Dobó Kata és Egri Kati a Hatszín Teátrum új bemutatójában

Az 1970-es években Sophia Loren és Marcello Mastroianni főszereplésével készült Egy különleges nap című film színpadi változatában állnak színpadra.

Az előadást Iványi Árpád rendezi, szerepeit Dobó Kata és Egri Kati mellett Réti Barnabás játssza.

A történet 1938. május 8-án játszódik Rómában, amikor Hitler meglátogatja Mussolinit. Mindenki az eseményre siet, kivéve Antoniettát és Gabrielét, akik a házban maradnak.

egy_kulonleges_nap_hazteto_antonietta.jpgDobó Kata az előadás imázsfotóján (forrás: Hatszín Teátrum)

Dobó Kata elmondta, hogy az általa megformált figura egy hatgyerekes családanya, akinek a férje elmegy a gyerekekkel a felvonulásra, ő pedig az otthoni munkákat végzi, és véletlenül találkozik Gabrielével, aki ugyanabban a házban él, csak eddig nem futottak össze.

Mint hangsúlyozta, két magányos ember találkozásáról van szó, az egyik a férje által szolgasorba kényszerített háziasszony, a másik pedig egy értelmiségi fiatalember, aki nem ért egyet az éppen kiépülő rendszerrel, látja, hogy hova fog vezetni, magánélete miatt pedig a társadalomból kivetett. „Ez a nap az alatt a pár óra alatt, amíg a többiek a felvonuláson vannak - kifordítja a sarkából mindkettőjük életét, és más pályára rakja” – mondta, hozzátéve, hogy a darabban nem a nemek, inkább a lelkek találkozásáról van szó.

egy_kulonleges_nap_hazteto_ketten3.jpgDobó Kata és Réti Barnabás

Egri Kati, aki egy házmestert játszik a darabban, elmondta: az akkori idők igazi házmestertípusáról van szó, aki mindenkiről mindent tud, mindent figyel. Mindenkiről megvan a véleménye, általában rossz véleménye. A negatív dolgokat mondja és veszi észre –tette hozzá.

Az előadás ismertetője szerint az Ettore Scola özvegye, Gigliola Fantoni által írt színpadi változatot régóta játsszák a nyugat-európai színpadokon, többek között Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban. Magyarországon a darab új változatban, Iványi Árpád és Réti Barnabás átdolgozásában látható, akik a történetben elsősorban az univerzális emberi értékekre és problémákra helyezték a hangsúlyt, amelyhez a történelmi kor és a politikai légkör csak hátteret nyújt.

egy_kulonleges_nap_hazteto3.jpg

Az Iványi Árpád rendezésében megvalósuló előadást november 10-én mutatják be és havonta legalább két alkalommal játsszák majd a Hatszín Teátrumban.

(Forrás: MTI, Hatszín Teátrum)

süti beállítások módosítása