Több mint 650 programot kínál a 11. Ördögkatlan Fesztivál

A fesztivál július 31-től augusztus 4-ig tart négy dél-baranyai településen: Nagyharsányban, Kisharsányban, Beremenden és Villánykövesden.

2008-ban gondolta úgy Kiss Mónika és Bérczes László, hogy barátaikkal létrehoznak Baranyában egy mezítlábas fesztivált, ahol védnöküktől, Törőcsik Maritól lopott mottóval összegyűjtik a „nem normális” embereket, azokat, akik nagyonis normálisak, csak éppen „korszerűtlen” módon a nyitottságot, kíváncsiságot, személyességet és minőséget képviselik, és akiknek értékrendjében előbbre van az emberség és a szeretet, mint a haszon. Kölcsönzik mindezt a két védnöktől, az első Ördögkatlant még megnyitó Cseh Tamástól és a már említett Törőcsik Maritól. 

titkos_tarsulat-47.jpgTótferi (fotó: Mónus Márton)

Az összművészeti eseményen általában 70-80 ezer ember vesz részt, idén is hasonló látogatószámra számítanak a szervezők. A fesztivál idei 200 millió forintos költségvetésének túlnyomó része állami támogatás. A látogatók ugyanakkor a rendezvénysorozat ideje alatt mintegy 300 millió forintot hagynak a térségben.

A Sztalker Csoport első önálló bemutatóját az Ördögkatlanra időzítette. Mint az egyik alkotó, ifj. Vidnyánszky Attila pénteken kiemelte, Faulkner Míg fekszem kiterítve című szövegét állítják színpadra. Az előadást négyszer adják elő az Ördögkatlanon, ezután vidéken játsszák, a jövő évadtól pedig Budapesten is. A nagyharsányi Szoborparkba szervezett bemutatót az Ördögkatlan is koprodukciós partnerként jegyzi, akárcsak a K2 Színház Baranyai gyöngyösbokréta című darabját, amely ősztől a MU Színházba kerül.

A fesztiválon számos más színházi, irodalmi és zenei programmal is várják a látogatókat. Snétberger Ferenc tanítványaival a nagyharsányi Narancsligetben fognak fellépni, de a művész triójával is ad koncertet. Fellép mások mellett Tompos Kátya, Zséda, a Csík Zenekar és Presser Gábor, az Anima Sound System, a Budapest Bár, a Quimby, a Kiscsillag. 

A Hungarian Studio Orchestra, a Nemzeti Énekkar tagjaiból álló Katlankórus Haydn Teremtés című oratóriumának magyar nyelvű változatát mutatja be, fellép a belga Circus Marcel Társulat és több képzőművészeti kiállítás is lesz.

Idén is lesz Ukrán Udvara Both Miklósnak a nagyharsányi Rácz-házban, ahol négy napon át ezúttal az ukrán falvak tradícióit, ünnepeit mutatják be.

A további részletek a fesztivál honlapján olvashatóak.

(Forrás: MTI, Ördögkatlan)

Kapcsolódó cikkek

Megszületett a katlan dala – Videó

süti beállítások módosítása