Sardar Tagirovsky, Hegymegi Máté és Radu Afrim is rendezni fog a Tamási Áron Színházban

A sepsiszentgyörgyi teátrum a most kezdődő évadban lesz 70 éves. 

A színház 60. születésnapján indította útjára a REFLEX Nemzetközi Színházi Fesztivált, amely mára már túl van a negyedik kiadásán, miközben az erdélyi kortárs színházi reflexió egyik legfontosabb fórumává vált.

Az idei évad első felében kerül sor arra a rendezvénysorozatra, amellyel a színház a történetére emlékezik, az évad második felében pedig a néző olyan fiatal tehetségekkel ismerkedhet meg, akik a színházi nyelv megújulásának lehetőségeit keresve már bizonyítottak.

6d11-6466.jpgA Tamási Áron Színház Sepsiszentgyörgyön (forrás: Tamási Áron Színház)

A 2018/2019-es évadot a Zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél című előadás nyitja szeptember elején, amelyet Radu Afrim rendező Molnár Ferenc Az üvegcipő című drámájából kiindulva hoz létre. A szilveszteri előadást ismét Sardar Tagirovsky rendezi, aki ezúttal a klasszikus, élccel teli Plautus-komédiát, A hetvenkedő katonát viszi színre. Ez az előadás azért is kiemelt fontosságú, mert a sepsiszentgyörgyi közönség először láthat Plautus-komédiát a színpadon.

Az évad második felének két fiatal pályakezdője Botos Bálint és Hegymegi Máté. Botos Bálint a kolozsvári független színházi közegből érkezik. A sepsiszentgyörgyi közönség 2016-ban már találkozhatott munkájával a Szent György Napok keretén belül a Közel sincs már e vadság erdeinkben, majd 2017-ben a Zéró című előadások alkalmával, amelyeket a fiatal alkotó akkor a kolozsvári Váróterem Projekt égisze alatt rendezett.

Hegymegi Mátét pályája Magyarországhoz köti. A mozgásszínházi rendezőként végzett alkotó az utóbbi időben szöveg alapú színházzal is foglalkozik; vezérelve, hogy egy előadás akkor működik, hogyha sem a mozgás, sem a szöveg nem válik öncélúvá benne. Tehetségét bizonyítja, hogy a kritikusoktól a legutóbb egymást követő mindkét évben elnyerte az évad legjobb független színházi előadásának járó díjat.

A társulat utolsó előadása, Bertolt Brecht Koldusoperája kétségkívül az elmúlt évek legösszetettebb projektje lesz, amelynek a kivitelezésére Bocsárdi László rendező már évek óta készül. Az évad utolsó előadása Szegeden kerül bemutatásra, Sepsiszentgyörgyön jövő ősszel lesz látható.

A Tamási Áron Színház az idei évadában is műsoron tartja az Alice, a Liliom, a Kaisers TV, Ungarn, a norway.today, a Chioggiai csetepaté, az Anna legenda, Az ezredik éjszaka című előadásokat, az elmúlt évek közönségsikerei közül felújított változatban pedig ismét műsorra kerül a Sardar Tagirovsky által rendezett Meggyeskert és Zakariás Zalán által rendezett Tesztoszteron.

Vendégelőadásként Yasmina Reza Művészet című produkcióját tekinthetik meg Barabás Árpád rendezésében, a Kézdivásárhelyi Városi Színház előadásában. Látható lesz az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulatától Zakariás Zalán tolmácsolásában Matei Vișniec Migránsooook című előadása is. Tervben van továbbá Bocsárdi László rendezésében egy előadás, amely a Tamási Áron Színház és a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem végzős színészeinek együttműködéséből jön létre, illetve egy előadáscsere a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal.

(Forrás: Tamási Áron Színház)

süti beállítások módosítása