Szemenyei János: „A végén jó, ha meghalok”

A Fidelio Szemenyei Jánost kérdezte, aki az idei POSZT-on a legjobb férfi mellékszereplő díját nyerte el Bóni gróf szerepéért.

Szemenyei János az interjúban elmondta, jelenleg a Rocksulit próbálják a Madách Színházban, amelyben Dewey Finnt, a csőd szélén álló rockzenészt alakítja. Mivel nem tud gitározni, a nyara azzal telik, hogy megtanul. Szemenyei fiatalon nem járt zeneiskolába, zongorázni is felnőttként tanult meg, aminek megvan az az előnye, hogy nem rögzültek benne klasszikus fordulatok.

szemenyei.jpgSzemenyei János Mozart szerepében (fotó: Walter Péter)

A POSZT versenyprogramjában részt vevő, Béres Attila által rendezett kecskeméti Csárdáskirálynőről azt mondja, gondolt rá, hogy az előadást díjazzák, de arra nem, hogy ő kapja az elismerést, amit „megtisztelő érzés” volt átvenni.

Zeneszerzői munkamódszere kapcsán úgy nyilatkozik, gyorsan dolgozik, mindig két-három lépéssel maga előtt jár. Szereti sokféle szerepben kipróbálni magát, zenés és prózai szerepekben egyaránt, és az alternatív színházi közegbe is bekerült Mundruczó Kornél révén. Hazaérve azonban ledobja a szerepeit, a nyugodt családi életet szereti feleségével és két gyerekével.

szemenyei_3.jpgCsárdáskirálynő – Kőszegi Ákos, Dobó Enikő, Orth Péter, Szemenyei János, Hajdú Melinda

Zeneszerzőként szeret beleszólni a közös munkába, együtt gondolkodni a rendezővel, színészként viszont hagyja, hogy „a rendező egy üres lapra ráírhassa, amit szeretne”. Azt szereti, ha egy szerepnek klasszikus íve van, „az elején lehessen akár nevetni rajtam, s a végén jó, ha meghalok”.

Szemenyei János beszélt még arról is, miért szereti a kecskeméti Katona József Színházat, miért nem használ közösségi oldalakat, ellenben mire készül saját honlapjával.

Az interjú teljes terjedelmében itt olvasható.

süti beállítások módosítása