Lélektisztító évad a Patyolatban

Hamvastól az Alvilágig – a Patyolat Próbaüzem négy színházi előadást és zenei koncerteket kínál ősszel.  

Pusztai Lucával közösen létrehozott párkapcsolati drámájuk a több díjjal is jutalmazott Senki se mer egyedül élni című előadás. Amikor az év legjobb előadásai közé válogattuk, a következőket írtuk róla: „Sok és sokféle ötlet, játékstílus ér egybe az előadásban, amelyben két ember él egymás mellett, egymás nélkül. Kettejük valószerűtlen, mégis annyira ismerős közös különléte miközben mindannyiunkká tágul, mi magunk is vele tágulunk. Szép és igaz előadás”. 

fa_6102.jpgPusztai Luca és Formanek Csaba a Senki se mer egyedül élni előadásában (fotó: Fekete Attila)

Formanek Csaba rendező pár éve már állandó társulat nélkül dolgozik. Tavaly bemutatott monodrámája, a Hádész – Látomások az Alvilágból sötét komédia, ahol „a szuggesztív előadásmódnak, a kivetített képeknek, filmjeleneteknek, szövegeknek, az olykor misztikus, üvöltő zenének és a hol vakító fényben égő, hol teljes sötétségbe burkolózó színpadképnek köszönhetően mindvégig az alvilág legmélyebb bugyrában érezzük magunkat” – írja a Magyar Hírlap kritikusa. 

Őszi bemutató az Örkény drámaírói ösztöndíj keretében született darab, Az élet, amit holnap újrakezdünk. Térey János ajánlja az októberi Papegeno magazinban: „Biztosan megnézem Formanek Csaba új előadását a Patyolat Próbaüzemben: Az élet, amit holnap újrakezdünk, az ágyhoz kötött Brúnó és a forrongó városról tudósító barátnője kettősével. A függetlenektől is független Formanek erős mondatait kéziratban olvastam, tele voltak kitörni készülő energiával”. 

ujrakezd1.jpgPusztai Luca Az élet, amit holnap újrakezdünk előadásában (fotó: Formanek Csaba)

A lendvai LESZSZ Társulat Hamvas Béla  Nem mind arany, ami réz című, 1956-ban írott vígjátékát vitte színpadra. Ezt a darabot korábban még sehol sem mutatták be. „Az ősbemutató kiválóra és látványosra sikeredett, az amatőr társulat tagjai igazán profi erényeket is megcsillogtattak, így a fajsúlyos mű üzenete valóban megérintette a közönséget” – írja Bence Lajos a lendvai premierről. 

Őszi előadások a Patyolatban (1082, Budapest, Baross u. 85.)   

Október 18. 20h

Hamvas Béla: Nem mind arany, ami réz
vígjáték, 120 perc
A lendvai LESZSZ TÁRSULAT vendégjátéka 

Szembesíthető-e önmagával a zsarnok? Győzhet-e a szerelem a politikai érdekek fölött? Ki foglalja el végül a trónt? És persze: jut-e majd aranypénz a koldusoknak? 

hamvas3.jpgFotó: Lázár Lenke

Szereplők: Kovács Sándor, Vörös Piroska, Soos Sara, Gal Tim, Gal Patrik, Magyar Alen, Kopinja Ladislav, Kovács Álmos, Kološa Tanja, zene: Lelkes Botond, látványtervező és rendező: Formanek Csaba 

Október 22, november 13., 20h

Az élet, amit holnap újrakezdünk
illúziók 1 felvonásban

​„Azt álmodta, hogy egy nővel él együtt. Rebekával. Egy nap azt mondta neki: Rebeka, nem szeretnék tovább élni ezen a világon. Segíts nekem meghalni.” Rebeka és Brúnó. Kettejükön kívül megszűnik a világ. A világ, amely elárulta őket. A világ, amely kitaszította őket. A világ, amely felégette önmagát. Valaha csillagok voltak, most földönfutók. Előadásunkban egy végzetes párkapcsolat történetét meséljük el.

Szereplők: Pusztai Luca, Kati Gábor, írta és rendezte: Formanek Csaba 

November 6., december 8., 20h

Senki se mer egyedül élni
esendő tervek 1 felvonásban 

Egy történet, ahol az évek egyetlen pillanatba zsúfolódnak. Egyetlen pillanat, ami évekké tágul. Nem tudjuk már többé, kik is vagyunk pontosan, hol vannak a határaink, hol kezdődött az élet. Mi lett szépen megálmodott terveinkkel? Kivé váltunk, kinek a hipnózisában élünk? Mi építettük fel ezt a valóságot, vagy a valóság hozott létre bennünket? 

Szereplők: Pusztai Luca, Formanek Csaba, írta és rendezte: Formanek Csaba 

November 15,. december 15. 20h

Hádész – Látomások az Alvilágból
monodráma, 90 perc 

Odüsszeusz, hogy jóslatot kapjon a hazatéréshez, az Alvilágba indul a halott Teiresziasz szelleméhez. Hádész birodalmában azonban saját személyiségének árnyképei várják. 

imgp4709.jpgFormanek Csaba az előadásban (fotó: Mihácsi Veronika)

Írta, rendezte, játssza: Formanek Csaba

(Forrás: Patyolat Próbaüzem)

Kapcsolódó cikkek

Formanek Csaba: „Nem biztos, hogy jót tenne, ha kapnék 20 millió forintot”

süti beállítások módosítása