„A színpadi üzengetésnek annyi értelme van, mint víz alatt énekelni”

Dinyés Dániel, az Operabevató sorozat zenei vezetője arról is beszélt a Vasárnapi Hírekben, mennyire sikk manapság operába járni.

Októberben Mozartra fel! címmel indult újra az Operabeavató, mely ezúttal a Figaro házassága című operát veszi górcső alá. A beszélgetős koncertsorozat népszerűségét jól mutatja, hogy a Katona Kamráját kinőve nagyobb helyszínre költözött, immár a Hatszín Teátrumban zajlanak az előadások. Az első előadás résztvevői Dinyés Dániel mellet Bordás Barbara és Cseh Antal operaénekesek, illetve Göttinger Pál rendező volt.

6_1.jpgDinyés Dániel az Operabevatóban (fotó: Szokodi Bea)

Az előadássorozat első napján, október 21-én húsz perccel kezdés előtt tudta meg Dinyés Dániel, hogy a kormány a kulturális tao-rendszer megszüntetését tervezi. „Végig fékeztem a gondolataimat, hogy ne legyenek közéleti kiszólásaim az elkeseredettségem okán, mert Mozart sokkal többet ér a napi híreknél, kár vesztegetni az időt hétköznapi, engem érintő dolgokra, amikor itt van ő, aki ennél sokkal fontosabb dolgokat fogalmaz meg az operáin keresztül. Ha bajom van a taóval, menjek be a minisztériumba vagy egy napilaphoz és ott panaszoljam el” – emlékezik erre a napra az interjúban a zeneszerző.

A közéletieskedést a színházban, magamban a Sas-kabaré szintjére teszem, ha elkezdenek politikusokon hőzöngeni, én azonnal offra váltok. Teljesen értelmetlennek tartom, hogy egy művészi alkotásban politikusokat idézzünk. (…) A színpadi üzengetésnek annyi értelme van, mint víz alatt énekelni. Csak a színház tudja a rövidebbet húzni. Olyat még nem láttam, hogy a színház beszólt, és összedőlt a politikai rendszer. A fordítottját már igen. A Bárka Színháznak voltam a tagja” – vallja.

Úgy véli, a külföldről idehozott „sztárénekesek és sztároperák” nincsenek jó hatással a hazai zenei életre. „Ha a Müpában megjelenik egy sztár, és sokan kíváncsiak rá, az nagyon szuper, de ez azzal a nézői hozzáállással viszont már hátulütővé tud válni, hogy „ez igen, de hát saaaajnos a hazaiak…”. Így ugyanis szépen lassan megszűnik idehaza a látogatott zenei élet, bár pont, hogy a külföldi sztár felfelé kellene, hogy húzza az itthoniakat. Miközben a kalapomat lengetem, hogy legalább egy évben egyszer-kétszer játszik a bécsi, a berlini, a szentpétervári filharmonikus zenekar, ugyanakkor a baj az, hogy a gyakorlatban csak ezekre sikk járni, ezek az „esemény” számba menő dolgok – és ez viszont nincs rendben. Erről nem a Müpa tehet, de nagyon jó lenyomata annak, hogy a zenei életünk nem áll a maga lábán. A trendiség nem oldja meg a napi zene vagy kultúra fogyasztási igény alapvető kérdését” – fogalmaz ezzel kapcsolatban.

 

A teljes interjú, amelyet Markos Mária írt, itt olvasható. A videót Kazimir Annamária készítette.

Az Operabevató legközelebbi előadása november 27-én lesz a Hatszín Teátrumba, amire már most elfogytak a jegyek, ám december 17-ére és január 11-ére még bejuthatunk, ha időben észbe kapunk.

Kapcsolódó cikkek

„Minden Operabeavató után nevetve nézünk össze” – Interjú Göttinger Pállal
Cseh Antal: „Az a cél, hogy valamifajta érzelem elinduljon”

süti beállítások módosítása