Anyám utoljára mondja – Darabtemetés a Hatszín Teátrumban

A Gólem Színház Anyám mondta című előadása ötvenedik alkalommal, egyben utoljára látható.

Marianna Salzmann darabja egy remek humorral fűszerezett, igazán európai családi és társadalmi dráma a 21. század történelmi díszletei között Kiss Marival, Kerekes Viktóriával és Huzella Júliával 

jokuti_gyorgy_anyam_mondta.jpgHuzella Júlia és Kiss Mari az előadásban (fotó: Jókúti György)

Az Anyám mondta (Mamelosn) egy család nőtagjainak három generációját, konfliktusaikat és összefonódásukat mutatja be. A fiatal Rahel tanulmányait New Yorkban végzi, a nagymama túlélte a koncentrációs tábort, és az NDK- ban lett később meggyőződéses kommunista, Rahel édesanyja, Clara pedig sem a judaizmussal, sem a sikertelen kommunista kísérlettel nem tud azonosulni. Nők férfiak nélkül, szembenézés a múlt szenvedéseivel és a szülők- nagyszülők hibáival, rossz döntéseivel.    

Marianna Salzmann darabjai az osztrák és német színpadokon nagyon népszerűek, 2012-ben megkapta a fiatal drámaíróknak járó Kleist-díjat.

Az Anyám mondta előadást a közönség november 3-án láthatja utoljára a Hatszín Teátrumban.

(Forrás: Hatszín Teátrum)

Kapcsolódó cikkek

A Gólem Színház előadásában a múlt rossz döntéseivel nézhetünk szembe
„Minél hosszabb ideje játszol egy szerepet, annál jobban kell koncentrálni“
Huzella Júlia: „Alföldi nyüstölésére előjött, ami forrongott bennem”

süti beállítások módosítása