Elkezdődött a nők évada a Karinthy Színházban

A Karinthy Színház 37. évadnyitójára egy rendhagyó, zenés, iskolai évnyitó keretében került sor. 

A 2018/2019-es „tanévet” Kerekes Józsika 5. A osztályos tanuló és Balázs Andrea, a szülői munkaközösség elnöknője nyitotta meg, a hamarosan bemutatásra kerülő Margarida asszony díszletében. 

evadnyito2018_37_of_37.jpgKerekes József, Balázs Andrea és Karinthy Márton az évadnyitón (forrás: Karinthy Színház)

A zenés műsorban fellépett Bozó Andrea, Ágoston Péter, Koltai Vivien, Oszwald Marika, Egri Kati, Kerekes József, Balázs Andrea, Hajdu Steve, Kuna Kata, és két verset is hallhattunk, Vándor Éva és Scherer Péter tolmácsolásában. 

A színházban már gőzerővel zajlanak az új évad darabjainak próbái. A 37. évadban a nők játsszák a főszerepet a budai kőszínházban. Balázs Andrea Psota Irén legendás szerepében, a Margarida asszonyban mutatkozik be még szeptemberben, a monodrámát Böhm György rendezi. 

A Karinthy Színház igazgatója, Karinthy Márton, Oscar Wilde klasszikusát rendezi, a Bunbury, avagy Szilárdnak kell lenni premierjére is heteken belül sor kerül, olyan színészekkel, akik még soha nem játszottak a Karinthyban: Telekes Péter, Makranczi Zalán és prózai szerepben Oszvald Marika

evadnyito2018_27_of_37.jpgAz évad harmadik bemutatója A baba című ősbemutató, a horvát Miro Gavran nagy sikere, melyet jelenleg is több helyen játszanak New Yorkban. A kétszemélyes darabban Földes Eszter és Szabó P. Szilveszter látható, aki egyben a darab rendezője is, a Budapesti Operettszínházzal közös koprodukcióban. 

                                                                (Vándor Éva)

A negyedik bemutató egy finn kortárs darab, Horgas Ádám rendezésében. A Káosz három színésznő jutalomjátéka lesz: Botos Éva, Szávai Viktória és Bozó Andrea

Az évad során egy gyerekdarabot is műsorra tűznek, az Aliz Csodaországban a HöKöm Projekt bemutatója lesz. 

Az est végén Karinthy Márton átadta a tavalyi évad közönségdíjait: a legjobb színésznő Balázs Andrea, a legjobb színész Peller Károly, a legjobb előadás a Tanár úr kérem lett. 

(Forrás: Karinthy Színház)

Kapcsolódó cikkek

A nők évada a Karinthy Színházban

süti beállítások módosítása