„Nem kell feminista virágnak lennie ahhoz, hogy feltörje a betont”

Önismereti tréning Csodaországban – Beszélgetés Kiss Ágnessel, a Wonder-full, avagy Nóra Csodaországban alkotójával.

A Barboncás Társulat legújabb felnőtt bábjátékában Ibsen Nóra című drámáját, valamint Lewis Carrol klasszikus meséjét, az Alice Csodaországbant dolgozza fel. A történet szerint Nóra egy évvel a válása után a békéscsabai Disneylandben dolgozik Alízként, és a munkahelyi szünetekben újra átgondolja a vele történteket. Az előadás rendezőjével és egyetlen szereplőjével, Kiss Ágnessel beszélgettünk.

Kiss Ágnes az előadásban (fotók forrása: Barboncás Társulat)

A Wonder-full alapvetően egy monológhoz hasonlít, egyedül adod elő a darabot. Nem érzed magad magányosnak a színpadon?

Egyrészt egy állandó stáb van mögöttem, akikkel mindig dolgozom, így nem érzem magam magányosnak. Ez a fajta mérhetetlenül szeretetteljes, kreatív támogatás annyira erős a munkafolyamatban, hogy mire színpadra kerülök és játszok, már nem érzem, hogy egyedül lennék. Másrészt nekünk, bábosoknak, segítségünkre vannak eszközök, tárgyak, bábok– bármi, amit animálunk. Ezek olyanok, mintha a munkatársaim lennének.

Ibsen Nórája realista dráma, míg az Alice Csodaországban egy roppant szürreális mese. A kettő látszólag nem is különbözhetne ennél jobban, ti mégis találtatok átjárást a két mű között.

Egyrészt nagyon foglalkoztatott a Nóra, de önmagában ez a történet nem hív elő bábos olvasatot, és inkább az utóélete érdekelt. Ezért azt találtuk ki, hogy teljen el egy év, és Nóra tekintsen vissza az életére, miközben azon gondolkodtam, hogy én mint bábos, hogyan tudok Nóra történetének bábos olvasatot adni. Erről eszembe jutott az az önreflexív felvetés, hogy mint bábszínész, felnőtt létemre bábozok, babázok, játszok. Ezeken az eszközökön keresztül fejezem ki a gondolataimat, és ez valahol egy babázás-szerű cselekvés, amihez gyereklelkűnek kell lenni.

Nóra is ilyen, ráadásul ő Ibsen metaforája szerint egy baba egy mesefigura szerepében. Innen jött az ötlet, hogy rakjuk be Disneylandbe, és legyen ő Alíz. Azért pont Alíz lett, és nem például Hófehérke, mert az Alice Csodaországban a mérhetetlen szürrealitása miatt gyökeres ellentéte az ibseni naturalizmusnak. Másfelől pedig nagyon jó analógiákat találtunk, például, hogy Alíz megnő, összemegy, vannak ajtók, ahol már befér, van, ahova még beszorul, ahogy Nóra is megreked ebben az élethelyzetben. Alapvetően ez egy Nóra-történet, de az Alice szürreális képi világa nagyon jól összesűríti azt, amit Nóra nem tud megfogalmazni, csak ott motoz benne tudattalanul.

A Szeged TV riporterének adott interjúban kifejtetted, hogy Nóra ebben a darabban rádöbben, hogy tulajdonképpen a válás után is benne maradt a babaszerepben. Ha továbbgondoljuk a darabot, elképzelhető, hogy Nóra egy nap végleg maga mögött hagyja a babaházat?

Én azt gondolom, hogy igen. Azért hagytuk mégis így, mert hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a dolgok nem jönnek egyik pillanatról a másikra. Egy válást, szakítást vagy halálesetet gyászfolyamat követ különböző fázisokkal. Mindenkinél más az időintervallum és intenzitás, ahogy ezt megéli és földolgozza. Ezért mi úgy éreztük, hogy jó lesz, ha megrekesztjük őt egy adott fázisban. Ez a düh fázisa, ahol elkezdi észrevenni a problémákat, látja, hogy az apja, a férje mit okozott az életében, felfogja azt is, hogy ő hamisított, és az sincs rendben. De hogy hol van ebben az egészben ő, még nem érett meg nála.

Egyrészt ezért hagytuk nyitva a kérdést, de úgy szeretnénk feloldást adni hozzá, hogy középiskolás csoportoknak is játsszuk, és azok után az előadások után egy pszichológussal gyakorlatalapú játékokat csinálnunk, amelyekben több kérdéskört járunk végig aszerint, hogy a fiatalok milyen irányban gondolkodnak tovább az előadás után. Szerintem ez egy nagyon jó folytatása, utókövetése lehet a sztorinak.

Nóra a darabban többször megemlíti a gyermekeit, akiket elhagyott, mégis úgy tűnik a szövegből, mintha tartaná velük a kapcsolatot, vagy legalábbis szeretne visszatérni hozzájuk. Itt a darabban milyen Nóra és a gyermekei közti viszony?

Lebuktunk. Ezt nem döntöttük el. Nem gondolom, hogy előrevinné a mi darabunkat. Ha tartja a kapcsolatot, akkor is meg van rekedve, és nem találja még önmagát; ha nem tartja, akkor is. Másfelé vitte volna el ezt a darabot, ha ezt eldöntjük, viszont valamelyest mégis bele kellett rakni, mert ez egy nagyon fontos viszony. Keretbe akartuk rakni, hogy ő miből jött el, hogy az milyen erőteljes döntés volt. Ha egy jómódú bankigazgató felesége lelép, és elhagyja a három gyerekét Karácsonykor, ha egy mindaddig eltartott nő bármilyen végzettség vagy munkatapasztalat nélkül otthagyja az otthonát, az egy nagyon kemény döntéshelyzet ma is, nem csak akkor, amikor megírta Ibsen.

