Négy bemutatót tart a Kolibri Színház

A Kolibri Színház évada szeptember 8-án a Kolibri Fesztivállal veszi kezdetét.  

Idén két új gyerekelőadással is gazdagodik a Kolibri repertoárja. Családi produkciónak készül Jókai Mór A leaotungi emberkék című meséje nyomán Horváth Péter által írt zenés mesejáték, A császárfiú álma, amelyet Novák János állít színpadra az évad első nagyszínházi bemutatójaként. A rendező számára, mint elmondta, azért is izgalmas ez a darab, mert Jókai egyedülálló, kínai témájú történetének színre viteléhez az augusztus 17-24. között Pekingben megrendezett ASSITEJ Világtalálkozón szerzett friss élményeiből is meríteni tud.

kolibri_tarsulati_2018_06.jpgA színház társulata (fotók forrása: Kolibri Színház)

Már szeptemberben elkezdődnek Cecilie Lundsholt és Esther Richardson Az áruló című ifjúsági darabjának próbái Vidovszky György rendező vezetésével; a rendhagyó formában készült interaktív játékot iskolai kihelyezett előadásként mutatják be az évad második felében.

Szívós Károly Rosemarie Eichinger osztrák szerző Esznek-e a halottak epertortát? című könyvéből készít előadást a Kolibri Fészekben, a bemutató 2019 januárjában lesz. Tavasszal Fábri Péter Jászon és az atléták - Az aranygyapjú története, avagy hogyan született az olimpia? című darabja debütál a nagyszínpadon, Novák János rendezésében.

A szeptemberi Kolibri Évadnyitó Fesztiválon láthatja először a budapesti nagyközönség a norvég Teatret Vårttal és a cseh South Bohemian Theatre-rel közösen létrehozott Binaurális hang című kísérleti etűdöt, amelynek író-rendezője Vidovszky György. A júliusi bécsi és budapesti bemutatók után Vajda Gergely Az óriáscsecsemő című báboperájának továbbjátszását is tervezik az Operettszínház Raktárszínházában; a Kolibri Színház és az Armel Opera Festival közös produkcióját Novák János rendezte, a népszerű operaénekesek mellett az énekes-bábos szerepeket a Kolibri művészei alakítják.

dsc_4777-e1504684578171.jpg

Novák János igazgató az új évad egyik fő irányvonalaként jelölte meg, hogy a társulat előadásait ismertté tegyék a határokon túl is.

(Forrás: Kolibri Színház)

süti beállítások módosítása