Nyolc új bemutató a kecskeméti Ciróka Bábszínház új évadában

A bemutatók mellett a Magyarországi Bábszínházak 14. Találkozójával készülnek az idei évadra.

Két előadásuk próbái már el kezdődtek a bábszínházban. Kolozsi Angéla japán, korjak, angolai, norvég, skót és magyar népmesékből szőtt Macskablöff című előadását Szörényi Júlia állítja színpadra. A három rövid, szórakoztató, ám tanulságos történetet egybefűző, az óvodás korosztály számára készülő, egyszemélyes előadást Fülöp József játssza.      

ciroka.jpgA kecskeméti Ciróka Bábszínház (forrás: Hiros.hu)

A zöld madár tolla vándormese, amelynek motívumai a dél-amerikai indiánok mondái között éppúgy megtalálhatók, mint az európai népek meséiben. Szász Ilona átiratát Rumi László rendezésében láthatja majd az iskolás közönség. A dupla bemutatót szeptember 29-én tartják.    

A szintén óvodásoknak készülő Babaróka című előadás főhőse a hároméves kis róka először megy kölyökőrzőbe, ahol nem lehet vele a Mamaróka. Az előadást Ellinger Edina rendezi. Jankovics Péter állítja színpadra az Eddmegleves című előadást, amelynek kislány főhőse nagyon szeretne már felnőtt lenni. A történet arra keresi a választ, találkozhat-e a gyermekek és a felnőttek világa, abban bízva, hogy létezik egy olyan „dimenzió”, amelyben megszületik közöttük az összhang.    

Az iskolásoknak a svéd Sven Nordqvist történeteiből már jól ismert Pettson és Findusz történetét is műsorra tűzte a kecskeméti teátrum. A kissé bogaras barkácsoló mester, Pettson és az örökké nyüzsgő macska, Findusz egymásra találásának története valójában egy szülő-gyermek viszony. Életük köré a szerző varázslatos mesevilágot teremt, tudatosan keverve a valóságost a képzeletbelivel.    

:Idén megújul a Ciróka Bábszínház Mikuláskuckója is. Látogatói karácsony előtt egy izgalmas időutazáson vehetnek részt, hiszen visszarepülhetnek több száz évet, például hogy megtudják, honnan kapta nevét Kecskemét. A gyermekekre most feladatok is várnak, hiszen nélkülük nem lehet sikeres ez a nem mindennapi vállalkozás.    

A kecskeméti bábszínház a korábbi előadásaiból újra műsorára tűzi a Hogyan fogjunk csillagot?, az Almafácskát, a Rigócsőr királyt és A lepkeoroszlánt. A Bertie és egy fehér oroszlánkölyök életre szóló barátságának története tavasszal a kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé fődíjas előadása lett gyermekszínházi előadás kategóriában.    

A Ciróka Bábszínház idei évadában is lesz új babaelőadás, folytatódnak a kórházi előadások és az osztálytermi bemutatók is. Az idei évadban a Címzett: Anyegin, az Egymás és az Így volt darabok után Ivanics Tamás ezúttal egy Shakespeare-darabot vesz alapul. Hamlet történetét arra használja fel, hogy a felnőtté válás témáját és annak nehézségeit dolgozza fel a fiataloknak.    

A teátrum Pestiek a Budai utczában című sorozatát 2004-ben azért hívták életre, hogy színesítse a város felnőtteknek szóló programkínálatát. Az idei, 15. évadát szeptember 15-én este, a színházak éjszakáján a Hírös Gasztroszínház Food Tourist című darabjával kezdi meg.     Az előadásban keveredik egymással íz, illat, hang és mozdulat, miközben testközelből élvezhetjük a színész jelenlétét, a jelenetek közt pedig egy-egy finom falat ízét és a kiváló borok zamatát – ígérik az alkotók.

A Magyarországi Bábszínházak 14. Találkozóját a Ciróka szervezésében október 3. és 6. között rendezik meg Kecskeméten, a Nemzeti Kulturális Alap fennállásának 25. évfordulóját ünneplő eseménysorozat részeként. A találkozóra meghívást kapnak a műfaj intézményes formában működő hazai és határon túli magyar képviselői mellett a független társulatok is.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása