Balsai Móni: „Ezt a karikás szemet bármikor tudom hozni”

A Liza, a rókatündér címszereplője új filmje kapcsán beszélt a forgatásról, valamint a saját és az általa alakított figura nyúzottságáról is a PORT.hu-nak.

Balsai Móni 2016 óta szabadúszó színész, aki többek között a Centrál Színház három futó előadásában (Büszkeség és balítélet két színészre, Delila, Házassági leckék haladóknak), a Budaörsi Latinovits Színházban (A sötétség hatalma), a Játékszínben (Legyen a feleségem!), az Óbudai Társaskör Krúdy-estjében és a Scallabouche Társulat Waiting for HÍRÓZ előadásában szerepel.

388.jpg           Balsai Móni (fotó: Kaszás Tamás / PORT.hu)

2004 óta filmekben és filmsorozatokban is láthatjuk színészként és hallhatjuk szinkronszínészként. Ezek közül a legemlékezetesebb talán a Válótársak, illetve a Liza, a rókatündér címszerepe Ujj Mészáros Károly különös hangulatú filmjében. Most a rendező új, skandináv veretű, sötét krimijében (X – A rendszerből törölve) egy rendőrnyomozót alakít.

A Liza, a rókatündérben egy bájos, sugárzó figurát játszik, ezzel szemben most ennek az ellenkezője volt a feladat. „Nem okoz számomra problémát, ha nem lehetek szép. (…) Tény és való, hogy nehezebb egy ilyen karakter bőrében létezni két és fél hónapon keresztül napi tizenöt órában, mint egy jobb kedvű, humorral teli, ép lelkű nő bőrében” – mondja a színésznő az interjúban ezzel kapcsolatban.

Elfáradtunk a végére, ez egy iszonyatosan nagy menet volt. Más egy ilyen komorabb, sötétebb hangulatú dolgot csinálni, de közben annyira izgalmas és érdekes volt. Ami miatt az egész extra fárasztó volt, az az volt, hogy a színházi évad közben zajlott a forgatás, késő télen, kora tavasszal, és amikor a stáb a tizenöt órás munka után elment haza, akkor mi, színészek pedig indultunk játszani a színházba” – fűzi hozzá. Mint kiderül a beszélgetésből, a szerep kedvéért egy gyorstalpaló rendőri kiképzésen is részt vett.

291.jpg           Balsai Móni az X - A rendszerből törölve című filmben (forrás: PORT.hu)

Ezek után nem meglepő, hogy nem kellett különösebb „antismink” ahhoz, hogy a szerep kívánta elgyötört és nyúzott külsőt hozza. „Alapsminket viseltem, hogy ne csillogjon be a bőröm, de én ezt a karikás szemet bármikor tudom hozni, pláne két és félhónapnyi napi négy órás alvás után. Reggel négyre jött az autó, ha nappal forgattunk, hogy hattól hatig tudjunk forgatni, aztán vittek a színházba, ahol 7-től fél 10-ig játszottunk. Jó esetben éjfélre ágyba kerültem, aztán négyre megint jött az autó. Sokan azt gondolják, hogy jaj, micsoda bohém élet ez, pedig pont az ellenkezője. Nálunk őrültebb, rendszerezett, kockásan működő lény nincs, mert különben nem tudod megcsinálni” – meséli.

Az eredeti interjúból, amit Vízer Balázs készített, az is kiderül, mennyit és hogyan próbáltak a forgatás előtt, melyik jelenet ugrik be neki, mint ami nagyon megviselte, és szereti-e a skandináv krimiket.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Balsai Móni: „Alföldi Róbert sok mindent felszabadított bennem”
Balsai Móni: „Direkt nem néztem meg a próbák előtt Bergman filmjét”

süti beállítások módosítása