„Úgy érkeztem ide, mint Kukorica János az óriások földjére”

Mátray László, a legjobb kiállású férfiszínészeink egyike mesélt az Art7-nek arról is, hogyan került vendégként a Nemzetibe és miért nem szerződött le ide.

Közel húsz éve a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja, vendégként a budapesti Nemzeti Színház négy előadásában játszik, köztük a Bánk bán címszerepét alakítja.

Mátray László a Bánk bán előadásában (fotók: Eöri Szabó Zsolt)

„Előadás előtt szükségem van a magányra ahhoz, hogy sikerüljön közel kerülnöm az anyaghoz és a figurához. Segít ebben, hogy itt, Pesten egyedül vagyok, és nincsenek házi teendőim” – mondja a Bánk bánra való felkészülésről az interjúban, hozzátéve – „Folyamatosan préselem bele magam a megfelelő állapotba. Nagyon távol állok ettől a férfitól, a civil életem, a habitusom teljesen más, ezért inkább a fantáziámat próbálom mozgásba lendíteni, olvasok odaillő szövegeket, amelyek kapaszkodót jelenthetnek egy-egy gondolat megfogalmazásához. Bár a történet első ránézésre banális, a szereplők nem mindennapi hőfokon élik meg, adott pillanatban akár az őrület határáig eljutva. Ezt az intenzív állapotot kell minden alkalommal elérnem úgy, hogy közben józan maradjak”.

Másik két budapesti alakításáról is szó esik, Attilát (Isten ostora) és János vitézt is játszik a Nemzetiben. „Vidnyánszky szabadon hagyott engem, viszonylag keveset instruált, ami kettős érzéseket kelthet a színészben, akinek az önbizalma hullámzó: néha úgy érzi, cserbenhagyták, máskor viszont inspirálja ez a feltétlen bizalom” – fogalmaz.

„Sepsiszentgyörgyön középiskolásként kerültem kapcsolatba a diákszínjátszással. Igazi csapatszellem alakult ki, olyan történeteket tudtunk elmesélni, olyan izgalmas formában, hogy az három éven keresztül kitöltötte a mindennapjaimat. Ezt kívántam folytatni tovább, mert úgy képzeltem, az egyetem ugyanazt az élményt nyújtja, mint a diákszínjátszás” – meséli az indulásról.

       János vitéz

Mint elmondja, messze nem ugyanazt az élményt adta az egyetem: „Félek kimondani, hogy csalódás volt, de az biztos, hogy zuhanásként éltem meg. Fájdalmas volt a gyermekkor, az ártatlanság elvesztése. Az önismeret harcáról szólt az egyetemi időszak, ami bizonyos értelemben máig sem ért véget. Az embert a neveltetése, a környezete formálja valamilyenné, de ahhoz képest teljesen mást látnak meg benne, amit kénytelen elfogadni”.

Mátray kifejezetten jó kiállású színész, aminek mindig megvan a hátulütője is. „A színészi pályát döntően meghatározhatják az alkati adottságok, már az egyetemen is küzdöttem ezzel. Fontos útravalót kaptam tanárunktól, Lohinszky Lorándtól, aki búcsúzóul így szólt hozzám: „Maga arra vigyázzon, hogy ne legyen díszes kulissza!” Ezt mindig szem előtt tartottam, és arra törekedtem, hogy a korábbiakhoz képest valami mást is megmutassak magamból” – mondja arról, hogyan sikerült elkerülnie, hogy beleragadjon a heroikus dalia szerepekbe.

Korábban Eszenyi Enikő hívta a Vígszínházba, de Mátray maradt Sepsiszentgyörgyön. „Azért mondtam nemet, mert akkor úgy éreztem, még átmenetileg sem tudnék elszakadni a szentgyörgyi társulattól. Benne voltunk egy intenzív munkafolyamatban, Bocsárdi erőteljesen gyúrni kezdett engem, egymást követték a komoly feladatok, és abból nem lehetett kilépni” – emlékezik erre a döntésére.

        Nagy-Kálózy Eszter és Mátray László a Szindbád előadásában

Az elő budapesti szerepe János vitéz volt. „Emlékszem, úgy érkeztem meg ide, mint Kukorica Jancsi az óriások földjére, belül parányira összezsugorodtam. A Boráros téren béreltem szobát, verőfény volt, a Duna-parton sétáltam végig, legalább egy óra alatt tettem meg a tízperces utat, és közben fantáziáltam, mi fog történni velem. Aztán elkészült a János vitéz, majd Attila minden bemutatót követően megkérdezte, vállalnék-e újabbat. Minden alkalommal igent mondtam, így jött egyik munka a másik után” – meséli a Vidnyánszky Attilával való munkákról.

Mégsem szerződött Budapestre. „Nagyon sokat gondolkodtam ezen, de mindig arra jutottam, nem tudnám feladni otthoni életemet. Eleinte az a harc is visszatartott, ami a Nemzeti igazgatóváltása körül kialakult. Nem azért jöttem ide, mert azonosultam Vidnyánszky elköteleződésével, hanem színészként kaptam egy feladatot, amit igyekeztem jól megoldani. Valósággal irtózom a megosztottságtól, a szekértáboroktól, nem akartam részt venni a küzdelemben, és azt hiszem, szerencsére sikerült kimaradnom belőle” – meséli ennek okáról.

Az eredeti interjúból, amit Ménesi Gábor készített, az is kiderül, mennyire tudja letenni a szerepeit előadások után, mennyiben volt más a sepsiszentgyörgyi Bánk bánja, mint a budapesti, és milyen távlati tervei vannak.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Magyar nagyurak a vitrinben – Kritikák a Nemzeti Bánk bánjáról