Walters Lili: „Nem hagyom békén az embereket, olyan vagyok, mint egy óvodás”

Az Egynyári kalandból is ismerős fiatal filmszínész a HVG kérdéseire mesélt önmagáról.

Walters Lili jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendezőszakos hallgatója. Filmvásznon Török Ferenc  Senki szigete című mozijában láthattuk elsőként 2014-ben, majd az Egynyári kaland című filmsorozat különcködő Lucájaként. A Lamb nevű angol együttes Magyarországon forgó klipje főszerepét.is eljátszotta. A Drakulics elvtárs című filmben pedig már nem tinédzserként jelenik meg, hanem egy öntudatos felnőtt nőt, az állambiztonság ügynökét alakítja női főszereplőként.

Walters Lili az Egynyári kaland című filmsorozatban

„Ebben a törékeny lányban olyan váratlan, mindent elsöprő erő van, hogy aki csak találkozik vele, garantáltan a hatása alá kerül. Lili egy jelenség, és mintha nem is teljesen az ismert univerzumból jelent volna meg. Úgy néz ki, mint egy francia topmodell, viszont a legkevésbé sem hiú vagy finnyás, és baromi felszabadító a humora. Sosem tanulta a színészetet, de minden megnyilvánulása a kamera előtt természetes és friss. A színjátszás mellett énekel, ír, színdarabot rendez – meggyőződésem, hogy ha az Egyesült Államokba születik, már világsztár” – jellemezte őt Zomborácz Virág, az Egynyári kaland rendezője.

„Én soha nem voltam „szép kislány”, ez nem volt része az identitásomnak. Magamnak vágtam a hajamat, úgy néztem ki, mint Maugli” – mondja Walters Lili az interjúban a külsője kapcsán.  „Jó érzés volt” – fűzi hozzá arról, hogyan fogadta, amikor először mondták rá, hogy szép – „de közben zavarba ejtő, nem tudtam vele mit kezdeni. Ilyenkor vigyorgok egy kicsit, aztán várom, hogy múljon már el a pillanat. Mindenféle dicsérettel így vagyok, mert nem jók semmire”.

A koncentráció hiányát „gyűlöli” önmagában leginkább: „Nagyon sok mindenre tudok egyszerre figyelni, szerteágazó gyökér vagyok. Hajlamos vagyok nem végigvezetni egy gondolatmenetet, átugrani pontokat, és aztán, ha valaki nem érti, azt otthagyni. Ebből fakad, hogy kommunikálni sem tudok rendesen. Nem tudom megértetni magam az emberekkel”.

Legnagyobb félelme, hogy a szerettei meghalnak. „Nekem mindig a horizonton van a halál, az életemnek része. A saját halálomra nem nagyon találok szavakat, mert másik dimenzióban van az az érzet, ami azzal kapcsolatos. A munkában meg attól tartok, hogy megítélnek valahogy, és elkallódom” – fogalmaz.

„Azt hiszem, egész gyermekkoromban boldog voltam. Mostanában is elég gyakran szoktam mondogatni, hogy „én olyan boldog vagyok!”. Ha szabad vagyok, mi okom, hogy ne legyek boldog?” – vallja.

Nem hisz a halál utáni életben: „Amikor először rájöttem, hogy meg fogok halni, akkor tizenkét éves voltam, egy vonaton ültem, és annyira megijedtem, hogy az összes pénzemet fagyira költöttem. Ez egy spirál. Minél többször próbálom megképezni magamban azt a tényt, hogy egy test vagyok, amelyik meg fog halni, és egyszer vége lesz, egyszer komolyan frankón vége lesz, de frankón-frankón, annál többször jutok el addig, amikor már komoly halálfélelmem van, és onnan sitty, vissza kell jönni”.

Kunderának A lét elviselhetetlen könnyűsége című regénye azért volt nagy hatással rá, mert ez volt számára az első olyan könyv, ami megmutatta, miket lehet megfogalmazni abból, ami belül történik az emberrel, amit érzékel, amit gondol. „Anyám táncos (Lőrinc Katalin – a szerk.), a nevelőapám fotográfus, a mi családunkban az önkifejezés formája nem annyira a beszéd volt. Aztán egy barátnőm tanított meg egy kicsit jobban beszélni, aki egy kifejezetten a nyelvben élő családból jött” – teszi hozzá.

Forrás: YouTube

„Néha nem kapcsolódom rá emberekre igazán. Vekengek, monologizálok, pofázok folyamatosan a nagy semmiről, már rég összefüggéstelen és követhetetlen. Nem hagyom békén az embereket, olyan vagyok, mint egy óvodás” – szerinte ez a mások számára hosszú távon leginkább elviselhetetlen tulajdonsága.

„A pesszimizmus az új optimizmus. Szerintem én nagyon optimista vagyok, a szép dolgokat látom az életben, a napom nagyobb részét optimista gondolatok teszik ki. De olyan értelemben meg pesszimista vagyok, hogy mindig felkészülök a legrosszabb eshetőségre is. Jobb gondolni a rosszra, mert egyszer úgyis el fogod rontani, kicsúszik a talaj a lábad alól, és megtörténik a rossz úgy, hogy nem gondoltál rá” – vallja.

Az eredeti interjúból, amit Varga Ferenc készített, az is kiderül, melyik teljesítményére a legbüszkébb, kit szeretne eljátszani egy életrajzi filmben, és mi a visszatérő álma.

A teljes interjú itt olvasható.