Szintén a már említett interjúban volt szó arról, hogy a báb egyfajta duplikátumként némi önreflexív hatást kelt. Az önreflexivitás esetleg másként is felüti a fejét a darabban? Például gondolhatunk arra, hogy Nóra itt áttöri az ibseni dráma negyedik falát, és a valós közönségnek meséli a történetét, vagy inkább belső monológként érdemes felfogni az előadást?

Biztos észrevetted, hogy néha időrendben is ugrálunk, sőt egy mondaton belül is van, hogy Lórándként (az eredeti műben Helmerként), elkezdek mondani egy szöveget indulatosabban, aztán hirtelen átváltok a teljesen civil Nóra-hangra, és folytatom, mintha már elmesélném, amit előtte Lóránd hangján mondtam. Egyfelől egy belső monológ, másfelől egy fallebontás. De ez a kifelé beszélés is kétségbeesett ventilláció. Nehéz volt a tanulási folyamat alatt, hogy hol váltsak át Nórából Lórándba. Nagyon sokat kellett dolgoznom a szöveggel, elemezni, agyalni, és még biztos, hogy vannak benne kiaknázandó részek.

Ibsen Nórájára gondolva könnyen felmerülhet a feminizmus gondolata, és az elmúlt időszakban tulajdonképpen még nagyobb aktualitással bírnak a feminista mozgalmak, például a #metoo kampánnyal kapcsolatban. Ez mennyire volt szempont a darab készítésekor?

Olyannyira nem, hogy amikor ez megíródott, még el sem kezdődött a #metoo kampány, mert az NKA és az EMMI Weöres Sándor bábszínházi pályázatának keretein belül nyertünk pénzt a megírásra és az előadásra is, és ezt tavaly tavasszal már be kellett adni. Ez tipikusan az a helyzet, amikor az élet éri utol a darabot. Nem volt bennünk szándék arra, hogy „feminista darabot” írjunk. Egyszerűen érdekelt a Nóra és hogy mi lehet utána, és megcsináltuk. Semmire sem lehet ráfeszülni direktben, úgyis jönnek maguktól, mert olyanok, mint a beton alól kinövő virág. Nem kell feminista virágnak kikiáltania magát ahhoz, hogy feltörje a betont: fel fogja törni, mert az a dolga. Mivel jóval a kampány előtt készült maga a szövegkönyv, és már úgy nyertük meg a pályázatot is, hogy a tervrajzok is megvoltak, nem akarjuk, és nem is lehet ráhúzni a #metoo-ra, de jól megtalálta egymást a kettő.

Az Alíz-jelenetek merőben más technikával készültek, mint a Nóra-jelenetek, ráadásul az előbbiek más-más díszlettel és bábtechnikával valósultak meg. Mennyire volt megterhelő színészként és bábművészként a szerepek, valamint az előadásmódok közti folyamatos váltás?

Ó, ez nagyon izgalmas volt. Imádok ugrálni egyikből a másikba. Nagyon rég volt, hogy ennyire sok szöveget használjak a színpadon színészként, úgy, hogy nem bújok egy tárgy mögé. A báb egy másik téma, mert abban egy bábos nyilván lubickol, az az ő terepe. Nekem az Alíz-jelenetek nyugvópontokat jelentenek, még ha sokkal több mindenre kell is figyelni, és a tempó, a ritmus beállításával kapcsolatban voltak is félelmeim.

A felnőtt bábelőadások a társulat számára nem ismeretlenek, már csináltatok többet is, de ez mennyire megszokott? 

Külföldön nagyon elterjedt. A báb nem korosztály-függő, ez egy műfaj, és mint műfaj, széles skálán mozog. Most már az országban minden bábszínház próbálkozik minimum ifjúsági előadások behozatalával is. Ez egy kockázatos történet, mert az emberek nincsenek szocializálva arra, hogy megnézzék, ugyanis számukra a bábszínház egy paraván mögött lévő játék gyerekeknek. Ez még a Kádár-rendszerben csúszott el, amikor felfedezték, hogy milyen jó népnevelővonzata lehet ennek, és a gyerekeknek milyen jól lehet csöpögtetni az ideológiát egy bábjátékon keresztül.

Ebből újra föl kellett nőni, föl kellett kapaszkodni, de egyre több színház, rendező kezdett beemelni technikákat, mert valami olyasmit tud a bábszínház, amit a színház nem: varázslatot. Azért azt lássuk be, hogy bizarr, mikor egy színész valótlan időben, valótlan cselekményt játszogat el alkalmazott díszletekben. Ahhoz képest egy báb a saját rendszerén belül sokkal érvényesebb tud lenni. Ezt sokan érzik, és elkezdték alkalmazni. Nagyon fontos, hogy a bábosok ne érezzék úgy, hogy nekik bizonygatni kell azt, hogy ez nem gyerekműfaj. Nem kell magyarázkodni, mert ez egy nagyon érvényes műfaj. Csinálni kell.

Esetleg van valamilyen terv a jövőre nézve, amit most megosztanál velem?

Két évvel ezelőtt csináltunk egy előadást Lugosi Béla életéről, UN-DEAD címmel, amelynek van angol fordítása, és amelyet szeretnénk kiküldeni külföldi fesztiválokra. A Nórát szeptembertől kezdve havonta játsszuk Szegeden a Kövér Béla Bábszínházban: a legközelebbi előadás szeptember 10-én, 19 órától lesz, és szeretnénk még vidéki színházakba is vinni játszani.

Róka Stefánia

A Barboncás Társulat előadásairól a társulat honlapján lehet tájékozódni.