2024. december 20., péntek

Osváth Judit: „Szeretem, amikor masszírozza a talpamat a macskakő”

A Vörösmarty Színházba idéntől szerződő fiatal színésznő Szent Erzsébetet alakítja a székesfehérvári koronázási szertartásjátékban.

A Koronázási Szertartásjáték rendezője, Szikora János Osváth Juditra meghatározó szerepet bízott: II. András leányát, Árpád-házi Szent Erzsébetet alakítja az augusztusi produkcióban. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen tavaly végzett fiatal színésznő 2016-ban vette át az Arany Medál-díjat a legígéretesebb fiatal tehetség kategóriában.

Osváth Judit

Mondhatni egyből a mélyvízbe kerültél, hiszen először játszol majd szabadtéri színpadon, mielőtt szeptemberben új közegbe kerülve, a Vörösmarty Színház társulatának tagjaként nekivágsz az évadnak.

Mondhatjuk így is, hogy egyből mélyvízbe kerültem. Izgalmas dolognak tartom, hogy nem rögtön a kőszínházban kezdek el dolgozni, hanem egy külső helyszínen, ami számomra teljesen ismeretlen. Bízom benne, hogy a tapasztaltabb kollégák segíteni fognak. Képeket már néztem a tavalyi előadásról, de elsősorban a karakteremmel, Erzsébettel igyekszem ismerkedni.

Karaktered, Árpád-házi Szent Erzsébet hányattatott sorsa ellenére példamutató életet élt.

Benne többek között az a különleges, hogy a negatív dolgokat, behatásokat nem keserűségként élte meg, hanem mosollyal fogadta és alázattal tekintett a nehézségekre, mert úgy gondolta, hogy ezek által még közelebb kerülhet Istenhez.

Meglepett a felkérés?

Azt hiszem, igen. Amikor Szikora János megkeresett, kihangsúlyozta, hogy mekkora volumenű nőről van szó és jól esett, hogy én játszhatom el.

A szertartásjáték 

Testhezálló szerep jutott Neked?

Azt érzem, hogy a vallásosság egy feltérképezhetetlen dolog az életemben, hiszen nem kereszteltek meg. Gyermekként azt képzeltem, hogy azért nem, hogy majd eldönthessem, miben fogok hinni. Azt, hogy miben hiszek, azt a mai napig sok tényező alakítja. Sok a bizonytalanság bennem ezzel kapcsolatban. Éppen ezért szeretném magamat mélyebben beleásni Erzsébet történetébe, hogy rájöjjek, hogyan lehetett valaki ennyire mélyen hívő, tisztán vallásos ember. Ha picit is megértem ezt, akkor jó állapotból indíthatom el a próbafolyamatot.

A Koronázási Szertartásjátékban most debütálsz, sőt szeptembertől immáron társulati tagként több darabban is láthatnak a színházkedvelők. Székesfehérvárt sikerült már felfedezned?

Télen már játszottam a színházban az Isten pénze című darabban. Gyönyörű a belváros, ahogy a buszpályaudvartól végig jöttem a Fő utcán, mindig bámészkodtam az úton. Szeretem, amikor masszírozza a talpamat a macskakő. Úgy hiszem, hogy a mostani próbafolyamat során lesz lehetőségem még jobban megismerni Fehérvárt.

(Forrás: Vörösmarty Színház)

Kapcsolódó

Mihályi Győző: Szertartásjáték nélkül elvonási tüneteim lennének
II. András koronázása Fehérváron

süti beállítások módosítása