Rockopera készül a zentai csatáról

A zenéjét Szarka Gyula, a szövegét Szálinger Balázs írta, az előadás rendezője Pataki András.

Zenta, 1697. címmel új magyar rockopera ősbemutatóját tartják Zentán a sportcsarnokban szeptember 8-án este fél 8-kor. Szarka Gyula zeneszerző, előadóművész, a Ghymes együttes alapító tagja és Szálinger Balázs költő művét Pataki András rendező állítja színpadra. A főbb szerepekben Vastag Tamás, Stéphanie Schlesser, Szomor György, Békefi Viktória, Savanyu Gergely, Nagy Gábor és Kósa Zsolt látható.

stephanie_eaal.jpgStéphanie Schlesser a CD felvételén (forrás: Soproni Petőfi Színház)

A Zentai Magyar Kamaraszínház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciójában készülő előadás tisztelegni kíván az 1697. szeptember 11-én lezajlott esemény előtt, amikor is a Savoyai Jenő által vezetett egyesült keresztény seregek Zenta határában meghatározó csatát nyertek a török haderővel szemben. A most készülő rockoperát a szerzők a vajdasági város napjára írták.

Összesen hatvannégyen lépnek színpadra a nagyszabású előadásban. Tizenegy színész-énekes, a Sopron Balett tizenhárom tagja, tizennégy vajdasági táncos, huszonkét zentai iskolás gyermek és a Budapesti Fővárosi Nagycirkusz négy akrobatája.

A jelmez Húros Annamária munkája, a díszlettervező Pataki András, a koreográfus Demcsák Ottó, a dramaturg Katona Imre. Az előadást az elkövetkezendő három évben szeptemberben Zentán mindig eljátsszák, tartanak belőle jövő nyáron magyarországi bemutatókat és bekerül a Soproni Petőfi Színház 2019/2020-as évadába, a tervek szerint huszonháromszor adják elő ott.

A produkció nem történetet mesél klasszikusan, hanem állapotokat, képeket, helyzeteket mutat be, hús-vér szereplőket ábrázol a dalok, a zene segítségével, markáns szövegekkel, hasonlóan az operákhoz. Megjelennek a történelmi figurák is és bekerült egy fikciós szerelmi szál is a rockoperába – ígérik az alkotók.

Deák Pál magyar huszárezredes szerepét Vastag Tamás játssza, Julie Fayol, Eric Fayol francia hadmérnök lánya pedig Stéphanie Schlesser lesz, aki ezúttal magyarul énekel. A nemzetközileg is elismert énekesnő Belgiumban született, 18 évesen költözött Párizsba, mivel felvételt nyert a Nemzetközi Musical Akadémiára, ahol évfolyamelsőként diplomázott. Azonnal leszerződtették a Párizsi Notre-Dame című francia musical ázsiai turnéjára Fleur de Lys szerepére. A féléves turné alatt közel 100-szor játszotta ezt a szerepet, és bejárta Dél-Koreát, Taiwant és Libanont. A következő felkérés a Rómeó és Júlia musical főszerepére szólt, abban Júliát játszotta ismét Dél-Koreában. Párizsba visszatérve a Madiba című, Nelson Mandela életéről szóló musicalben lépett fel. Itthon az Aida után szerepelt a fővárosi We Will Rock You musicalben is.

Szarka Gyula a rockopera zeneszerzője kifejtette, a kilencven perces zenei anyagban a stílusok átfedik egymást, közben egységes, mai fülnek szóló hangzásvilág létrehozására törekedett. A történet követi a zenét, amely előbb született meg, mint a szövegek. Nagyon jól együtt tudtak dolgozni Szálinger Balázzsal, akivel az Álmos legendája előadás után ez már a második közös munkájuk. A rockopera dalai a premierre cédén is megjelennek, az előadók már végeztek a stúdiómunkával.

(Forrás: Soproni Petőfi Színház)

süti beállítások módosítása