Barokk vígopera árnyoldalakkal

Pergolesi Az úrhatnám szolgáló című vígoperáját mutatják be Philipp György rendezésében augusztus 12-én a Gödöllői Királyi Kastélyban.

Az előadásban a három szereplő – Bojtos Luca, Erdős Attila és Mózes Zoltán – az egyszerű és vicces történet árnyoldalait és meg nem tárgyalt részleteit is felszínre hozzák. 

A barokk korszak sokszínűsége kerül a fókuszba augusztus 10. és 12. között a Gödöllői Királyi Kastélyban. A Barokk Kastélynapok keretében megrendezett zenei fesztivál, a Barokk Randevú célja, hogy klasszikus és crossover jellegű produkciók bemutatásával hozza közelebb a barokk zenét a közönséghez. Pergolesi 23 évesen írta egyik legnépszerűbb művét, Az úrhatnám szolgálót, amit eredetileg az Il prigioniero superbo című opera szüneteiben mutattak be, a zenetörténet azonban az első vígoperaként tartja számon. 

img_7049.jpgErdős Attila és Bojtos Luca az előadás imázsfotóján (forrás: Barokk Kastélynapok)

Az úrhatnám szolgálóban szereplő alakok, főnök és beosztott, úr és szolga, fenti és lenti, bármilyen szférában és időben elgondolható történet. A fenti számára kiderül, hogy a lenti is ember, lehet értékes, nem csak egy szép tárgy, vagy tulajdon. Egymásba szeretnek, és a hierarchia eltűnik. Az egyetlen kérdés nem az a történettel kapcsolatban, hogy létezik-e szerelem úr és szolgája, vagy főnök és beosztott közt, hanem mi az oka annak, hogy ma ugyanúgy léteznek azok az osztálykülönbségek, amelyek két ember között ellehetetlenítik a kapcsolatot. Valószínűleg, ha a szerelem igazi, ezek a gátak így is, úgy is eltűnnek. 

„Az úrhatnám szolgáló, vagy érthetőbben a szolgáló, akiből úr lesz, nem túl furmányos történet, nem ezért szeretjük. Az érdekessége az, hogy mi okozza a hirtelen feloldódást a szereplők között, mitől válik egyszerre egyenrangúvá két olyan ember, akiknek másként nem sok köze lehet egymáshoz. Szokásrendszerek, sznobizmus, sovinizmus-halmok léteznek a világban. Bárkinek lehet egy saját magának jól megmagyarázott elve, ami aztán valami váratlan dolog megjelenésével ledől, megszűnik. Talán ennek a lehetőségnek a példabeszéde, vagy állatmeséje ez a darab.  Úgy gondolom, két ember közt a kommunikáció hiányának mindig oka van, és mi ezt az okot keressük” – emelte ki a darab rendezője, Philipp György.   

A három szereplő – Bojtos Luca, Erdős Attila és Mózes Zoltán – sokrétű, kreatív alkotó- és előadóművészek, operaénekesek, táncos-komikusok, performanszművészek, akik a történet eddig még nem tárgyalt részleteit is felszínre hozzák ebben az előadásban.

Az előadás augusztus 12-én, délután 6 órától látható a Gödöllői Királyi Kastély Barokk Színházában.

(Forrás: Barokk Kastélynapok)

süti beállítások módosítása