kikapcsolódást, az elszakadást a mindennapoktól. A színház is ilyen kicsit, én is azt várom a nézőktől, hogy arra az időre tegyék le az egyéb gondolataikat. Ilyen szempontból hasonlítunk egymásra Bellával.

Ebben az évadban több egy-két személyes darabban játszottál, mint például a Heisenberg című előadás, amit szintén az Orlai Podukció mutatott be. Vonzod ezeket a szerepeket?

Felkértek a Rózsavölgyi Szalonban egy újabb kétszemélyes darabra. Most ezek az előadások izgatnak. Már nem olyan fontos a mindenáron látszani akarás.

Játszottál vidéken és a fővárosban, kisebb társulatokban és nagy színházban. Váltásban vagy megint?

Bár sokféle szerepben játszottam, mindig igényem volt a változatosságra, a változásra. A monodrámában talán még fontosabb, hogy a személyiségedből is adj valamit. Akárcsak egy pillanatot aznap este. Szerencsés, ha a szerepeddel könnyű azonosulni, sok benne az önazonos pont, de sokszor a kettő nem találkozik. De minden szerepen keresztül meg kell tudnod mutatni, ki vagy te.

Egészen más lehet a próbafolyamat egy monodrámánál, mint egy többszereplős előadásnál. Máshogy működhet a rendező és a színész közös munkája.

Bensőségesebb egy ilyen munka, és sokkal nagyobb szükségem van a megerősítésre. Még az is zavaró volt, amikor én mondtam a próbán a szöveget, és a rendező, Szabó Máté közben jegyzetelt. Úgy éreztem, elvesztem. Sokkal nagyobb figyelmet igényel egy ilyen munka. Nehéz volt egy ekkora szövegnek megtalálni az ívét. Alexandra és én is nagyon féltem a műfajtól. Egyedül állsz a színpadon, nem tudsz elbújni. Minden kiderül. Ha nem veszik meg a jegyet, rád nem veszik meg.

Izgalmas az anyag, de meg kellett találnom, mitől leszek én izgalmas. Rettegtem. Azóta mind a ketten imádjuk játszani. Azt is meg kellett tapasztalnom, mennyire lehetek személyes, intim, mikor szólhatok ki a közönségnek. Most már elég bátor vagyok, és merem ezeket használni. Játszottuk már Győrben, Szegeden a régi zsinagógában. Most Szentendrére készülünk. Nekem a két történet arról is szól, hogy mielőtt ítélkeznénk, nézzünk kicsit a dolgok mögé. Lehet, hogy árnyaltabbá teszi a képet.

Az interjút Marton Éva készítette.

(Forrás: Szentendrei Teátrum)

Kapcsolódó cikkek

Lengyel Nagy Anna: „A hétköznapiban a különlegességet, az extrémben a hétköznapit keresem”
Pelsőczy Réka: „Szeretnék kilépni a saját kis biztonságos világomból”
Ullmann Mónika: ,,Egészen mások vagyunk, mint amilyennek látszunk”
Ullmann Mónika: „Nem mentünk fel és nem ítélünk el senkit”